Illiberális Amerika: az identitáspolitika ámokfutása

Amerikában egyre nagyobb teret nyer az identitáspolitika, ami nem a cselekedetei alapján határozza meg az embert hanem, hogy milyen faji, nemi vagy vallási csoportba tartozik. Ez a gondolkodás az egyenlőség eszméjének a végét jelentheti. 

Az amerikai kultúrát mélyen meghatározta az az alapvető gondolat, hogy egy embert nem kinézete, származása vagy etnikuma határoz meg hanem az, amit tesz. Ezen gondolat nélkül nincsen egyenlőség. Ahogy Thomas Jefferson fogalmazott 243 évvel ezelőtt a Függetlenségi Nyilatkozatban:

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre.”

Az egyenlőség soha nem működött tökéletesen, ahogy azt az amerikai történelem is bizonyítja. De ha nem is tudta elérni, mindig erre az ideára törekedett a társadalom.

Azonban úgy tűnik, ez a gondolat kezd eltűnni az ottani gondolkodásból. Az amerikai történelem ellentmondásait — posztmodern csavarral — egy mindig elnyomó kultúra bizonyítékává változtatták.

A szélsőséges aktivisták, akik szerencsére még kisebbségben vannak, kihordják az alapító atyák szobrait az egyetemekről, a himnusz ellen tüntetnek, mondván, az elnyomás jelképe az amerikai zászló, és a felsőoktatásban a történelem számos kérdését már csak faji alapon értelmezik, amely során a fehérek elnyomtak mindenki mást.

Már nem a cselekedetei alapján akarják megítélni az embereket, hanem sokszor mesterséges vagy természetes kategóriákba sorolás által.

Amerikai liberális beszélgetős műsorok — az antiszemitizmus támaszai

Az amerikai antiszemitizmus legitimizálása a beszélgetős műsorokban kezdődött.

Ez a kategóriába sorolás az, amit identitáspolitikának neveznek. Az egyént nem tettei alapján ítélik meg, hanem neme, faji hovatartozása, származása alapján. Azonban ha az embert nem saját tettei alapján ítélik meg, akkor gyakorlatilag megfosztják az egyéniségétől, beleteszik egy dobozba, amiből aztán nem engedik ki, mert a véleménye nem lehet releváns, ha nem a megfelelő címkék vannak a dobozon.

Például divatos kifejezéssé vált Amerikában a „white privilege” (fehér privilégium) kifejezés, ami azt állítja, hogy minden fehér ember nagyobb előnnyel indul, mint valaki, akinek sötétebb a bőre. A Buzzfeeden még kvízt is kitölthetsz, hogy ellenőrizd, mennyire vagy kivételezett.

Ben Shaprio egy egyetemi előadásán így fogalmazott erről a kifejezésről: „A fehér privilégium arra jó, hogy elnémítsanak mindenkit, aki nem színes bőrű, ez egy bullshit balos kifejezés, ami azt jelenti, hogy fogd be, a véleményed nem számít, ha nem vagy kisebbség tagja.”

Baltimore, női tüntetés: „Kedves fehér barátaim, használjátok jóra a privilégiumotokat!” Fotó: Wikimedia commons/ Elvert Barnes

Sok pusztító ideológia épült már arra, hogy talált magának egy „elnyomó” csoportot. Az ideológia értelmezésében ez a csoport a történelem során elnyomott mindenkit, és emiatt a múltbéli elnyomás miatt kell őket ma megbüntetni. A büntetést pedig mindig azok végezték, akik történelmi áldozatnak tekintették magukat.

Ma a kritikai elméleteken felnőtt nemzedékek sokszor úgy közelítik meg az amerikai társadalmat, mintha az a fehér férfiak uralmának terméke lenne. Ez egy kidolgozott szociológiai elmélet, amiről bestsellert is írt Robin DiAngelo, a Washington Egyetem tanára White Fragility (Fehér törékenység) címmel.

A könyv szerint Amerikában mindenütt ott van a fehér felsőbbrendűség. DiAngelo egy The Guardiannak adott interjúban így nyilatkozott:

„A rasszizmus fehér probléma. Fehér emberek találták ki és dolgozták ki, így a felelősség is az övéké.”

Az egyetemi kutató szerint ha valaki nem fehér, nem is lehet rasszista, mivel a kisebbségekhez tartozók nincsenek olyan évezredes hatalmi pozícióban, mint a fehérek. DiAngelo nézetei teljesen elfogadottakká váltak, ami jól látszik az amerikai közbeszédben.

A férfiak uralmát a patriarchátus szóval szokták illetni, amit néhány éve maximum gender szakos oktatók használtak, mára azonban belopózott a főáramba. Ma már 10 dollárért bárki rendelhet a netről „Fighting the patriarchy” (harcolni a patriarchátus ellen) feliratú pólót.

A vélt férfiuralom legyőzéséről szóltak a női tüntetések, ezzel próbálták Hillary Clintont megválasztatni, már a hollywoodi sorozatok és filmek is az ez elleni harcot hirdetik. Amikor a fehér férfiak uralmát szidják, akkor a hagyományos értékrenddel is összemossák a patriarchátust.

Ezért történt az, hogy Amerikában a konzervatívokat gyakran fehér nacionalistának bélyegzik annak ellenére, hogy ők elítélik ezt az ideológiát. Hogy valójában csak a konzervatív értékrendet próbálják ilyen primitív módon lekicsinyíteni, azt jól illusztrálja az, mikor Ben Shapirót, Dennis Pragert vagy akár Jordan B. Petersont fehér nacionalistának nevezik.

A másik probléma az identitáspolitikával, hogy egy-egy embert teljes csoportja képviselőjévé tesz.

Így történhet az, hogy mikor Donald Trump egy fekete képviselőt kritizál, azonnal azt mondják, hogy az elnök rasszista. Trump nemrég azért bírálta Baltimore polgármesterét, mert képtelen megbirkózni saját körzetének problémáival, hiszen a város tele van patkányokkal — erre a média és a demokraták azonnal rasszizmust kiáltottak, mivel a polgármester fekete.

Élő tévéadás igazolta Trump „patkányozását”

A műsor arról szólt, mit szólnak a Baltimore-iak az elnök minapi éles kritikájához.

A héten zajlottak a demokrata elnökjelöltek második vitái. A jelöltek azon vetekedtek, ki látja rasszistábbnak Trumpot. Az egyik vitán Elizabeth Warren szenátor, aki korábban azzal okozott botrányt, hogy indián származásúnak állította be magát évtizedeken keresztül, annak ellenére, hogy ezt csak családi legenda támasztotta alá, hosszú listával állt fel, hogy Amerikában a rasszizmus hány formája ellen kell harcolni.

„A fehér felsőbbrendűséget annak kell neveznünk, ami valójában, vagyis terrorizmusnak, ami fenyegeti az Egyesült Államokat. Egy olyan országban élünk, ahol az elnök elősegíti a környezeti rasszizmust, a gazdasági rasszizmust, igazságszolgáltatási rasszizmust, egészségügyi rasszizmust.”

Warren mindezt a demokrata nézőtér tapsvihara közepette mondta, ami jelzi, hogy nem csupán egy kisebbség nézete ez, hanem lassan az egész demokrata oldal így gondolkozik.

Ezzel a retorikával csak azt érik el, hogy a valódi rasszizmus megfékezésével senki nem törődik. Hiszen nyilvánvalóan még mindig vannak problémák az Egyesült Államokban, de ha minden rasszizmus akkor előbb utóbb elveszti a szó a valódi súlyát.

Trumpot nácizó tüntetés: mértéket vesztve

Mivel az amerikai társadalom elnyomónak látja saját magát, ezért ezt elkezdi kivetíteni a világra is.  Ahogy Douglas Murray fogalmazott egy előadásán, egy amerikai egyetemista nem tudja megmutatni a térképen, hol van Nigéria, vagy hogy lehetne az országon segíteni, de nagy bölcsen megjegyzi, hogy bármi is a baj, biztosan Amerika okozta. Ez lett a divatos világértelmezés.

A Fox News felmérése szerint az amerikai szavazók 57 százaléka úgy gondolja, hogy Trump nem tiszteli a kisebbségeket. Joe Biden ellen a legtöbbször felhozott vád az, hogy csak egy öreg fehér férfi. Ha egy filmben nincs kisebbségi főszereplő, a készítők bizonyára rasszisták, ha valaki nem progresszív, az biztosan fehér nacionalista és így tovább.

Ez a hangulat és ezek a nézetek mind annak a következménye, hogy az embereket már nem saját cselekedetei, saját jelleme alapján ítélik meg. Ha nyer az identitáspolitika, sok amerikait váratlanul érhet, hogy azok a jogok, amiket Jefferson magától értetődőnek nevez, csak abban az esetben magától értetődőek, ha az egész társadalom elfogadja őket.

Sok amerikait váratlanul ért ez az alapvető értékrendjüket megvető hullám. Úgy borította el őket, hogy már ki se látnak belőle. Ömlik a médiából, hogy ők elnyomók, hogy fizetniük kell a múlt bűneiért, hogy rasszisták, ha Trumpra szavaztak. Ez egy olyan méreg, ami aztán valódi gyűlöletbe tud fordulni.

Sok konzervatív, aki hitt a Jefferson által leírtakban, elbizonytalanodott a bibliai értékrendben és az amerikai individualizmus eszméjében. Ha az amerikai értékrendet meg akarják menteni, ahhoz az kell, hogy ők legalább olyan biztosak legyenek értékeikben, mint amilyen biztosak a progresszívek minden évben változó igazságaikban.

A marxizmus modern prédikátorai — Milyen lesz a világ jövője, ha Amerikát szocialisták irányítják?

Marx ,Engels és Lenin soha nem tudtak működő rendszert teremteni, csak elméleteket. Ma abban az országban hódít romboló ideológiájuk, amit részben pont a kapitalizmus emelt a világ tetejére.