A szenátus megtette, amire a képviselőház nem volt képes

Ellenszavazat nélkül fogadta el az amerikai felsőház az antiszemitizmust elítélő határozatot.

Három hónappal ezelőtt hasonló javaslat került a kongresszus alsóházába, ahol azonban hosszas huzavona és mismásolás után végül a bigottság extra méretű ernyője alatt ítélték csak el az antiszemitizmust.

A szenátusban benyújtott határozatot Ted Cruz republikánus és Tim Kaine demokrata szenátorok jegyzik – számolt be a Fox News.

A szöveg így definiálja az antiszemitizmust: „egyedi formája az előítéletnek, ami évezredekre nyúlik vissza, és kétségbe vonja a zsidóság egyenlő emberi elbánáshoz való jogát.”

A határozat elfogadása azután történt, hogy a kaliforniai demokraták benyújtottak egy javaslatot, ami közvetlenül Izraelt vádolta volna a szélsőjobboldali antiszemitizmusért és erőszakért. Valamint az is nagyban közrejátszhatott, hogy egyre több prominens demokrata politikus tett antiszemita megjegyzéseket, akik közül toronymagasan emelkedik ki Ilhan Omar.

Omar az évelején mindkét oldalt felháborította azzal a megjegyzésével, hogy az AIPAC Izrael barát lobbi szervezet pénzfelajánlásai miatt támogatja sok politikus Izraelt. Majd később azt mondta, Izrael támogatása „hűségnyilatkozat egy idegen állam mellett.”

A megjegyzés hatására próbáltak egy antiszemitizmust elítélő határozatot végigvinni a képviselőházon, amelynek szövegezése végül nem említette Omart, és az antiszemitizmust is csak egy hosszú, más gyűlöletformákat is elítélő listán említette.

Worst Defense Of Ilhan Omar’s Anti-Semitism Yet

Ben Shapiro calls out the worst defense of Ilhan Omar’s anti-Semitism yet, and slams the Democrat Party’s new „fresh faces” the party’s leadership for excusi…

Az újonc képviselőnő megjegyzései kisebb polgárháborút robbantottak ki a demokrata vezetésen belül, ahol összecsapott a hagyományos, Pelosi és Schumer képviselte vonal az Omar és Ocasio-Cortez féle progresszív vonallal. Az átírt határozat egyértelműen arra utal, hogy a fiatal demokraták kerültek ki győztesen az összecsapásból.

Ilhan Omar már februárban kénytelen volt bocsánatot kérni, miután körbejárta a sajtót egy 2012-es Twitter üzenet, amiben ezt írta: „Izrael hipnotizálja a világot, adja meg Allah, hogy felébredjenek az emberek és meglássák micsoda gonoszságokat cselekszik Izrael.”

Nancy Pelosi a Képviselőház többségi vezetője azzal védte meg kollégáját, hogy az „nincs tisztában szavai súlyával” mert más „tapasztalatai” vannak.

Azonban nem minden demokrata állt be a védekező vonal mögé. Ted Deutch floridai képviselő még márciusban ezt mondta a képviselőházban: „Miért nem tudjuk elítélni az antiszemitizmust? Úgy tűnik csak akkor tudjuk elítélni a saját kollégánk, bármelyik kollégánk antiszemita szóhasználatát, ha mellette a gyűlölet minden formáját elítéljük.”

A szenátusban Ted Cruz, a határozat egyik indítványozója is utalt a márciusi eseményekre: „Semmi gond nincs azzal, ha a gyűlölet minden formáját elítéljük. Azonban az antiszemitizmus egyedülálló előítélet, egyedülálló történelemmel. (…) Fontos ezt tisztázni és egyértelművé tenni, pontosan ezért született ez a határozat.”

A szenátus végül 100:0 arányban szavazta meg a javaslatot.

Szép új progresszív világot építenének a demokrata elnökjelöltek

Az amerikai demokrácia kompromisszumokra épülő rendszerén az új programok csak akkor mehetnek át, ha lerombolják a rendszert, ahogy azt eddig ismertük.