A berlini Alkotmányvédelmi Hivatal (Verfassungsschutz) először minősítette a palesztinbarát és szélsőségesen Izrael-ellenes BDS (Bojkott, Tőkekivonás és Szankciók) mozgalmat „alkotmányellenesnek” és „bizonyítottan szélsőséges törekvésnek” éves jelentésében, amelyet május 21-én hoztak nyilvánosságra.
Egy török hírportál szerint Németország közszolgálati műsorszolgáltatója, az ARD, azzal fenyegetőzött, hogy kilép az Eurovíziós Dalfesztiválból, amennyiben Izraelt kizárják a versenyből. A Cumhuriyet által közölt információk szerint az ARD döntő szerepet játszott abban, hogy Izrael részt vehessen a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, miután több ország is Izrael kizárását követelte a gázai konfliktus miatt.
Jair Golan, az izraeli Demokrata Párt elnöke és az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egykori vezérkari főnökhelyettese szombaton egy televíziós interjúban visszavonta korábbi, nagy vihart kavart kijelentését, miszerint Izrael „hobbiból öl csecsemőket” Gázában. Golan hangsúlyozta, hogy nem az izraeli hadsereget kívánta bírálni, hanem a kormány „szélsőséges tagjainak retorikájára” kívánta felhívni a figyelmet.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma bejelentette, hogy Michail Chkhikvishvili, egy 21 éves grúz állampolgár, akit „Mishka”, „Michael”, „Commander Butcher” és „Butcher” néven is ismernek, május 22-én kiadatásra került Moldovából az Egyesült Államokba. A vádirat szerint Chkhikvishvili a „Maniac Murder Cult” nevű nemzetközi, fajgyűlölet által motivált erőszakos szélsőséges csoport vezetője, amely erőszakos cselekményeket szorgalmaz faji kisebbségek, zsidók és más, általuk „nemkívánatosnak” tartott csoportok ellen.
Agam Berger, a Hamász-fogságból szabadult izraeli nő, a francia külügyminiszterrel folytatott találkozóján kijelentette: a diplomáciai megoldások nem működnek, „ez vagy mi vagy ők” helyzet.
A Le Monde birtokába került, egyelőre nem végleges jelentés szerint a Muszlim Testvériség szervezett és politikai célú jelenléte Franciaországban bár csökkenő tendenciát mutat, mégis új formát ölt: a helyi szintű, úgynevezett „önkormányzati iszlamizmus” megjelenésében.
Ilhan Omar, demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő éles bírálatokat váltott ki azzal, hogy kezdetben nem volt hajlandó kommentálni a washingtoni izraeli diplomaták elleni halálos támadást. A május 21-én történt incidens során két izraeli nagykövetségi alkalmazottat, Yaron Lischinskyt és Sarah Milgrimet lelőtték a Capital Jewish Museum közelében. Amikor újságírók megkérdezték Omart az esetről, ő csak annyit mondott: „Most mennem kell.”
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtök este élesen bírálta a nemzetközi közösséget, amiért „Hamasz propagandáját” terjeszti azzal, hogy Izraelt vádolja palesztin gyerekek éheztetésével.A miniszterelnök szerint ezek a „hazugságok” közvetlenül hozzájárultak a washingtoni izraeli nagykövetség két munkatársának meggyilkolásához.
Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma május 22-én bejelentette, hogy visszavonja a Harvard Egyetem jogosultságát a külföldi hallgatók fogadására, miután az intézmény állítólag nem tett eleget a zsidóellenességgel kapcsolatos jelentési kötelezettségeinek, és nem működött együtt a hatóságokkal.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök május 21-én, öt hónap után először tartott sajtótájékoztatót Jeruzsálemben, ahol bejelentette: az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump által javasolt, a gázai lakosság áttelepítését szomszédos arab országokba célzó terv megvalósítása az egyik feltétele annak, hogy Izrael befejezze a Gázai övezetben zajló háborút.