A felvidéki magyarok is el akarták zavarni a maffiakormányt

Szlovákia létrejötte óta most először nem lesz magyar kötődésű párt a pozsonyi törvényhozásban. A politikának az a viharos átalakulása, ami felforgatta a II. világháború után kialakult kategóriákat, hagyományos oldalakat, Szlovákiában különösen jól nyomon követhető.

Kezdjük jó messziről, aztán ígérem, eljutunk 2020 Szlovákiájába.

Trianon után közvetlenül úgy 1 millió magyar hagyta el szülőföldjét, jött át a megmaradt országba. Tehát a becslések szerint most úgy 2-3 millió honfitársunk családja érintett közvetlenül ebben a történetben, de a lényegét tekintve nyilván mindahányan. Nekem tudtommal senkim nem élt ezeken a területeken, kapcsolatom az eseményekkel teljesen más, ám ugyancsak jellemző.

Rácalmáson született, Budapesten beiskolázott nagymamám, frissen végzett óvónőként azonnal ki lett vezényelve a visszacsatolt Észak-Erdélybe, Csíkkozmásra. Saját zsidó származásával nem nagyon törődött, nem volt az identitásának része, apja keresztény volt, szülőfaluja jegyzője. Anyja az egyetlen volt sok testvére közül, aki nem zsidóhoz ment feleségül. Bár a törvények miatt ki kellett kérnie az igazolást a származásáról, tehát pecsétes papírja volt arról, hogy „zsidónak minősülő személy”, szerintem nem érzékelte, mi várhat rá.

Egy reggelen 1944-ben a Magyar Királyi Csendőrség kopogtatott nála, és az éppen látogatóban lévő anyukájánál. Letartóztatták őket.

Vitték a többi zsidóval együtt valamelyik székelyföldi gyűjtőpontra. Itt egy külön írást is megérdemlő, filmbe illő történet kezdődik, aminek az lett a szerencsés vége, hogy én most erről értekezhetek.

Sírgyalázás – kiket zavartak a zsidó temetők Szlovákiában?

A vandálok magatartására nagy hatással lehet majd a februári választások kimenetele – mondták lapunknak szlovákiai zsidó vezetők.

Röviden: a tartalékos százados, keresztény apa átverekedte magát a fél országon és még időben érkezett ahhoz, hogy a transzportot átvevő német tisztnél kialkudja a feleségét és a lányát. Dédpapa igazi k. u. k. tiszt volt, az olasz front kitüntetésekkel dekorált hőse, ő beszélt németül, a csendőrparancsnok meg nem. Ilyen apróságokon néha életek múlnak őrültebb történelmi helyzetekben. 24 unokatestvéréből 20 nem volt ennyire szerencsés, Auschwitzban vagy valahol a munkaszolgálatban gyilkolták meg őket.

Ha Erdély, vagy úgy általában a határon túli magyarság a mi családunkban szóba került, az csak ebben a kontextusban történt. Nagyon sokáig nekem ez az egész problémakör érzelmileg nem jelentett sokat, némileg meg is lepődtem, amikor gyerekként először Révkomáromban jártam, hogy jéééé, hát itt magyarul beszélnek. De akkor mi a fenéért van az kiírva a boltra, hogy jednota?

Aztán a (magán)élet úgy hozta, hogy már lassan hét éve sok időt töltök Szlovákiában, annak is a legszegényebb dél-keleti részében, egy olyan városban, amit még most is szinte csak magyarok laknak.

Megfigyeltem, hogy létezik egy sajátos, egyfajta harmadik identitás egyeseknél. Vannak a magyarok, odaát „magyarba”, vannak a tótok és vannak ők. Elhagyatva az egykori monarchia peremvidékén, ahol megállt az idő.

A felmagasztalt, komoly magyarországi pozíciókat is kiharcoló erdélyiek – különösen székelyek – mellett labdába sem rúghatnak, lesajnáltnak érzik magukat. Szlovákiában leggyorsabb az asszimiláció! – kapják meg gyakran. Ezek a körülmények tettek engem egyre érzékenyebbé a határon túli közélet folyamataira.

Titkos világra nyitnak ablakot az eperjesi születésű izraeli kém felvételei

Sara Eyal 1940-ben Palesztinába menekült a holokauszt elől, majd rövidesen a Moszad legszorgalmasabb fotográfusa lett.

Szlovákiában jelenleg nagyjából 450 ezren vallják magukat magyar nemzetiségűnek, és több mint 500 ezren tartják a magyart anyanyelvüknek, például sok cigány. Szlovákia létrejötte óta most először nem lesz magyar kötődésű párt a pozsonyi törvényhozásban. A politikának az a viharos átalakulása, ami felforgatta a II. világháború után kialakult kategóriákat, hagyományos oldalakat, Szlovákiában különösen jól nyomon követhető.

Jót somolyoghatunk a posztmodern, magyarul különösen bájos pártneveken (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, Család Vagyunk, stb.), amikből semmi nem derül ki az adott szerveződés karakteréről. Egyébként meg simán csak jobboldalinak titulálni a győztes OĽaNO vezetőjét, Igor Matovičot, nagyjából annyira van értelme, mint baloldalinak nevezni Robert Ficót.

Ami a lényeg, hogy a magyarokra sem lehet már úgy gondolni a Felvidéken, mint egy homogén választói tömbre, amelyik egy etnikai alapú pártban látja minden bajára a megoldást és várja az ukázt Orbán Viktortól. Van ilyen is.

Meg vannak olyanok is, akik az egész szlovákiai rendszerrel együtt mozdultak meg és arra szavaztak, akitől a leginkább várták, hogy a korrupcióban elsüllyedő koalíciót elzavarja. A maffiakormányt, szó szerint.

Az OĽaNO hónapok alatt lett a bejutás határán billegő, akciózó bohócpártból 25 százalékos nyertes, 65 százalék feletti részvételnél. Mi itthon már eléggé elszoktunk az ilyen meglepetésektől. Mintha Hadházy Ákos 2021 második felében pártot alapítana, aztán ’22-ben mindent letarolna. Ezt történt most Szlovákiában.

Ez a lavina teljesen maga alá temette Bugár Bélát és magyar-szlovák vegyes pártját, a Most-Híd formációt is. A 30 évig remekül lavírozó, jó megérzésekkel döntéseket hozó és végtelen mennyiségű kompromisszumot megkötő politikusnak nem tudták megbocsátani sem a magyarok, sem a szlovákok, hogy hatalomban tartotta a gyűlölt koalíciót.

A számok magukért beszélnek: 2016-hoz képest 65 százalékkal kevesebb szavazatot kaptak. Még az állami támogatáshoz szükséges 3 százalékot sem érte el az eddigi kormánypárt.

Igor Matovic, az OLaNO elnöke ünnepel. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

A tisztán magyar MKP a Magyar Közösségi Összefogás nevű szövetségben gyakorlatilag ugyanazt a szavazatmennyiséget hozta, mint 4 éve, akkor a 104 ezer magyar szavazat 4,04 százalékra volt elég, most a magasabb részvétel miatt a nagyjából 113 ezer csak 3,9 százalékra. A másik két kis szervezet gyakorlatilag semmit nem tudott hozzátenni a számokhoz, de még így is a magyarok fele szavazott rájuk.

Azóta is megy a matekozás, mi lett volna, ha a két párt együtt indul, de nagyjából arra jutottak a nálam okosabbak, hogy ha levonjuk a Bugár-párt nem magyar szavazóit, akkor alig 156 ezer magyar szavazat érkezett csak etnikai, vagy a részben etnikai politikára. Ez együtt 5,4 százalékos eredményt jelentett volna, ha csak egy magyar lista van. De ez természetesen nem így megy, egy ilyen formáció taszított is volna szavazókat, valószínűleg együtt sem kerültek volna be.

Matovič korábban felajánlotta az MKP-nak, hogy felvesz magyar politikusokat is a listájára, pedig ezzel szlovák szavazatokat kockáztatott volna.

Tehát a magyarok egy nem elhanyagolható része szlovák pártokra szavazott és nem csak a győztesre. Szinte minden párt kapott magyar voksokat a kutatások szerint,  még a nettó náci Kotleba-féle is.

Ha böngésszük az eredményeket, nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarokat is elsősorban országuk általános állapota vezérelte. Néhány adat, ígérem az utolsók: az OLaNO a többségében magyarok lakta komáromi járásban 4 éve 4,73 százalékot kapott, most 17,61-et. A szintén magyar dominanciájú dunaszerdahelyiben 2016-ban 4,44-et, 2020-ban már 16,12 százalékot.

Igor Matovič egy olyan koalíciót akar, ami alapvető átalakításokra képes. Lehet, nekilátnak a közigazgatási rendszer átszabásának is, mindezt magyar parlamenti képviselet nélkül. A választás után a nácikat leszámítva mindegyik párt vezetője kifejezte sajnálatát, hogy a magyarok szervezeti szinten nem jutottak be. Ki udvariasságból, ki őszintén.

A magyarság körében most azért van egyfajta várakozás, hogy gesztust tesz az új hatalom, és kormányzati szintre emel magyar politikust is. Meglátjuk.

Szlovákia ismét átlépett a saját árnyékán, ahogy azt egyszer már megtette a Mečiar-korszak lezárásával. Hogy megtörtént volna-e ez Ján Kuciak oknyomozó újságíró és jegyese meggyilkolása nélkül is? Jó kérdés, lehet, hogy igen, csak nem ilyen tempóban. Az elmúlt két év megmutatta, hogy a független, hiteles, akár az életveszélyt is vállaló sajtó mire képes egy olyan országban, ahol az emberek még nem veszítették el a reményüket abban, hogy lehet változás.

Szlovákia újratöltve: „forradalmi hangulat hozta ezt az eredményt”

Az OlaNO egyetlen magyar képviselőjén kívül a magyar politikusok kiszorultak az új pozsonyi parlamentből, ennek hatásai egyelőre beláthatatlanok.