Sapir Cohen volt túsz a TBN Israel YouTube-csatornáján közzétett szombati interjúban elmesélte, hogyan rabolták el, majd tartották fogva Gázában.
Hova: #TOP story
85 év után vesznek vissza Németországban egy „árjásított” zsidó ingatlant
A bíróság döntése szerint egy német asszonynak vissza kell adnia a zsidó közösségnek azt az ingatlant, melyet elődei kényszerítés útján szereztek meg korábbi zsidó tulajdonosaitól 1939-ben.
„A kórház volt a biztonságos menedékünk” – kitálalt az egyik gázai terrorista
Az IDF által a Gázai övezet északi részén lévő Kamal Adwan kórházban letartóztatott több mint 240 palesztin terrorista „jelentős hírszerzési információkkal” szolgált Izrael számára – közölte a hadsereg kedden.
Izraelt is elérik majd a törökök új ballisztikus rakétái
A török elnök elárulta, hogy országa nagy hatótávolságú ballisztikus rakétaprogramba fogott.
„Csalódtak” – tömegesen fordulnak a Konzervatív Párt felé a kandadai zsidók
A Liberális Párt október 7-e óta gyorsan veszít népszerűségéből a zsidó közösség körében, bár a repedések már korábban is megjelentek a kapcsolatukban.
Nagel-bizottság: Izraelnek fel kell készülnie egy háborúra Törökországgal
Az izraeli kormány által létrehozott bizottság arra figyelmeztet, hogy Törökország azon törekvése, hogy helyreállítsa az Oszmán birodalom egykori befolyását, fokozott feszültséghez vezethet Izraellel, ami akár fegyveres konfliktusig is fajulhat.
Ilyen nincs: felfüggesztette izraeli szervezetét az Amnesty International!
Az Amnesty International ideiglenes elnöke szerint „az AI Israel megpróbálta nyilvánosan lejáratni az Amnesty emberi jogi kutatását és álláspontját”.
Mutatjuk a szégyenlistát: ebben a nyolc országban üldözik az IDF veteránjait
2023. október 7. óta legalább 12 izraeli ellen indult eljárás külföldön a Hamász elleni háborúval összefüggésben.
Lemondott teszetosza Trudeau, Kanada miniszterelnöke
Justin Trudeau hétfőn bejelentette, hogy lemond miniszterelnöki tisztségéről.
Izraeli szakértő: Afganisztán és Pakisztán a háború felé menetel
Az Afganisztán és Pakisztán közötti feszültségek mélyen gyökereznek, és a két ország közötti legutóbbi összecsapások csak a jéghegy csúcsát jelentik egy sokkal régebbi konfliktusban. Hogyan eszkalálódhat ez a vita teljes háborúvá?
Michael Doran: Bidenék búcsúzóul még ágyékon készülnek rúgni Izraelt
„A nagy kérdés az, hogy az elnök és a külügyminiszter aláírja-e vagy sem” – mondta Michael Doran az Israel Update podcastjában.
Brazíliában zsidóvadászat indult egy Gázát megjárt izraeli katona ellen
Egy izraeli turista elmenekült Brazíliából, miután a szövetségi bíróság első ízben engedélyezte ellene a Gázai övezetben katonaként végzett tevékenységével kapcsolatos büntetőeljárást – jelentette az izraeli és a brazil média vasárnap.
Csak március elején térhetnek vissza az otthonaikból száműzött izraeliek
Az izraeli kormány március 1-jén megkezdi egy sor pénzügyi juttatás nyújtását az otthonaikba visszatérő északi lakosoknak – közölte Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter és Zeév Elkin pénzügyminisztériumi miniszter vasárnap Jeruzsálemben tartott sajtótájékoztatón.
Szoros náci kapcsolatot talált a svájci bankóriásnál egy új vizsgálat
Új vizsgálat eredménye látott napvilágot a ma már az USB pénzintézet alá tartozó patinás Credit Suisse bankról, mely feltárja, hogy az az 1990-es években bizonyítékokat tartott vissza a náci kapcsolataira vonatkozó vizsgálatok során. A kutatók náci kapcsolatokként megjelölt olyan ügyfélaktákat tártak fel, ami kérdéseket vet fel a bank átláthatóságával és a holokauszt atrocitásaihoz kapcsolódó eszközök kezelésével kapcsolatban.
Cudar időket hoz a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra a Trump elnökség
Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt tervezi, hogy hivatalba lépése után azonnal komoly szankciókat vezet be a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ellen – közölték az ügyhöz közel álló források az Israel Hayomnak. A rendeleteket már január 21-én nyilvánosságra hozhatják.
“Jött három férfi és fejberúgott” – izraeli békeaktivistára támadtak Berlinben
Az izraeli nő elmondta a 12-es csatornának, hogy szilveszter éjjel Berlinben megtámadta egy banda, akik közül az egyik azt kiabálta, hogy „Izraelt el kell törölni”.
Hezbollah terrorvezér fenyegetőzik: Fogytán a türelmünk
A Hezbollah libanoni siíta terrorszervezt vezetője, Naim Kaszem szombat este a szervezet és Izrael közötti tűzszünet felbontásával fenyegetőzött és közölte: „A 60 napos tűzszüneti megállapodás lejárta előtt elfogyhat a türelmünk”.
Újabb, még élő túsz küldött videóüzenetet
Újabb propagandavideót tett közzé a Hamász palesztin terrorszervezet, melyben a 19-éves Liri Albag beszél. Albagot több, mint 450 napja, 2023. október 7-én ejtették túszul és tartják fogva a Gázai-övezetben.