Versenyeznek a demokrata jelöltek, hogy ki tud progresszívabb programmal előállni. Van, aki fizetne a rabszolgák leszármazottainak, mások újraírnák az amerikai választási rendszert, és majdnem mindenki megoldaná a klímaváltozást. Kérdés, a rozsdaövezet billegő államainak szavazói megnyerhetőek-e ezzel, vagy csak még jobban elidegeníti őket a demokratáktól?
Az amerikai demokrata párt a maga 191 évével a világ legöregebb pártja. Két évszázad alatt a rabszolgatartók politikai csoportjából a kisebbségek fő bázisa lett. A fordulatos évtizedek ellenére a párton belül a radikálisabb nézetekkel rendelkezők általában a hátsó sorokba szorultak.
A 20. században már előfordult, hogy a párt baloldali részlege komolyan befolyásolta a hatalomban levő elnököt, mint Roosevelt vagy Lyndon B. Johnson idejében. Az azonban még nem fordult elő, hogy igazán baloldali jelöltöt indítson a párt.
A kékek 2020-as indulói szinte kivétel nélkül olyan nézeteket képviselnek, amelyeket Barack Obama 2008-as kampányában még szélsőségesnek titulált volna a párt szavazóbázisa.
A külpolitikától az abortuszig, az LGBT-ügyektől az egészségügyig mindenben a spektrum legszélét célozták meg a jelöltek.
Ennek a jelenségnek több magyarázata is van. Egyrészt a balra húzás lehet ellenreakció arra a konzervatív hullámra, ami 2009-ben a Tea Party mozgalommal indult Barack Obama megválasztása után. Obama ugyan centrista szlogenekkel kampányolt, de elnöksége alatt lassan progresszív sínre tette az országot. A republikánus párt megosztottsága miatt sokan azt hitték, az irány megmarad — erre berobbant Donald Trump.
Az akadémiai polkorrektség győzelme
A győzelem után indított gyász és a hisztéria azóta is tart. Ebben a hangulatban természetes, hogy nem jöhet visszafogott jelölt. Másrészt az is látható, hogy az egyetemek már évtizedek óta tartó balra tolódása mostanra érte el a törvényhozás csarnokait. Már a kilencvenes években elkezdődött a politikai korrektség jelensége az egyetemeken, az első tanulmányok pont a Clinton-éra elején születtek, de el kellett telnie húsz évnek, hogy a pc elérje a közéletet.
A progresszív irányba tolódás nem a párton belül kezdődött, hanem különböző alulról induló mozgalmakat tett magáévá a párt. Az Occupy Wall Street gazdagokat megadóztató rendszerbontó szólamai mára az átlag demokrata elnökjelölt gazdasági platformjává váltak. A női felvonulások szónokai bejárást kaptak a demokrata jelöltek irodáiba.
Míg a demokrata párt mindig tiltakozott az Izrael-ellenes bojkottok ellen, és nagyrészt támogatta a zsidó államot, addig 2019-ben egyetlen demokrata jelölt sem ment el a befolyásos izraeli lobbiszervezet, az AIPAC éves eseményére, ami eddig szokás volt.
Míg 2009-ben a demokrata képviselők 15%-a nem szavazta meg az Obamacare-t, addig ma már a jelöltek mind támogatják a szövetségi egészségügyi biztosítást mindenki számára. Bárki, aki „igazságtalanságot” vélt felfedezni a rendszerben, egyenesen ment a demokrata párt ernyője alá.
Már 2016-ban is csak a demokrata párt ügyeskedése tolta végül Hillary Clinton mögé Bernie Sanderst, aki jelenleg minden népszerűségi listát vezet.
Az idén 78. évét betöltő vermonti szocialista a 2016-os kampányát az 1% ( a „felső tízezer”) és a „gazdagok” gyepálásával töltötte, majd nemrég nyilvánosságra hozott adóbevallása után kiderült, hogy ő is tagja a sokat átkozott egy százaléknak.
Sanders vonzereje az amerikaiak számára, hogy a szenátor mindenre rengeteg pénzt ígér, az egészségügytől az oktatásig. Sanders legnagyobb ellenfele Joe Biden lehet, ő azonban hivatalosan még nem jelentette be az indulását.
Obama alelnöke az egyetlen középre húzó jelölt, bár furcsa kijelentéseit még várhatóan előhúzza mindkét oldal (beleértve azt a híres beszédet, mikor a 2012–es kampányban fekete munkásoknak azt mondta, Mitt Romney újra rabláncra akarja őket fűzni).
Meleg, progresszív, keresztény, és nehéz kimondani a nevét
Népszerűségben követi őket két egymást kiütő média-üdvöske: a texasi Beto O’Rourke és Indiana állam egy kisvárosának polgármestere, Pete Buttigieg. O’Rourke-ot sokan biztos befutónak hitték az időközi választások után, ahol egy hajszál választotta el a győzelemtől.
Sokan inspirálónak érezték, de kicsit önmaga paródiájává vált, mikor elkezdte online naplóban megosztani a gondolatait. Sokan az új Obamát látták benne, aki igazából minden trendi demokrata szlogent beépít a profiljába, ám hamar háttérbe szorította Buttigieg érkezése.
A fiatal polgármester lenne Amerika első meleg elnökjelöltje, aki eddig nagyrészt azzal hívta fel magára a médiában figyelmet, hogy képzelt párbajba kezdett Mike Pence alelnökkel, aki korábban Indiana kormányzója volt.
Buttigieg ugyanis progresszív kereszténynek nevezi magát, aki szerint a Trumpra szavazó amerikai evangéliumi keresztény réteg képmutató.
Rajtuk kívül két jelölt van még, akinek sikerült bekerülnie az amerikai köztudatba a szenátusi meghallgatások során. Ők Cory Booker és Kamala Harris. Booker azzal emelkedik ki, hogy ő lenne az első nőtlen férfi elnök James Buchanan után, akit az amerikai történelem legrosszabb elnökeként tartanak számon, mivel polgárháborúba sodorta az országot.
Fő az egészség. Meg a környezet
Booker progresszivitása új keletű, mert mindig centristaként tartották számon, a The Atlantic amerikai baloldali magazin még olyan címmel közölt cikket 2013-ban, hogy „Miért utálják a liberálisok Cory Bookert?” A szenátor azzal próbált kitűnni, hogy benyújtott egy törvényjavaslatot, miszerint a rabszolgák leszármazottainak kárpótlást kellene fizetni.
Kamala Harris hasonlóan centristaként indult, majd Kalifornia szenátoraként ő is balra tolódott. A rengeteg jelölt között még felbukkan a magát indián származásúnak valló, valójában európai felmenőkkel rendelkező Elizabeth Warren, a női vonallal kampányoló Kristen Gillebrand és még sokan mások, akik egyenlőre még nem tudták magukra irányítani a reflektorfényt.
Két, minden jelölt esetében népszerű program van, az egyik az egészségügyi biztosítás kiterjesztése, a másik a környezetvédelmi Green New Deal, ami tíz éven belül környezettudatosan építené át az Egyesült Államok minden egyes épületét. Mindkét program pénzigényes és komoly gazdasági átalakításokat vonna maga után.
Ráadásul, ha ezek mellett még bevezetnék a 15 dolláros alapbért, amit szintén támogatnak a jelöltek, valamint az ingyenes oktatási és egyéb pénzt igénylő szociális programokat, akkor már több trillióra rugó összegről van szó.
Az amerikai rendszer jelenleg nem teszi lehetővé az ilyen ambiciózus és költséges programok keresztülvitelét.
A tervezetek valószínűleg megbuknának a Kongresszus valamelyik házában, és feltehetően a Legfelsőbb Bíróság is visszadobná. Ezért a demokrata jelöltek felvetették, hogy akkor a rendszer átalakítására van szükség. Buttigiegtől kezdve Warrenig támogatják a bonyolult elektori rendszer eltörlését, ami jelentős szerepet ad a kisebb államoknak a nagyobbakkal szemben.
Demokrata körökben előhúzták Roosevelt 1937-es tervét is, hogy plusz emberekkel töltsék fel a Legfelsőbb Bíróságot, biztosítani akarván ezzel a liberális többséget a testületben. Buttigieg egyenesen 15 főre emelné a bírák számát. Egy biztos: az amerikai demokrácia kompromisszumokra épülő rendszerén az új progresszív programok csak akkor mehetnek át, ha lerombolják a rendszert, ahogy azt eddig ismertük.