Izraelen töltheti ki Amerika-ellenes bosszúját Irán

Több izraeli szakértő is egyetért abban, hogy a perzsa állam milíciái valós fenyegetést jelentenek. 

Ahogy beszámoltunk róla, ismét súlyos feszültségpontok alakultak ki Irán és az USA között az elmúlt napokban, miután az Egyesült Államok vasárnap légicsapásokat hajtott végre Irakban és Szíriában a Katáib Hezbollah síita milícia öt létesítménye ellen (az akcióban 25 milicista meghalt). Majd válaszul több ezer tüntető gyűlt össze az USA iraki nagykövetsége előtt Bagdadban, helyszíni beszámolók szerint az emberek megpróbáltak behatolni az erősen védett épületbe és amerikai zászlókat égettek.

Donald Trump a Twitteren azt írta, a történtekért „teljes mértékben Irán a felelős”.

Az Israel Hayom szerzői több szakértőt is arról kérdeztek, milyen folyamatokat indíthattak el az események. Joszi Kuperwasser, a Jerusalem Center for Public Affairs regionális közel-keleti fejlesztésekért felelős projektigazgatója azt mondta, Irán ilyen módon igyekezhet rávenni Amerikát arra, hogy függessze fel az ellene kirótt gazdasági szankciókat.

„Iránnak egy célja van: az atomfegyver” — Joszi Kuperwasser tartalékos izraeli dandártábornok a Neokohnnak

Kuperwasser a muszlim világ radikális és pragmatikus elemei közötti harcról, illetve a migrációs válság zsidóságra gyakorolt hatásáról is beszélt lapunknak.

„Irán azon dolgozik a milíciáin keresztül, hogy meggyőzze az amerikaiakat arról, nem éri meg fenntartani a gazdasági szankciókat” – fogalmazott az izraeli hadsereg tartalékos dandártábornoka, aki szerint nem kizárt, hogy az amerikai civilek is jelentős veszélyben vannak. Sőt, Izrael fenyegetettségét is hangsúlyozta.

„Nagyon kényelmes megoldás lenne számukra minket megtámadni – hogy így üzenjenek az Egyesült Államoknak” – tette hozzá Kuperwasser, aki egyúttal kiemelte: már most is több Irán által pénzelt milícia tevékenykedik Izrael határainál.

Amos Gilad korábbi vezérőrnagy szerint a perzsa állam olyan helyzetekben használja ezeket a milíciákat, amelyekben közvetlen módon nem meri vállalni az összecsapásokat – félve a reakcióktól. Noha tagjai hivatalosan nem tartoznak katonai erők alá, a szakember szerint fontos, hogy Izrael komolyan vegye a tőlük jövő fenyegetéseket.

Sima Shine, nemzetbiztonsági elemző, és a Moszad egykori munkatársa szintén megerősítette, hogy Izrael számára veszélyt jelenthetnek az Irakban tevékeny iráni fegyveres csoportok.

„Az ilyen erők előnye, hogy a tetteiket le lehet tagadni, és Iránnak nem kell konkrét felelősséget vállalnia értük. Ezért nem tekinthetőek valós katonai erőknek. De mégsem gondolhatjuk róluk azt, hogy gyengék lennének. Az irániak állandóan képezik őket, és minél több képzésre, tapasztalatra tesznek szet, annál nagyobb fenyegetést jelentenek” – hangsúlyozta Shine.