Irán teljesen kivonul az atomalkuból

Irán bejelentette, hogy mostantól a 2015-ös atomalku egyetlen részét sem fogja betartani — írja a JTA.

A bejelentést vasárnap tették, azt követően, hogy az iszlám diktatúra nemzetbiztonsági tanácsa összeült, hogy megvitassák az ország nukleáris politikáját Kasszam Szulejmáni Egyesült Államok által történt meggyilkolása után.

Szulejmáni az iráni Kudsz Erők nevű egység parancsnoka volt, mely lokális milíciákat és Izrael-ellenes terrorszervezeteket támogatott, például a Hezbollah-t és a Hamászt.

„Az Iráni Iszlám Köztársaság mostantól semmilyen korlátozást nem fog követni az alkuban, ideértve a centrifugák számának korlátozását. Innentől fogva Irán nukleáris programjának semmilyen korlátja nem lesz, sem dúsítási kapacitás, sem a dúsított urán százaléka és száma, sem kutatás és kiépítés terén”

— fogalmaz a vasárnap kiadott nyilatkozat.

Mint arról lapunk is többször beszámolt, az atomalkuból való amerikai kilépést követően Irán fokozatosan elkezdte nem követni az egyezmény egyes kikötéseit. Szakértők szerint azonban az alku eleve lehetővé tette Irán számára az atomfegyver megszerzését.

Az iráni kormány állítása szerint visszatérnének az alku követéséhez, ha az országukkal szembeni szankciókat eltörölnék.

Daniel Pipes: ebből nem lesz háború

A világ egyik legismertebb Közel-Kelet szakértője szerint Szulejmáni megölése nem befolyásolja alapvetően Irán képességeit.