Kiderült, mikor kapja meg Irán az orosz Szu-35-ös vadászgépeket

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az iráni Forradalmi Gárda szóvivője szerint a beszerzés előkészületei és a szerződéskötés már a háború kitörése előtt lezárultak.

Irán az amerikai-iráni háború befejeződése után orosz gyártmányú Szu-35-ös vadászgépeket kaphat – jelentette ki vasárnap az iráni médiának a Forradalmi Gárda (IRGC) szóvivője, Mohammad Akraminia tábornok.

Megérkeztek a Fulcrumok: MiG-29-es vadászgépeket kapott az iráni légierő

Szu-35-ös vadászgépeket kértek, MiG-29-es lett belőle.

Ekkor érkezhetnek meg Iránba a Szu-35-ös vadászgépek

Akraminia elmondása szerint a háború február végi kitörése előtt a Forradalmi Gárda már a vadászgépek beszerzésének utolsó szakaszában járt. A perzsa nyelvű Tabnak hírportálnak azt mondta, hogy a Szu-35-ösöknek még a harcok kezdete előtt meg kellett volna érkezniük Iránba. A szóvivő ugyanakkor nem részletezte, miért nem történt meg a szállítás a háború kitörése előtt.

„A szükséges előkészítő munkálatokat már elvégeztük, beleértve a beszerzési folyamatot és a szerződések aláírását is. A pilóták kiképzésével és felkészítésével kapcsolatos feladatokat szintén teljesítettük, így ezen a téren már nem voltak akadályok” – fogalmazott.

„Valójában ezeknek a repülőgépeknek már a háború előtt meg kellett volna érkezniük. Isten segítségével a háború után mindenképpen megkapjuk őket, és korszerűsítjük velük a légi flottánkat”

– tette hozzá.

Amerika a Közel-keletre vezényelte a USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozót

Újabb amerikai repülőgép-hordozó és tengerészgyalogos-egység indult a Közel-Keletre.

Irán új légvédelmi képességeket állítana hadrendbe

Akraminia arról is beszélt, hogy a Forradalmi Gárda korszerűbb repülőgépek rendszerbe állítását tervezi, köztük a Szu-35-ösökét is. „Hazai fejlesztéseink terén is előrelépést értünk el. Természetesen a külföldről beszerzett eszközök hozzáférést biztosítanak számunkra a fejlett technológiákhoz, amelyeket aztán további fejlesztéseink alapjaként használhatunk fel” – mondta.

Akraminia hozzátette, hogy Irán földi telepítésű és légi radarberendezések, valamint műholdak fejlesztésén is dolgozik, hogy megerősítse az ország légvédelmét.

„Egy olyan korszerű repülőgép üzemeltetéséhez, mint a Szu-35-ös, megfelelő földi és légi rendszerekre, valamint műholdas képességekre is szükség van.

Csak ezek együttes meglétével használható ki teljes mértékben a vadászgép hadműveleti potenciálja” – fogalmazott.

Már kész az Irán elleni amerikai támadás terve – csak Trump parancsára várnak

Az amerikaial több lehetséges tervet is kidolgozotak egy újabb, Irán elleni katonai csapássorozatra, amelyet akár a november 3-i félidős választások után végrehajthatnak.

Hány vadászgépet kaphatnak az irániak?

Mint ismert, a Szu-35-ös egy negyedik generációs fejlett vadászrepülőgép, amely hasonló Izrael F-16I repülőgépeihez. Az új gépek beszerzésének célja Irán elöregedő légierejének modernizálása, amely elsősorban régebbi F-14, F-4 és MiG-29 repülőgépekre támaszkodik.

Amint arról a Neokohn is beszámolt, tavaly a hackerek által kiszivárgott dokumentumok egy hatalmas fegyverüzletet fedtek fel Oroszország és Irán között fejlett vadászrepülőgépek értékesítéséről. 

A dokumentumok szerint Irán összesen 48 darab Szu-35-ös vadászrepülőgépet rendelt Oroszországtól.

A vadászrepülőgépek tervezett eladásáról már egy ideje tudni lehetett, bár a szállítási ütemtervről időről időre különböző, gyakran egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot. A kiszivárgott táblázatok szerint Irán és Oroszország Szu-35-ös fegyverüzletének értéke több mint 5-6 milliárd euró is lehet.

Mi történik? Több tucat izraeli vadászgép közelítette meg az iráni határt

Izraelben úgy látják, Irán fontolóra veheti saját csapások indítását, hogy megelőzze az amerikai–izraeli támadási terveket.

Izrael készültségben: Irán rohamtempóban építi újjá a földalatti rakétaarzenálját

Irán a háború előtt felhalmozott alkatrészek felhasználásával újra megkezdte a ballisztikus rakéták összeszerelését.