Trumpot most patkányozás miatt rasszistázzák

Donald Trump twitter üzenetei gyakran verik ki a biztosítékot. Az amerikai elnök rendszeresen és fáradhatatlanul teszi közzé, kiről mit gondol, nem kis fejfájást okozva ezzel a sajtó munkatársainak és demokrata párti ellenfeleinek.

A múlt héten a Maryland-állambeli Baltimore egyik körzetének kongresszusi képviselőjét, Elijah Cummings-t szemelte ki céltábalként, miután a képviselő az elnök alkotmányos elmozdítását szorgalmazó mozgalom egyik leghangosabb vezéralakja.

Trump tweetje igen szókimondóra sikeredett azt hangsúlyozva, hogy Cummings, aki sok éve képviseli nyugat-Baltimore-t a kongresszusban, sikertelen politikus, hiszen képtelen a saját városát rendben tartani.

„Körzete egy gusztustalan, patkányok által fertőzött szemétdomb”

— szúrta oda neki az elnök.

A demokrata párti képviselők azonnal reagáltak Trump kijelentésére, amiben rasszizmust véltek felfedezni, hiszen Cummings nemcsak egyszerűen afro-amerikai, de az általa képviselt körzet lakosai is túlnyomó többségben feketék, így minden bizonnyal az elnök a „patkányok által fertőzött” kifejezést az szegénységben élő afro-amerikaiakra értette.

A rasszizmus vádját a demokrata képviselők Trump ellen szinte napi rendszerességgel használják.

Nyugat- Baltimore-ban évtizedek óta igen rosszak a bűnügyi statisztikák, elterjedt a drog és az erőszak

A Trump kijelentését védők szerint az elnök csak az igazságot mondta. Baltimore valóban sikertelen város, a bűnözés a tizedik legmagasabb az országban, nagy a szegénység és a város infrastruktúrája katasztrofális állapotban van.
Cummings képviselő meglepően higgadtan reagált mikor azt közölte:

„Az elnök jobban tenné, ha a baltimore-i probléma megoldására koncentrálna, semmint a vádaskodásra és vélt felelősökre való mutogatásra.”

A város 30 ezresnél is nagyobb zsidó közösséget tudhat magáénak, számos, a zsidó élethez elengedhetetlen intézménnyel és infrastuktúrával.

Israel Patoka, zsidó származású városházi képviselő élesen bírálta az elnököt és védelmébe vette Cummings képvielőt, amikor kijelentette:

„Cummings a zsidó közösség elkötelezett támogatója, támogatásával például az elmúlt években sokszáz baltimore-i zsidó fiatal jutott el Izraelbe. Trump elnöksége alatt a rasszista közbeszéd szinte elfogadott normává vált.”

Elijah Cummings nyugat-baltimore-i demokrata párti kongresszusi képviselő

Szintén bírálta az elnök tweet üzenetét Charles Blow, a New York Times publicistája is, aki azt írta:

„Trump valamiért a bűnözés felemlítését mindig a barnák és feketék lakta városokra hegyezi ki, az ún. „belső városok” pedig szinte kivétel nélkül a barnák és feketék lakta településekre használt eufémizmus.”

A rasszizmus vádjának némileg ellentmond az a tény, hogy

Baltimore valóban komoly patkány inváziót él át a mindennapokban, mely problémát Bernie Sanders, vermonti szenátor és többszörös demokrata elnökjelölt is többször felvetette, Trumphoz hasonló retorikát használva.