Három évvel ezelőtt tartottak népszavazást a szigetország EU-ból való kiválásáról, de azóta sem sikerült végigvinni a „szakítást”. Az okokról Egedy Gergely történészt kérdeztük.
2016. június 23-án David Cameron állt az Egyesült Királyság élén, amikor a résztvevő állampolgárok 51,89 százalékos többsége megszavazta az ország kiválását az Európai Unióból. Noha a népszavazást kiíró konzervatív miniszterelnök a bennmaradás mellett kampányolt, Nigel Farage, az ellenzéki UKIP elnöke és Boris Johnson egykori konzervatív londoni polgármester mögött többen sorakoztak fel olyanok, akik a kiválás mellett tették le voksukat. A választást követően másnap
David Cameron bejelentette, hogy távozik a kormányfői székből.
Mára jól tudjuk, hogy azóta sem tudták sikerrel végigvinni a szigetország kiválását, és a napjainkra kialakult helyzethez hosszú út vezetett. Az elmúlt évek során Theresa May sem az Európai Unió vezetőivel, sem pedig a saját pártjával nem tudott egyezségre jutni, és ezért lemondásra kényszerült. Így a június 7-én távozott miniszterelnök asszony
utódjának szinte ugyanazokkal az akadályokkal kell szembenéznie, amelyek miatt a tárgyalások zátonyra futottak.
„Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti tárgyalásokon először három alapkérdésben kellett volna megegyezni ahhoz, hogy a tárgyalások második szakaszában a jövőbeli kereskedelmi kérdésekről is beszélni lehessen” – emlékeztetett Egedy Gergely történészt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.
Első kérdésként felmerült az EU-s állampolgárok jogi státusza a Brexit után. Második témaként sokat foglalkoztak azzal, hogy Nagy Britannia milyen válási összeggel tartozik az uniónak. A harmadik kérdés pedig az ír-északír határ ügye volt.
„Az első kettőben sikerült megegyezni, de az összes közül az utolsó volt messze a legnehezebb, és ez még mindig megoldatlan problémát jelent” – hangsúlyozta lapunknak Egedy, aki kiemelte, hogy az ír történelem utolsó évtizedeinek eseményei különösen nehézzé teszik a brit kiválást.
| Az ír szigetet 1921-ben, az Angol-Ír Egyezmény keretében osztották ketté: ennek alapján a protestáns többségű 6 ulsteri grófság Észak-Írországként az Egyesült Királyság része maradt, a 26 déli, katolikus megye pedig Ír Szabadállam elnevezéssel teljes körű autonómiát kapott, de továbbra is a Brit Nemzetközösséghez tartozott.
Az 1960-as évek óta Észak-Írországban egy éles és gyakran véres küzdelmekbe torkolló vallásközösségi konfliktus zajlott, amelyben az 1919-ben megalapított Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyveres terrorista alakulatai is elszánt harcot folytattak, sőt máig merényleteket követnek el. 1998-ban Tony Blairnek sikerült asztalhoz ültetnie az egymással harcban álló feleket, és a Nagypénteki Egyezmény újabb fordulatot hozott, miután Észak-Írország kormányzatában megosztották a hatalmat a protestánsok és katolikusok között. Stabilizálta a viszonyokat, hogy az egyezmény kimondta, hogy a határ Észak-írország és az Ír Köztársaság között szabadon átjárható. Ez akkor nem okozott problémát, mert Nagy Britannia 1973-ban belépett az Európai Közösségbe, és ugyanebben az évben Írország is csatlakozott. |
„A Nagypénteki Egyezmény megerősítette, hogy – EU-tagországokról lévén szó – nincs vámhatár az ír szigeten. A Brexit-döntés után viszont súlyos dilemmaként merült fel, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU vámuniójából, az Ír Köztársaság pedig benne marad, akkor a britekkel fennálló egyetlen szárazföldi határon vámellenőrzéseket kellene bevezetni” – hangsúlyozta a történész.
A problémakör kapcsán elsőként 2017 decemberében, az alapfeltételeket rögzítő megállapodásban merült fel az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó, úgynevezett backstop, azaz tartalékmegoldás lehetősége. Ez a mechanizmus egy vámuniós rendszert vetít előre az Egyesült Királyság és az EU között arra az esetre, ha nem sikerülne a kilépést követő két évnyi átmenet során sem olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely ennek a rendszernek az alkalmazását feleslegessé tenné.
Ezt az elképzelést azonban a Brexit-párti konzervatívok többsége nem fogadta el, és ez megpecsételte a 2018 novemberében a May-kormány által az EU-val kötött 585 oldalas megállapodás sorsát is. 2019 első három hónapjában – a brit parlamentarizmus történetében példátlanul – három alkalommal is elutasította az egyezményt az Alsóház; az ellenzéki Munkáspárt és a Liberális Demokrata párt kevesellte az EU-nak tett engedményeket, a „keményvonalas” toryk pedig sokallták.
Ez teljesen elvékonyította a jeget May alatt, aki a nyomás miatt lemondásra kényszerült. Ugyanakkor mostanra az is nyilvánvalóvá vált, hogy az EU vezetői sem engednek a brit követeléseknek.
A kiválás története ezen a héten csütörtökön vett újabb fordulatot, amikor kiderült, hogy Boris Johnson, volt külügyminiszter, a 2016-os Brexit-kampány frontembere és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter maradt versenyben a kormányzó brit Konzervatív Párt megüresedett vezetői posztjáért.
Bár mindkét jelölt ígéretet tett arra, hogy újabb tárgyalásokat kezdeményeznek az unióval, az EU vezetői nem hajlandóak módosítani a 2018 novemberében megszabott feltételeken. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken leszögezte, hogy semmi újdonsággal nem tud szolgálni a Brexit ügyében, és már sokszor elismételték, hogy a huszonhetek kizárják a már megkötött, ám a londoni parlament által többször elutasított kiválási szerződés vitájának újranyitását.
Szinte biztos, hogy egyetlen utód sem kaphat jobb feltételeket, mint amilyeneket Theresa Maynek adtak
– fogalmazott Egedy, aki szerint ugyan mindkét jelölt egyértelműen Brexit-párti, a brit médiában egy jelentős különbségről mégis cikkeznek. Emlékeztetnek arra, hogy Jeremy Hunt 2016 júniusában a kiválás ellen szavazott, most pedig jelezte, hogy szükség esetén kész lenne az október 31-ig szóló határidő meghosszabbítását kezdeményezni és haladékot kérni; vele szemben Johnson, aki korábban nyolc évig London polgármestereként szolgált, azt ígérte, hogy október 31-én mindenképp kilépteti a szigetországot, akár megállapodás nélkül is.
Következő lépésként a Konzervatív Párt 160 ezer fősre becsült tagsága választja meg postai úton a párt következő vezetőjét, és a felmérések szerint a párttagságon belül szilárd többségben vannak a keményvonalas Brexit-irányvonal hívei.
A papírforma ugyan Johnsonnak kedvez, de csak július 22-én, a levélszavazás lezárulta után derül ki, hogy a toryk többsége Johnsont vagy Huntot tartja-e hitelesebb jelöltnek
– összegezte a jelenlegi várakozásokat a szakember, aki egyúttal hangsúlyozta: amennyiben a jelenlegi észak-írországi belső erőegyensúly felborul, az IRA előretörése mellett a protestáns paramilitáris szervezetek tevékenysége is erősödhet.
Sőt, Skócia helyzete is súlyos dilemmákat vet fel. Itt 2014 szeptemberében ugyan elutasították a függetlenségről szóló kezdeményezést, de az országrészt kormányzó Skót Nemzeti Párt keményen ellenzi a Brexitet, és jelezte, hogy ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az unióból, akkor
Skócia fenntartja a jogot ahhoz, hogy újabb népszavazást kezdeményezzen a függetlenné válásról. Ez pedig további feszültségeket szülhet a jövőben.