A kérdésre azért nehéz válaszolni, mert vitatott, hogy egyáltalán léteztek-e nyilas írók, és ha igen, kiket soroljunk közéjük.
Olyan magyar szerzők ugyanis nincsenek, akik pályafutásuk során, korai zsengéiktől kezdve Hitler Adolf és Szálasi Ferenc dicsőségét zengték, a zsidóság ellen uszítottak, és nézeteik mellett 1945 után, az emigrációban is kitartottak.
Ez nem állítható például Alföldi Gézáról, Szálasi „házi költőjéről” sem, aki 1991-ben, emigrációban halt meg. Igaz, őt a „nemzetvezető” 1944. novemberében államtitkári rangban a honvédelmi minisztérium nemzetvédelmi propaganda osztályának vezetőjévé nevezte ki, és a magyar-német bajtársi rádióórák előadója volt, mielőtt Németországba menekült. De ő is írt 1933-ban egy Csókos huszárok című, egyébként sikeres operettet, amiben nyoma sincs a náci eszméknek.
Ezért aztán a „Csak a gyökér kitartson!” poétája sem nevezhető száz százalékig nyilasnak, ahogy az 1954-ben Nyirő József díjjal kitüntetett, emigráns Marschalkó Lajos, az „Országhódítók” és a „Vádló bitófák” szerzője sem.
Másrészt viszont a két világháború között alkotó legnagyobb magyar íróknak és költőknek – a nevektől itt eltekintek – is akad néhány antiszemita megnyilatkozása. Ha nem is irodalmi műveikben, de újságcikkeikben vagy naplójukban és leveleikben, melyeket az utókor émelyegve olvas, „engedtek a korszellemnek”. De ettől nem lehet őket nácinak vagy nyilasnak nevezni, ami kétségtelenül megbélyegző.
Hogy lehet tehát megkülönböztetni a vállalható és a vállalhatatlan irodalmárokat? Ez a kérdés aktuális, tekintettel arra, hogy Takaró Mihály buzgólkodása és nyilvános szereplései nyomán fellángolt a parázsló vita a Nemzeti Alaptantervről (NAT). Be lehet-e venni olyan szerzőket, mint Wass Albert, Nyirő József, Tormay Cecile, vagy a velük egy lapon nehezen említhető, nacionalista, Mussolini-hívő, ugyanakkor filoszemita Herczeg Ferenc?
A felsoroltak egyike sem tekinthető olyan kiemelkedően tehetséges, egyedi hangú, nagy írónak, mint az antiszemita írásokat és csodálatos regényeket egyaránt publikáló francia Ferdinand Céline, vagy a norvég Knut Hamsun. Érdemes ezért eltűnődni azon: miért szívügye a Fidesz politikusainak Wass, Nyírő és társaik „rehabilitálása”?
Tényleg úgy gondolják, hogy a szélsőjobboldali irodalmárok kultuszának felvállalásával megtarthatják, illetve táborukba csábíthatják a szélsőjobboldali, az antiszemitizmussal kacérkodó szavazókat a 2022-es választásokon?
Kiket akart megnyerni 2012-ben Kövér László és Szőcs Géza, amikor kiálltak Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetése mellett, és állítólag Erdélybe csempészték, majd visszahozták Nyirő József hamvait? Milyen célból állítottak az utóbbi években országszerte tucatnyi szobrot Wass Albertnek, és leplezték le őket ünnepélyesen? Annyi lelkes olvasója lenne ezeknek az íróknak, hogy érdemes a szavazataikkal számolni?
Vagy egyesek úgy gondolják, hogy a személyük és újraértékelésük nyomán fellángoló társadalmi vita felrázza majd a mai magyar társadalmat és 2022-ben is elviszi az urnához a fásult és kiábrándult volt Fidesz-KDNP szavazókat?
Meggyőződésem szerint Magyarországon a kormánypárt és az ellenzék politikusai egyaránt túlbecsülik az irodalom, illetve a művészet hatását a társadalomra. „Nem a kakas szavára kezd el virradni, de a kakas kiált, merthogy virrad”, írta a minden politikai oldal számára vállalható Madách Imre, ami igaz a többpártrendszerű demokráciákban zajló folyamatokra is.
Vagyis ha a tömegek elégedetlenek a regnáló kormánnyal, részben gazdasági, részben politikai okok miatt, vagy csak azért, mert az ellenzék felépít egy vonzóbb jövőt ígérő miniszterelnök-jelöltet, akkor az irodalmárok és művészek megnyilatkozásai nem sokat nyomnak a latban. Szimbolikus, a „felhőrégióban” vívott ideológiai csatákkal nem lehet megnyerni a választásokat.
Pedig ezt még egy olyan hagyományos értelemben politikai pártnak nem nevezhető teljhatalmú szervezet, mint a Magyar Dolgozók Pártja is elhitte. Vezető kultúrpolitikusa, a Szabad Nép főszerkesztője, Horváth Márton is úgy vélte, hogy Erdélyi József rehabilitálásával csökkenteni lehet a „jobboldali opportunistának bélyegzett népi kommunista ellenfelek befolyását”. Ezért 1955-ben MDP vezetősége úgy döntött, adják ki a Solymosi Eszter vére című hírhedt költemény szerzőjének új kötetét.
De a körmönfont taktikai húzás 1956. október 23-án teljesen hatástalan maradt. Mert a népharag órák leforgása alatt úgy elsöpörte a „népi demokráciát”, mintha soha nem létezett volna.
Megjegyzendő, hogy a paraszti családból származó Erdélyi József sem volt mindig nyilas. Tehetséges költőként indult, a húszas évek második felében József Attilához hasonlították. Uszító verse, melyet 1944. májusában, amikor rohamtempóban folyt a vidéki zsidók deportálása Magyarországról, többször is „belebömböltek” a rádióba, 1937. júliusában született – a költő ezzel akart bosszút állni az „elzsidósodott magyar irodalmi életen”, amiért abban az évben nem kapta meg a Baumgarten-díjat (előtte háromszor megkapta).
Megjelenése után a Népszava zsidó származású kritikusa, Forgács Antal nyílt levelet írt Erdélyinek. A szöveg tükrözi, mennyire vak volt a korabeli baloldal a legagresszívebb ösztönöket mozgósító zsidógyűlölettel szemben:
„Uram! Elolvastam a Virradat augusztus 2-i számában a Solymosi Eszter vére című versét, amelyben felújítja a tiszaeszlári vérvádat, megfellebbezi a bíróság ítéletét, s a ’kiontott ártatlan vérrel’ ’hajnalt fest a magyar égre’. Elolvastam a verset és sírni szerettem volna. Kitűnő költő, hová süllyed Ön? Milyen kétes mélységekből hallatja szavát? Erdélyi József a nép üres frázisokat harsogó elnyomói között? Erdélyi József a pogromra uszítók elvadult seregében?”
Figyelemre méltó, hogy Forgács az „osztályharccal” magyarázta, teljesen félreértette a nyilasok elfojtott ösztönöket mozgósító antiszemitizmusát:
„A kis Tisza-parti falusi lány soha ki nem folyt vérét azok kérték számon, akiknek érdekében állt, hogy az igazság elsikkadjon. Azért terjesztették tervszerűen ezt a szörnyű mesét, hogy a közvélemény figyelmét eltereljék az ő bűneikről: az Ön szüleinek szörnyű nyomorúságáról, a földtől megfosztott magyar parasztságról, amelynek milliós tömegei épp a tiszaeszlári per idején kényszerültek Amerikába.”
Visszatérve a NAT-hoz és az aktuális kultúrpolitikához: miért hiszik egyesek, hogy az ostoba és cinikus számítás, ami nem jött be Horváth Mártonnak és az ötvenes évek kommunista kultúrpolitikájának, számukra hasznot hoz majd?
Pelle János összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Helyere kell tenni az irodalmat is. Spiro Gyorgy Konrad Gyorgy, Kertesz Akos, Eszterhazi Peter, vagy eppen Kertesz Imre, mennyevel alkotott „muvesziebben ” maradando erteket, mint a haboru elotti nyilasnak, fasisztanak kikialtott iroink. Pusztan azert , mert a kadarista, vagy eppen a mai liberalis irodalomkritikusaink Oket emelik pederesztalra, mig az elobbieket legszivesebben kitorolnek a magyar irodalomtortenetbol is, es lealazzak, frazispuffogtatoknak nevezik, attol meg legalabb olyan erteket kepviselnek a magyar irodalomban, mint a fentebb felsoroltak, ugyhogy igenis van helyuk a mai magyar irodalom oktatasban.
Ellenszenves törekvés, ha a magyarországi „galuti” zsidó értelmiség túlterjeszkedve,, akarná meghatározni azt, hogy mi kerüljön be és mi ne kerüljön be a magyar ifjúság szépirodalmi oktatásába. Két lehetőség van! Vagy elfogadni, tiszteletben tartani a magyar nemzeti szellemet, a magyar történelmi sorsközösség értékrendjét, érzelem és ízlés világát. Vagy , ahogy a „gáon” formátumú nagyérdemű Naftali Kraus mondotta. ” nem panaszkodni kell, hanem haza menni Erecbe!” És ott a saját ízlésvilágnak hódolva és saját nemzeti szellem által körülvéve élni!
Az állandó minősítgetés és megbélyegzés általában nem tesz jót az emberi kapcsolatoknak. A nagy világmegváltó eszmeáramlatok és mozgalmak szinte mindegyikének sikerült egy csomó embert elbolondítani és megszédíteni, de ez nem feltétlenül az emberek fogyatékossága, vagy hibája. A lényegi változásokat előidéző tényezők és erők viszont általában homályban maradnak.
Ellenszenves törekvés, ha a magyarországi „galuti” zsidó értelmiség túlterjeszkedve,, akarná meghatározni azt, hogy mi kerüljön be és mi ne kerüljön be a magyar ifjúság szépirodalmi oktatásába. Két lehetőség van! Vagy elfogadni, tiszteletben tartani a magyar nemzeti szellemet, a magyar történelmi sorsközösség értékrendjét, érzelem és ízlés világát. Vagy , ahogy a „gáon” formátumú nagyérdemű Naftali Kraus mondotta. ” nem panaszkodni kell, hanem haza menni Erecbe!” És ott a saját ízlésvilágnak hódolva és saját nemzeti szellem által körülvéve élni!
Ezzel is egyetértek. Jó lenne, ha előbb egyeztetnének a felek és nem átkoznák ki egyik írót sem néhány ostoba mondat miatt.
Azokkal az írókkal, kötőkkel mit lehet kezdeni akik kiszolgálták húségesen Kun Bélát, Rákosi Mátyást és Kádár Jánost? Ők mennyivel különben? A bolsevista eszme ugyan olyan mérgező ha nem mérgezőbb? Lehetne sorolni, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Veres Péter, Illyés Gyula, Tóth Árpád, Várnai Zseni, Kuczka Péter, Hegedűs Géza, Rideg Sándor, Nagy Lajos, Zelk Zoltán, Karinthy Ferenc, Benjámin László,Hajnal Anna, Vészi Endre, Simon István, Juhász Ferenc, Devecseri Gábor, Palotai Boris, Fehér Klára, Cseres Tibor, Vészi Endre, Lányi Sarolta. És lehetne hosszabban sorolni. 1945-1990 között az írók és költők majd 100%-.a kiszolgálta minden kénmyszer nélkül ez az ordas kommunista eszmét. Ha az egyik nem mehet a másik sem mehet.
Még valamit!
Negatív értelemben, nemzetellenségről, a Nyilas párt vonatkozásában 1938-tól kezdődően lehet CSAK(!) beszélni, de semmi esetre sem a hungarista mozgalmakkal kapcsolatban. A hungarista mozgalmak progresszív nacionalista, patrióta tartalma, semmivel sem volt más, mint a jobboldali cionista mozgalmaké. Minden etnikai eredetközösség nacionalizmusát, saját történelmi hagyományaira alapozza! Mit mondott a kiemelkedő, sőt emblematikus jobboldali cionista társadalomtudós és pragmatikus társadalomszervező ZEEV JABOTINSKY (aki számomra ideológiai zsinórmérték), “Zeev Jabotinsky Institute In Israel – מכון ז’בוטינסקי בישראל”
névadója?
” A nacionalizmus mindenekfelett álló érték. Nincs a nemzetnél, a hazánál magasabb ,rendű érték,nincs olyan istenség e világegyetemben, amelynek kedvéért fel kellene áldoznunk
e két legdrágább kincset”. (Jabotinsky végrendelete Jeruzsálem -Tel Aviv, 1947. Ktavim,9 kötet,110. oldal)
Az írókat, költőket és egyéb „agitproposokat” hagyták locsogni, a történészek egy része „alámerült” és tűrni volt kénytelen a párthatározattal tudománnyá kinevezett ideológiát és agitpropos kurzustörténetírást. A segédtudományi módszertan is silányult a Guszev kapitány-féle trükközések, utólag megírt jegyzőkönyv-cunami, interpolált forráyok kreálása, emlékezetpolitika, hiteles írott források tudatos eltüntetése és hiteles „aktorok” kivégzése, elhurcolása, elhallgattatása, „tetvéri tankok” és egyebek nyomatékosító jelenléte, stb. révén.
A cikk írója nem is feltételezi pl. Nyírő Józsefről, hogy esetleg volt olyan jó író, ami miatt bekerülhetett a tananyagba, csak azért, mert neki nem tetszik? Számos más írót is ki lehetne iktatni azon az alapon, hogy ennek, vagy annak nem tetszik, hacsak nem mindet.
A cikk írója nem is feltételezi pl. Nyírő Józsefről, hogy esetleg volt olyan jó író, ami miatt bekerülhetett a tananyagba, csak azért, mert neki nem tetszik? Számos más írót is ki lehetne iktatni azon az alapon, hogy ennek, vagy annak nem tetszik, hacsak nem mindet.
jános,maga itt generálni akar valamit…lelke rajta