Jelentősen csökkent az iráni reál értéke, pedig Izrael még vissza se ütött. Az infláció az egekben.
Hova: #TOP story
„Napokig nem aludtam” – izraeli pilóta mesélt az iráni támadás visszaveréséről
A The Jerusalem Postnak nyilatkozott N. őrnagy, az Izraeli Légierő (IAF) 122. századának pilótája, aki október 7-e óta tartalékosként szolgál.
Gettó a gettósítás előtt
A vidéki zsidó lakosság megsemmisítésének utolsó előtti szakasza az 1.610/1944. M. E. számú rendelettel kezdődött. A rendelet címe „A zsidók lakóhelyének kijelölése” volt, ami konkrétan azt jelentett, hogy a zsidó családokat otthonaik elhagyására kényszerítik és gettókba zsúfolják őket.
Megtorlás: iráni nukleáris létesítményeket készül bombázni az izraeli légierő?
Aggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) amiatt, hogy Izrael megtámadja az iráni atomenergiai létesítményeket – derül ki Rafael Grossi NAÜ-főigazgató hétfői New York-i nyilatkozatából.
Film készült két lengyel holokauszttúlélő csodás találkozásáról
2022 márciusában Sam Ron holokauszt-túlélő egy floridai vacsorán beszélt az általa átéltekről. Beszéd közben megemlítette, hogy Lengyelországban született Smuel Rakowski néven. A közönség soraiban ülő, szintén lengyelországi származású túlélő, Jack Waksal hirtelen ráismert az előadóban egykori barátjára. Ahogy Sam elhagyta a pódiumot, Jack már ott is termett mellette. „Testvérem, testvérem” – kiáltozta.
Berlinben nincs helye a gyűlöletnek: feloszlatták a „Palesztina-kongresszust”
Két órával a kezdés után a berlini rendőrség felszólította a mintegy 250 résztvevőt, hagyják el a rendezvény helyszínét. A zsidó hitközség üdvözölte a lépést.
Sorra kapja a halálos fenyegetéseket Izrael Eurovíziós versenyzője
Az énekesnő további nehézségekkel néz szembe, miután dalát majdnem kizárta a versenyből az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége.
A Kinneret-tó megmérgezésére készült az Iszlám Állam
Egy 22 éves, a közép-izraeli Bakká al-Gharbijából származó arabot azzal vádoltak meg, hogy egy ISIS-tervez részeként a Kinneret megmérgezésére készült – közölte az izraeli rendőrség.
Arabok gyilkolták meg a nyáját békésen legeltető 14 éves zsidó pásztorfiút
A 14 éves Binyamin Achimeirt vasárnap temették el a jeruzsálemi Har HaMenuchot temetőben, egy nappal azután, hogy holttestét megtalálták a Malachei Shalom előőrs közelében, Szamária Binyamin régiójában.
Nem az a kérdés, hogy lesz-e válasz, hanem hogy mi lesz az és mikor
Több mint háromórás tanácskozás után vasárnap délután az öttagú izraeli háborús kabinet nem jutott döntésre arról, hogy az ország hogyan válaszoljon Irán szombat esti masszív rakéta- és dróntámadására. Abban azonban egyetértés volt, hogy nem maradhat válasz nélkül Irán példátlan agressziója.
Áll-e még a Carter-doktrína? Ez itt a kérdés
„A jelen nemzetközi konfliktusa mélyen gyökerezik az előző század történéseiben” ennek a gondolatnak a jegyében talán érdemes néhány dolgot tisztázni. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
Utcákon ünnepelték az irániak az Izrael elleni támadást
Irániak ezrei vonultak vasárnap kora reggel az iráni utcákra, hogy támogatásukról biztosítsák a főellenség Izrael elleni példátlan drón- és rakétatámadást — jelenti Times of Israel.
„Izraellel vagyunk” – Szijjártó Péter is megszólalt az iráni támadás kapcsán
Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is – mondta a Facebookon élőben közvetített videóüzenetében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Hozzátette: a jelenlegi információk szerint az Izraelben élő, kettős állampolgársággal is rendelkezők és az ideiglenesen ott tartózkodó magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.
Ex-hírszerzők vonnák felelősségre a terroristákat támogató Katart
Egy amerikai és izraeli hírszerzési veteránokból álló csoport jelentése szerint közvetlen katari politikai szálak és finanszírozás vezettek a Hamász által elkövetett október 7-i terrortámadáshoz, ezért nem szabadna hagyni, hogy Katar továbbra is kulcsfontosságú közvetítő szerepet töltsön be a gázai konfliktusban, különösen ami a túsztárgyalásokat illeti.
Biden: Az USA nem vesz részt Irán elleni megtorló műveletekben
Joe Biden amerikai elnök közölte Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt egy Irán elleni esetleges támadó akciókban, és nem is támogatja azokat – közölte egy izraeli tisztségviselő vasárnap reggel.
Egyelőre csend: Alig jutottak be izraeli légtérbe az iráni drónok
Szirénák harsogtak szombat éjjel Izraelben, amikor Iránból indított drónok és rakéták százai érték el Izraelt. A jelentések szerint Libanonból és Jemenből és a régió más országaiból is indítottak drónokat és rakétákat.
Ultrahang különkiadás: Amit Irán Izrael elleni agressziójáról eddig tudni kell
Az Ultrahang szombat esti rendkívüli adásában Robert C. Castel Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő, a Neokohn főmunkatársa és Megyeri Jonatán, a Neokohn főszerkesztője segítettek Király Tamás és Longauer András műsorvezetőknek az iráni agresszió nyomán kialakult helyzet ismertetésében.
Irán drónok százait indította Izrael felé
Irán több tucat drónnal indított támadást Izrael ellen – írja az Axios hírportál.