Az Izraeli Védelmi Erők nyilvánosságra hoztak egy videót a Gázai övezet déli részén feltárt, a Hamász egyik legösszetettebb alagútrendszeréről.
Hova: #Kiemelt
Mamdani Netanjahu letartóztatását követeli New Yorkban az ICC döntése nyomán
Zohran Mamdani, New York City megválasztott polgármestere megerősítette korábbi ígéretét: a város tiszteletben tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen kiadott elfogatóparancsot a Gázában elkövetett „háborús bűnök” miatt.
Libanon tárgyalna Izraellel és leszerelné a Hezbollahot
Nawaf Szalam libanoni miniszterelnök szerint eljött az idő a közvetlen tárgyalásokra Izraellel. A kormány még idén, 2025 végéig tervezi lefegyverezni az Irán által támogatott Hezbollahot – a terrorszervezet azonban máris visszautasította a kezdeményezést.
Trump a volt túszoknak: Ma már nem túszok, hanem hősök vagytok
Az amerikai elnök a Fehér Házban találkozott a Hamász fogságából szabadult izraeli túszokkal. Donald Trump szerint a túlélők bátorsága „egyesítette az egész izraeli nemzetet – és embereket szerte a világon”.
Netanjahu: Nem lesz palesztin állam – akkor sem, ha ez a szaúdi normalizáció ára
Az izraeli miniszterelnök egy interjúban egyértelművé tette: Izrael létbiztonságát fenyegetné egy palesztin állam, ezért semmilyen körülmények között nem hajlandó elfogadni annak létrehozását – még akkor sem, ha ez megakasztaná a Szaúd-Arábiával való közeledést.
Az ENSZ gázai-határozata: a nemzetközi jog újrafogalmazása
A gázai-rendezés ügyében hozott ENSZ-határozat figyelemre méltó nemcsak azért, amit kimond, hanem azért is, amit nem mond ki.
Új globális innovációs programot indít a Teva
A Teva ígéretes izraeli és külföldi vállalkozásokat keres befektetés céljából.
Mohammed bin Szalmán 5 évet ad Donald Trumpnak a palesztin állam létrehozására
A szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Szalmán ezt a Fehér Házbeli látogatása során közölte Donald Trumppal.
Videó: több százan tüntettek újabb intifádáért New Yorkban
Az intifádát követelő tüntetők egy párhuzamosan zajló zsidó rendezvényt zavartak meg.
Sziklamecsetes ruhát villantott a Miss Universen a palesztin szépségkirálynő
A Miss Univers palesztin versenyzője ezzel sokakból felháborodást váltott ki.
Bréking: Támadásra készülő Hamász-terroristáktól mentette meg Európát a Moszad!
A Moszad segítségével fegyvereket találtak és ügynököket tartóztattak le Európa-szerte.
Mesterséges intelligencia és a Mindenható – egy rabbi és kutató beszélgetése
Mit kezd a mesterséges intelligenciával a zsidó vallásetika? Lehet-e spiritualitást tanítani algoritmusoknak?
A Ryanair törölte Tel-Avivot, teljesen kivonulhat Izraelből az ír fapados légitársaság
Bizonytalanná vált a Ryanair izraeli útvonalainak jövője.
Pórul járt a gyönyörű izraeli párt Rómában megtámadó antiszemita tahó
A Rómában nyaraló izraeli pár egyetlen bűne az volt, hogy héberül beszéltek.
Budapestre látogat Rawan Osman, világhírű arab cionista aktivista
Rawan Osman, a muszlimként született, de ma már az egyik legismertebb Izrael-párti aktivista. Most Budapestre érkezik, hogy személyesen is megossza rendkívüli élettörténetét.
Elárverezik a Titanic zsidó hőseinek különleges aranyóráját
A Titanic két zsidó áldozatának arany zsebórája árverésre kerül.
Megy a titkolózás: rengeteg izraeli fegyvert vett egy rejtélyes vásárló
Hatalmas fegyverüzletről állapodtak meg.
34 millió forint kártérítést fizet a zsidó gyerekeket kirúgó iskola
Egy amerikai iskola 100 ezer dollárt fizet a zsidó gyerekek kirúgása után.