A kisállamoknak mindig pontosan két opciót kínál fel Fortuna/Laheszisz, sohasem többet, a rosszat meg a még rosszabbat. Ezzel még az Ígéret földje sincs másképp – írja Facebook-posztjában állandó szerzőnk, megvonva az izraeli-iráni háború mérlegét.
Az iráni háború egy egzisztenciális háború volt, nem választás kérdése. Miért?
A JINSA elemzései közvetlenül modellezték az iráni ballisztikus fegyvertár és az izraeli légvédelem kapacitásának arányait. Jelentéseik kiemelték, hogy Irán háború előtti stratégiai célja egy 8000 darabos ballisztikus rakétaarzenál kiépítése volt.
Ha Irán képes lenne egyidejűleg több száz precíziós ballisztikus rakétát indítani, az elméletileg átlépheti azt a matematikai küszöböt, ahol az izraeli radarok és indítóállomások fizikailag képtelenek lennének minden fenyegetést egyszerre lereagálni.
Vagyis tudatosan arra játszottak, hogy túlterheljék a Nyíl-2, Nyíl-3 és a Dávid Parittyája légvédelmi rendszert. Nem egyszer, nem kétszer.
Izrael abszolúte nyert az Irán elleni háborúban
Ez egy. A másik hasonlóan súlyos probléma volt, ha Irán eléri a nukleáris küszöböt és képes atomernyőt vonni a proxijai fölé, az olyan zsarolási potenciált jelenthetett volna, amellyel szemben Izrael nem tudott volna mit lépni. Ez mit jelent? Sokan úgy képzelik el, hogy ha valakinek atomfegyvere van, annak a mutatóujja örökké ott matat azon a bizonyos piros gombon, mint a Dr. Strangelove filmben.
Nem erről van szó, hanem a zsarolási potenciálról. Ha Irán atomfegyverre tenne szert, az
azt jelentené, hogy Izrael tehetetlen lenne a Hamásszal, a Hezbollával és a hutikkal szemben, akik 2 perc alatt szétkapnák azt a parányi területet büntetlenül. (Azon túl, hogy felforgatnák az egész Közel-Kelet biztonsági rendszerét.)
Erre az egyetlen megfelelő válasz a megelőző csapásmérés volt.
De a dicsőséges arab-izraeli háborúk óta, 1973 óta, amikor is a Szovjetunió olyan mértékben fegyverezte fel Egyiptomot, majd később az egész Közel-Keletet versenyben Amerikával egy sajátságos helyzet állt elő Izrael számára. Külső fegyverimport nélkül már ő sem tudja magát megvédeni.
Egy még speciálisabb helyzet, hogy az iráni nukleáris program legmélyebb rétegeihez az amerikai stratégiai bombázók és a GBU-57-es bombák közvetlen bevetésére volt szükség, ami jelenleg csak az amerikaiaknak van.
Izrael nyert? Abszolút!
Megkapta a technológiai segítséget és sikeresen visszavágta az iráni rakéta- és atomprogramot egy jó időre. Ezzel elhárította a feje felől a legégetőbb egzisztenciális fenyegetést.
Az USA Jeruzsálem feje felett írta alá a MoU-t (Memorandum of Understanding, az amerikai-iráni egyetértési megállapodás – a szerk.) és kivonult a buliból. Látszólag úgy tűnik, mintha elárulta volna a szövetségesét, de nem!
És itt jön be a történelem és az 1956-os esetből eredő Zöld Lámpa elmélete, amit meg kell értenünk, hogy megértsük a jelen híreit.
Nem elég katonai erő, Amerikával is egyeztetni kell
Az 1956-os szuezi válság (Kádes hadművelet) óriási katonai sikerei ellenére Izrael számára hatalmas politikai vereséggel zárult, és ez a trauma teremtette meg az „amerikai zöld lámpa” doktrínáját.
Jó nagy csinnadratta alakult ki a Szuezi-csatorna körül, a britek, franciák és az izraeliek móresre akarták tanítani a pimasz Nasszert, ami sikerült is volna nekik, de Eisenhower hazazavarta őket, mert az arab szövetségesek fontosabbak voltak Washingtonnak, Hruscsov meg atombombával fenyegetett.
Ekkor tanulta meg Izrael, hogy a katonai erő önmagában nem elég, a Washingtonnal való teljes stratégiai szinkron a túlélés záloga.
Vagyis 1956 óta minden katonai lépését Amerikával egyezteti és vagy hallgatólagos zöld lámpát kap, vagy zöld lámpát vagy sárgát. Ez van.
Mi a helyzet most?
A geopolitikai koordináták arra mutatnak, hogy a színfalak mögött a hallgatólagos zöld lámpa és a kritikus fegyverimport biztosított Irán és a proxi-hálózata ellen. A végrehajtás többi része pedig Jeruzsálem feladata, ahogy a közel-keleti reálpolitikában már megszokhattuk. Mert csodák nincsenek, csak stratégiai realitások, amelyeket magadnak kell megteremtened.
Kell ennél több?
Fotó: Israeli Air Force
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
