Az IDF rekordokat döntöget a harctéri sebesültek sikeres ellátása terén, olyannyira, hogy már tájékoztatták a NATO-t és a szövetséges hadseregeket arról, hogyan sikerült minimalizálni a halálos áldozatok számát és növelni a túlélési arányt a gázai háborúban.
Hova: #TOP story
Izraeli szakértő: Kína az amerikai hegemónia ellensége, nem Izraelé
Dr. Ori Sela, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének (INSS) és az Izrael-Kína Politikai Központ vezető kutatója szerint Kína nem ellensége Izraelnek és nem szövetségese Iránnak.
London: Letartóztatással fenyegettek meg egy békésen sétáló kipás zsidót
A CAA vezetőjének, Gideon Falternek azt mondták, hogy jelenléte „békétlenséget” okozhat a palesztinbarát tüntetésen.
Az Egyesült Államok megvétózta a palesztinok ENSZ-tagságát
A várakozásoknak megfelelően az Egyesült Államok megvétózta a teljes jogú ENSZ-tagságra vonatkozó határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtök délutáni szavazásán.
Az Óbudai Zsinagógában járt a Lefkovicsék gyászolnak sztárja
L’Chaim-mal végződött a szombatfogadás és ugyanezzel a szóval kezdődött az azt követő, a Lefkovicsék gyászolnak című nemrégiben bemutatott, hazai és nemzetközi elismeréseket begyűjtő film kulisszatitkairól szóló beszélgetés Köves Slomó rabbi és Szabó Kimmel Tamás, a film egyik főszereplője között múlt pénteken este Óbudán.
LMBTQ-kígyóval harcoló SS-katona tűnt fel az egyik budapesti villamosmegállóban
Lapunk egyik olvasója fotózta le a nem mindennapi matricát.
Elfogatóparancsot adhatnak ki az izraeli politikusok és IDF-parancsnokok ellen?
Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala megerősítette, hogy megbeszélést tartottak arról, hogyan lehet megelőzni az izraeli vezetők és az IDF tisztjei ellen esetlegesen kiadott elfogatóparancsokat, amely kilátás miatt Izrael egyre jobban aggódik.
Robert C. Castel: Elkerülhetetlen volt az ellencsapás
Izrael limitált válaszcsapást adott Irán múlt heti agressziójára és néhány drónnal katonai létesítményeket támadott. A helyzetet Robert C. Castel izraeli biztonsági szakértővel, a Neokohn főmunkatársával elemezte lapunk főszerkesztője, Megyeri Jonatán.
Elérkezett a pillanat: Izrael megtorló csapást mért Iránra
Egy magas rangú amerikai tisztviselő is megerősítette a támadást, kijelentve, hogy „nem lepődtünk meg”.
Lincshangulat: újabb felvételeket tettek közzé Yarden Bibas elrablásáról
Bibas fiai, Kfir és Ariel a legfiatalabb izraeliek közé tartoznak, akiket a Hamász még mindig túszként tart fogva Gázában.
Alkut kötött Bibi és Biden: Rafahért cserébe elmaradhat az Irán elleni csapás?
Meg nem nevezett egyiptomi tisztségviselők szerdán azt nyilatkozták a katari Al-Araby Al-Jadeed hírügynökségnek, hogy az Egyesült Államok beleegyezett egy izraeli hadművelet támogatásába a Gázai övezet legdélebbi városában, Rafahban, cserébe azért, hogy Jeruzsálem lemondjon egy nagyobb Irán elleni csapásról.
Ámicháj Chikli fogja képviselni Izraelt a 2024-es CPAC Hungary-n
Idén április 25-én és 26-án rendezi meg újra, harmadik alkalommal az Alapjogokért Központ a legnagyobb nemzetközi konzervatív seregszemlét, a CPAC Hungary-t, ahová a világ legismertebb jobboldali vezetői, kutatói és influenszerei látogatnak el.
Rendőrök vették őrizetbe a Google Izrael-ellenes dolgozóit
Őrizetbe vették és kényszerszabadságra küldték azokat az Izrael-ellenes aktivistákat, akik a Google izraeli kormánnyal kötött szerződései ellen tiltakoztak azzal, hogy kedden több órán át elfoglalták a technológiai óriás New York-i és sunnyvale-i irodáját – közölte a Google szóvivője.
Az iráni támadás éjszakáján izraeliek tömegei mondtak zsoltárokat
A leggyakoribb keresőszavak közt – melyek közt természetesen a „chádásot – hírek” vitte el a pálmát, az előkelő negyedik és ötödik helyen végzett a „tehilim” – zsoltárok, valamint a hálaadó zsoltár kifejezés.
Robert C. Castel: A stratégia mint a kikényszerített hibák művészete
A hadászatban a huszárvágás legtöbbször nem a saját briliáns sakklépéseinkben rejlik, hanem abban, hogy hogyan tudjuk rákényszeríteni az ellenfelet arra, hogy stratégiai szintű hibát kövessen el.
Elemzés: Oroszország beállt a zsidó államot megtámadó Irán mögé
Míg sok nyugati vezető sietett kiállni Izrael mellett és elítélni Irán példátlan támadását, Oroszország ezzel ellentétes megközelítést alkalmazott. Vlagyimir Putyin elnök hallgatott a támadásról, de Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nebenzja igazolta az iráni akciót, bírálta Izraelt, és az egész ügyet arra használta fel, hogy a nyugati országokat „elfogultsággal” vádolja.
Köves Slomó: Itt az ideje, hogy a jövő generációinak felelősségét ismertessük
A holokausztra emlékezve, miközben megrendülten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, a jövőért érzett felelősségünket is kinyilvánítjuk – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök az Országházban kedden, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, a magyarországi holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
Zuhanórepülésbe kezdett Irán gazdasága az Izrael elleni sikertelen támadás után
Jelentősen csökkent az iráni reál értéke, pedig Izrael még vissza se ütött. Az infláció az egekben.