Kik voltak a „kisnyilasok”?

Rákosi és a kommunisták nem csak a Nyilaskeresztes Párt és a kisebb nemzetiszocialista pártok szavazóit tekintették potenciális bázisuknak, hanem a MÉP antiszemita, a szociális reformok iránt elkötelezett választóit is.

Orbán Viktor miniszterelnök október 21-én a parlamentben, az azonnali kérdésekre adott válaszaiban élesen bírálta Jakab Pétert, a Jobbik szóvivőjét. Ezt mondta:

„Sokáig gondolkodtam, hogy az önök politikai forrásvidéke merre található. Mindig óvatos voltam, hogy kisnyilasnak tekintsem-e önöket”.

Hozzátette, hogy most már nem óvakodik ettől, hiszen a kisnyilas onnan ismerszik meg, hogy ha az érdeke megkívánja, összeáll a kommunistákkal. Gondolatmenete oda futott ki, hogy „Kisnyilasok és kommunisták nem adhatnak nekünk erkölcsi leckét”.

Nem kívánok állást foglalni, hogy a Jobbik mennyiben tekinthető a Nyilaskeresztes Párt utódjának, s mennyire volt hiteles az utóbbi években folytatott „cukiság kampánya”, melynek révén a Fidesszel szemben álló baloldali ellenzéki párttömörülés oszlopos tagjává vált.

„Árdrágító spekulánsok”: vérvád-hisztéria a Teleki téren

Magyarországon a „gonosz uzsorás zsidó” figuráját évtizedeken keresztül a Teleki téri ószeres testesítette meg. Pelle János írása.

Viszont a „kisnyilasokat” érdemes történelmi kontextusban tárgyalni, elhelyezni őket abban a korszakban, 1945-ben, amikor először beszéltek róluk. Ne gondoljuk, hogy egyértelműen elfogadott kifejezésről volt: a Magyar Kommunista Párt sajtójában egyáltalán nem használták, kisgazda politikusok viszont gyakran emlegették.

Az MKP, Rákosi Mátyás kezdeményezésére, a Központi Vezetőség egyetértésével 1945 augusztusában döntött úgy, hogy a megtartandó országgyűlési választások kampányában kiemelten foglalkozik a feketekereskedelem és a spekuláció elleni harccal, tekintettel a háborús veszteségek miatt keletkezett áruhiányra, az általános nyomorra és az egyre növekvő inflációra.

A kommunisták szociális demagógiára alapozott politikájuktól azt várták, hogy hogy az MKP elsöprő győzelmet arat majd a nemzetgyűlési választásokon. Rákosi, aki származását tekintve zsidó volt, de magát kizárólag kommunistának tartotta, és el sem tudta képzelni, hogy a tömegek zsidót lássanak benne, úgy gondolta, hogy

az MKP legnagyobbrészt zsidó feketézők elleni propagandával maga mellé tudja állítani a „kisnyilasokat”, számukra vonzó lesz pártjának nem is annyira titkolt antiszemitizmussal vegyített szociális demagógiája.

Arról, hogy pontosan kik a „kisnyilasok”, Rákosi soha nem beszélt nyilvánosan. Egy amerikai újságírónak viszont, aki 1945 őszén beutazta Európát, a pártvezér egy angol nyelven adott interjúban, mely egy amerikai folyóiratban jelent meg, elmagyarázta, kikre gondol.

„Nézze, ezek a kisnyilasok tényleg nem rossz fickók. Tudja, ezek belekényszerültek a fasizmusba. Sosem voltak aktívak. Csak fogadalmat kell tenniük, és mi befogadjuk őket.”

(Az újságíró, Hal Lehhrman ezt az interjút Russia’s Europe cím, 1947-ben megjelent könyvében is közölte.) ­

Az MKP a 1945 novemberi nemzetgyűlési választásokon meg akarta ismételni az 1939-es kormánypárt, a Magyar Élet Pártjának (MÉP) győzelmét, vagyis többséget akart szerezni. Rákosi és a kommunisták nem csak a Nyilaskeresztes Párt és a kisebb nemzetiszocialista pártok szavazóit tekintették potenciális bázisuknak, hanem a MÉP antiszemita, a szociális reformok iránt elkötelezett választóit is. Többségük 1940 októberétől Imrédy Béla Magyar Megújulás Pártjának híve volt, és a korabeli köznyelv „szalonnyilasoknak” nevezte őket.

Rákosi több, a várható választási győzelemben bizakodó, derűlátó levelet írt Moszkvába, Sztálinnak. Az MKP új politikai irányvonalát nemcsak a plakátjai jelezték („Lakat alá a feketézőkkel!” „Börtönbe az árdrágítókkal!” „Az MKP ökle lesújt a feketézőkre!”), de a jogalkotás is: a Magyar Közlöny 1945 augusztus 19-i számában közzétett 6730/1945. ME sz. rendelet alapján az árdrágítóra, „ha cselekményével a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztette”, akár halálbüntetés kiszabását is kérhette az ügyészség.

Ezt az irgalmatlan szigort az MKP saját népszerűsítésére használta fel a választások előtt, amit a Szabad Nép 1945 október második számában olvasható jelszó is tükröz: „Gyűlölöd a spekulánsokat és a feketézőket? Írd alá halálos ítéletüket, szavazz a 3-as listára!”

Az MKP „kisnyilasokon” mindenekelőtt az antiszemita és szociális demagógiával megtévesztett szegény munkásokat és parasztokat értette, akikről úgy gondolta, hogy ügyes taktikázással megnyerheti őket. Ezért vett fel az MKP soraiba „osztályszempontból megbízható” nyilaskeresztes párttagokat is, elsősorban Kelet-Magyarországon, ahol Szálasiék a szovjet hadsereg gyors előrenyomulása miatt soha nem voltak hatalmon.

Persze, azzal, hogy a kommunista párt leigazolt „proli nyilasokat”, felvett a tagjai közé néhány olyan, a múltját meghamisító budapesti pártszolgálatost is, akik tömeggyilkosságokat követtek el. Ez történt azokkal a zuglói nyilasokkal, akiket 1967 áprilisában állítottak bíróság elé, és akik közül többen is tagjai voltak előbb az MKP-nak, aztán az MDP-nek, végül pedig az MSZMP-nek. (A hírhedt zuglói nyilasház kivégzett parancsnoka, Kröszl Vilmos sütőmunkás volt, és egy sütőipari vállalat középvezetőjeként dolgozott 1945 után.)

Vagyis a „kisnyilas” kifejezéssel érdemes óvatosan bánni. Nem felel meg a valóságnak, amit a Terror Háza Múzeum „átöltözés termében” forgó” installáció sugall, két, egymásnak háttal álló babával, nyilas pártszolgálatosi és kommunista politikai rendőri egyenruhában. A nyilas és a kommunista diktatúra nem állt annyira szemben egymással, ahogy ezt az MKP antifasiszta szólamaival el akarta hitetni, de azért nem állíthatjuk, hogy „ugyanazon érme két oldalát” jelentették.

A szerző történész. 

Ostrompszichózis és nyilas terror

Nem egyszerű eldönteni, hogy Szálasi államcsínnyel hatalomra jutott politikus volt-e, vagy inkább a németek önfejű bábja. Pelle János írása.