Greta Thunbergnek se lehet egy rossz szava az újrahasznosítás izraeli módja ellen.
Hova: #Kiemelt
„Nehéz év volt” – Kamu Kamala mindent odaígér a muszlim és zsidó szavazóknak
A demokrata jelölt azt állítja, hogy elnökként megteszi azt, amire alelnökként képtelen volt.
Gyász: Iránban kivégezték a magát védő zsidó fiatalt
A 20 éves Arvin Ghahremanit egy koncepciós per keretében ítélték halálra.
Intenzív rakétázással folytatja a Hezbollah
A Hezbollah az elmúlt napokban új taktikát vezetett be Izrael légvédelmének megzavarására, különböző hatótávolságú rakétákból álló sortüzeket kombinálva, amelyek közül néhány precíziós és néhány „buta”. Ezzel egyidejűleg drónok hadát is elindítják, mindezt az izraeli-libanoni határ mentén.
Levetkőzve tiltakozott a hidzsáb nem-viselése miatti bánásmódért egy iráni nő
A teheráni biztonsági erők letartóztattak egy iráni nőt, aki tiltakozásul levetkőzött, miután állítólag azért bántalmazták, mert nem megfelelően viselte a hidzsábját, megsértve ezzel Irán szigorú szeméremségi törvényeit – derül ki a nemzetközi média jelentéseiből és a szombaton készült felvételekből. A fiatal nőt a biztonsági erők támadták meg a teheráni Iszlám Azad Egyetemen – írja az Iran International.
Drámai hírszerzési infó a túszokról
Izraeli hírszerzési elemzések szerint a Hamász által fogva tartott 101 izraeli túszból már csak 51 él. Az adatok szerint a Hamász 27 izraeli foglyot ölt meg fogságban, míg legalább hét másik meghalhatott az IDF gázai hadműveleteinek következtében.
Jó hír az időseknek és mozgáskorlátozottaknak: lift épül a Siratófalhoz!
Sokévnyi tervezés után végre elindult a jeruzsálemi Siratófal teréhez vezető lift építése.
A Haaretz tulajdonosa „szabadságharcosoknak” nevezte a palesztin terroristákat
Amos Schocken szavai „undort keltenek és az alapvető értékektől való súlyos elszakadást jelzik” – reagált az izraeli belügyminisztérium.
Milyen hatással lesznek az ortodox zsidók az amerikai választásokra?
Amióta Kamala Harris alelnök leváltotta Joe Biden elnököt a demokraták elnökjelöltjeként, a média figyelmének nagy része a michigani arab amerikaiakra és a párt máshol lévő nagyobb, kritikus választói csoportokra, például a fekete és barna bőrűekre és a spanyolajkúakra irányult. A zsidó szavazatokkal kapcsolatos viták a Harrisről a korábbi elnök, Donald Trump felé történő kis mértékű, de potenciálisan jelentős elmozdulásra összpontosítottak. De kik a zsidó Trump-szavazók, és változtat-e bármit szavazatuk?
Megválasztották Izrael új, askenázi főrabbiját
Sikeres szavazás után Kalman Bar, Natanja város főrabbiját választották meg Izrael askenázi főrabbijának. Elődje, David Lau rabbi 2013 óta szolgált ebben a pozícióban.
Lecsap az elhárítás: Irán ügynökei már rendőrkézen
Rafael és Lala Guliyev Lodból állítólag magasan őrzött helyszínek és egy neves izraeli védelmi kutató megfigyelését végezték.
Gyász: Elhunyt Hadas Kriszta
Elhunyt a népszerű televíziós újságíró, riporter, műsorvezet. A Blikk értesülése szerint Hadas vásárlás közben lett rosszul, a kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.
Heten haltak meg a Hezbollah támadáshullámában
Súlyos rakétatámadásokkal folytatja terrorakcióit a Hezbollah libanoni siíta terrorszervezet. Az Irán által pénzelt milíciák rakétái az észak-izraeli Haifa kikötőváros környékét is elérték, a támadásokban eddig összesen 7 személy, izraeli és vendégmunkások veszítették életüket.
Dübörög az embargó: Spanyolországnak mégsem kell 15 millió izraeli lőszer
A 7 millió dolláros szerződés a helyi rendőrség lőszerbeszerzésére vonatkozott.
Orosz dróntámadás érte a kijevi Chábád egyik zsidó iskoláját
Egy orosz drón csapódott be az Or Avner Chábád iskolába kedden kora reggel, jelentős károkat okozva, mindössze pár órával azelőtt, hogy a diákok megérkeztek volna.
Trump kukásautóról üzent Joe Bidennek, aki “szemétnek” nevezte a szavazóit
A republikánus elnökjelölt szemétszállító autóval ment beszédet mondani Wisconsin csatatérállamában.
Az izraeliek elsöprő többsége Donald Trumpot támogatja
A 12-es csatorna felmérése szerint az izraeliek 66 százaléka a republikánus jelöltet támogatja.
Izrael megsemmisítette a Hezbollah rakétaarzenáljának 80%-át!
Rakéták tízezreit veszítette el a libanoni terrorhadsereg.