Elizabeth Warren szenátor az első amerikai politikai vezető, aki nyíltan egy testvérdemokrácia vezetőjének megbuktatására szólít fel.
Néhány évvel ezelőtt Elizabeth Warren szenátoron legfeljebb élcelődni lehetett. Mivel a nézetei a politikai spektrum baloldalának szélén jelölték ki a helyét, Warrent marginális alaknak tekintették az amerikai politikai életben. Legfőképp azokról a cinikus csalásairól volt ismert, amelyeket akadémiai évei során követett el – írja Caroline Glick az Israel Hayomon megjelent publicisztikájában.
Dacára annak, hogy hamisítatlan bostoni fehér protestáns, Warren azt állította, hogy az őslakos amerikaiak leszármazottja. Mindezt azért, hogy megnyíljon előtte egy professzori állás a Harvard jogi karán – emlékeztet Glick. Donald Trump szarkasztikusan úgy reflektált a csalásra, hogy Pocahontasnak kezdte nevezni a politikust.
Ma, amikor a demokraták a Kongresszus mindkét házát és a Fehér Házat is irányítják, továbbá a párt progresszív szárnya különösen meghatározó a politikai irányvonal kialakításában, Vörös Bernie mellett Warren vált Amerika egyik legnagyobb hatalmú szenátorává. A legtöbb kérdésben az történik, amit ő mond.
Nemrégiben Warren figyelmét Izraelre irányította egy, a J Street éves konferenciáján megtartott beszédében.
Warren beszédét nyilvánvalóan különösen fontosnak tartotta, ugyanis azonnal közzétette a YouTube-on. Voltaképpen igaza is volt. A beszédével kétséget kizáróan történelmet írt.
A J Street konferencián Warren lett az első olyan amerikai politikai vezető, aki nyíltan egy testvérdemokrácia vezetőjének megbuktatására szólít fel. Beszédében Warren arra ösztökélte Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellenfeleit, hogy „fogjanak össze, és lássanak hozzá a korrupció kigyomlálásának és a jogállamiság helyreállításának nehéz feladatához”.
Természetesen Netanjahu elűzésével a hatalomból.
Warren úgy fogalmazott, hogy Trumpot csak azért sikerült legyőzniük, mert az amerikai politikai spektrumon elhelyezkedő valamennyi erő, amely szemben állt vele, összefogott. „Izrael megválasztott vezetőinek ugyanezt kell tenniük, és új miniszterelnököt kell adniuk az izraeli népnek” – sürgetett.
A felhívás az izraeliek jelenős részének ugyanakkor nem jelentett igazi újdonságot. A „Never Bibi” zászló alatt felsorakozó, Netanjahut gyűlölő izraeliek végtére is évek óta hasonlót szlogeneket hangoztatnak.
Mégis, két nagy különbség azért mégiscsak akad a Netanjahut ellenző izraeliek és Warren között. Az első az, hogy utóbbi nem izraeli. Felhívása Netanjahu ellenfelei felé, hogy űzzék el a miniszterelnököt, méghozzá parlamenti trükkök segítségével, nem pedig választások révén, durva beavatkozást jelent egy szövetséges belügyeibe. A második különbség Warren Netanjahu elűzésére irányuló felszólítása és a Jair Lapid ellenzéki vezetőhöz hasonló politikusok általi hasonló felhívások között az, hogy a demokrata vezető kezdeményezése a leginkább Izrael-ellenes beszédeknek egyikének képezte a részét, amelyet amerikai vezető valaha is elmondott.
Warren természetesen nem Izrael-gyűlölőként pozicionálta magát. Éppen ellenkezőleg, Warren rögtön a beszéde elején hangsúlyozta, hogy „elkötelezett az Egyesült Államok és Izrael közötti kapcsolatok mellett, és elkötelezett Izrael biztonsága iránt”.
Sajnálatos módon az „elkötelezett” kifejezés Warren általi értelmezése nagy valószínűséggel nem az első definíció lesz, amellyel találkozhatunk a szótárakban – írja Glick. Közvetlenül a zsidó állam iránti elkötelezettségének kijelentése után Warren így fogalmazott: „De a barátság egyik legszentebb eleme az őszinte beszéd, és néha a kemény szeretet”.
Hogy mit is ért a „kemény szeretet” kifejezés alatt, Warren egy Trump elleni támadással igyekezett pontosabban meghatározni. Véleménye szerint a volt elnök „aláaknázta az Egyesült Államok vezetésének elmúlt ötven, a hatékony közvetítő szerepében eltöltött évét azzal, hogy a semlegesség mindennemű színlelésével felhagyott”, és Izraelt kezdte előnyben részesíteni.
Márpedig ennek véget kell vetni.
De a semlegességhez való visszatérés nem elegendő Warren elkötelezetten kemény szeretetének világában.
„A múltban – magyarázta – az Egyesült Államok kormányzatai és a kongresszus tagjai is arra a kényelmes álláspontra támaszkodtak, hogy a feleknek össze kell ülniük, és tárgyalások útján szükséges megoldaniuk a nézeteltéréseiket. Ez a megközelítés többé nem elég. Amikor a két fél közötti hatalmi egyensúlyhiány olyan hatalmas, mint Izrael és a palesztinok között, a tárgyalásos megoldásra irányuló passzív felszólítások nem alkalmasak egyébre, mint a status quo fenntartására”.
Miután világossá tette, hogy az Izrael iránti kemény szeretet és elkötelezettség a palesztinok mellett állásra is kiterjed Izrael ellenében, Warren elmagyarázta, miként kell mindezt megvalósítani. Először is – nyomatékosította –
Izraelnek azon palesztinok érdekében kell tevékenykednie, akik „izraeli megszállás alatt szenvednek”.
Warren azt állította, hogy a nemzetközi törvények szerint Izrael köteles koronavírus-elleni oltásokat biztosítani a palesztinoknak. Csakhogy a valóságban a nemzetközi jog szerint a zsidó államnak nincs ilyen kötelezettsége.
Ezután Warren meghatározta azokat a lépéseket, amelyeket az Egyesült Államok vezetésének meg kell tennie a palesztinok megerősítése érdekében. Felszólította a Biden-kormányt, hogy nyissa meg ismét az Egyesült Államok palesztinok ügyeit intéző jeruzsálemi konzulátusát, és nyissa meg újra a PFSZ washingtoni képviseletét is. Ugyanakkor mindkét lépés jelentős jogi kihívásokkal nézne szembe a Palesztin Hatóság terrorizmust támogató gyakorlata miatt – figyelmeztet Caroline Glick.
Warren felszólította az Egyesült Államokat, hogy folyósítson segélyt a Hamász által ellenőrzött Gázának. Egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy támogassa a palesztin választásokat, annak ellenére, hogy elismerte: „A Hamász terrorszervezet, és valószínűleg sok helyhez jut majd” a Palesztin Törvényhozó Tanácsban.
Igaz, Warren elismerte, hogy egy terrorszervezet megválasztásának támogatása „nehéz”, ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerűen nem állhatunk „a demokrácia útjába, és nem utasíthatjuk el azokat a demokratikus eredményeket, amelyek nem tetszenek nekünk”.
Végezetül Warren ismertette a zsidó állam felé irányuló kemény szeretet politikájának utolsó elemét: Izrael gyengítését.
A jövőbeni, Júdeában és Szamáriában, illetve Gázában létrejövő Hamász terror rezsimet jó előre legitimálva Warren azzal hozakodott elő, amit úgy jellemzett, hogy „elefánt a porcelánboltban – amerikai katonai segítségnyújtás Izraelnek”. Warren, aki meg van győződve saját „elkötelezettségében Izrael biztonsága iránt”, kijelentette, hogy meg kell tiltani, hogy Izrael az Egyesült Államok által folyósított katonai segélyt „a megszállt területeken” használhassa fel.
Más szavakkal, a demokrata haladárok királynőjének jó, ha a Hamász uralkodik, Izraelnek azonban meg kell tiltani, hogy védekezhessen.
Eltekintve attól, hogy a terve milyen viszonyban áll az Izrael biztonsága iránti elkötelezettségével, minden bizonnyal el fogja érni azt a célját, hogy csökkentse az Izrael és a palesztinok közötti „hatalmi egyensúlyhiányt”.
A J Street konferencián szintén felszólaló Bernie Sanders a saját szavaival megismételte Warren Izrael eltiltására irányuló felhívását az Egyesült Államok katonai segítségének a palesztin agresszió elleni védelemhez való felhasználásától Júdea-Szamáriában és Gázában.
Mindez visszavezet bennünket Warren Netanjahu elűzésére irányuló felhívásához – folytatja a szerző.
Politikai javaslatai világossá teszik, hogy Warren Izrael iránti gyűlöletének semmi köze az izraeli miniszterelnökhöz. Ezeket a politikákat, amelyek célja Izrael ellenségeinek megerősítése és Izrael gyengítése, olyanok, amelyeket ő és elvtársai egy új izraeli miniszterelnökkel szemben is igyekezni fognak végrehajtani.
A J Street minden bizonnyal tökéletesen egyetért ezzel az agendával. A konferencia előtt a J Street csatlakozott a Peace Now-hoz, hogy támogassa Betty McCollum képviselő ilyen irányú törvényjavaslatát. McCollum egyike a leginkább Izrael-ellenes törvényhozóknak a Capitol Hillen, az USA kormányának otthont adó városnegyedben. Minthogy Izrael gyűlölete többé nem jelenti akadályát a karrier építésének a képviselőházban, Nancy Pelosi házelnök elő is léptette a képviselőnőt a ház előirányzat-bizottsága védelmi albizottságának elnökévé.
McCollum már az új pozíciójából nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja Izraelnek az amerikai katonai segélyek használatát Júdeában és Szamáriában. McCollum törvényjavaslata, amely hamisan vádolja az izraeli hadsereget azzal, hogy szándékosan és szisztematikusan árt a palesztin gyermekeknek, egy olyan palesztin civil szervezet jelentésén alapul, amelyik szoros kapcsolatban áll a Palesztina Felszabadítás Népfrontja (PFLP) nevű terrorszervezettel.
Le kell szögezni azonban, hogy jóllehet a J Street növekszik, messze áll attól, hogy az amerikai zsidók általános nézeteit jelenítené meg. Warren, McCollum és Sanders a Demokrata Párt legerősebb és leggyorsabban növekvő frakciójának vezetői.
Ugyanakkor elmondható, hogy az Izraelnek való károkozás őket jellemző vágyát a demokrata törvényhozó társaik többsége továbbra sem osztja, legalábbis ami az Izraelnek nyújtott katonai segítséget illeti.
A J Street konferenciát követően az AIPAC a demokraták többségét arra kérte, hogy írják alá azt az előirányzat-bizottság vezetőihez intézett levelet, amelyben ellenzik az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai támogatásának bárminemű feltételét. Az AIPAC, amelynek jelentősége a progresszívek hatalmának növekedésével összhangban csökken, továbbra is képes a szükséges szavazatokat összegyűjteni az Izraelnek nyújtott katonai segítség jóváhagyása érdekében.
Bár vegyes a kép az Izrael gyengítésére irányuló progresszívok képességeinek mértékét illetően, Warren és a demokrata kollégáinak a J Street konferenciáján elmondott beszédéből két lehetséges tanulság körvonalazódik. Az első levonható tanulság magához a J Streethez kapcsolódik. Fénykorában az AIPAC többről szólt, mint az Egyesült Államok által Izraelnek nyújtott katonai segítség puszta védelme. Az AIPAC korábban élen járt az Izrael-párti kezdeményezések elfogadtatásában a Kongresszusban. Az AIPAC lobbistái rátapadtak egy-egy kérdésre, mint például az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése, és lobbizni kezdtek a törvényhozóknál, hogy egészen addig igyekezzenek előre vinni az ügyet, amíg ötlet törvénnyé nem válik.
Zsidó vezetésű, ám Izrael-ellenes lobbiként a J Street egészen másként működik, mint az AIPAC. A J Street feladata nem Izrael-ellenes politikák kezdeményezése az AIPAC ellenoldali megfelelőjeként.
A J Street feladata, hogy „zsidó fügefalevélként” szolgáljon Izrael-ellenes demokraták számára.
Warren nem azért akarja meggátolni Izraelt abban, hogy megvédje magát a palesztin agressziótól, mert a J Street erre kérte. Éppen a J Street támogatja azt, hogy az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai támogatását feltételekhez kössék, mert Warren és társaik kívánják feltételekhez kötni a támogatást. Az Izrael-ellenes demokraták azért vesznek részt minden évben a J Street konferenciáján, hogy megkapják a J Streettől az Izrael-ellenes politikájuk kóser pecsétjét. Feltételezhető, hogy minél erősebbé válnak Warren és társai, annál kevésbé lesz szükségük a zsidó fügefalevelükre. Idővel a progresszívek további erősödése valószínűleg az AIPAC-nál is lényegtelenebbé teszi a J Streetet – jósolja Glick.
Warren beszédének és általánosabban a J Street konferenciájának a második tanulsága az, hogy az Izrael számára nyújtott kétpárti támogatás korszaka lényegében véget ért.
Izrael ügye pártfüggő kérdéssé vált.
A Republikánus Párt Izrael-párti politikai erő. A republikánusok szinte az végsőkig fenn kívánják tartani, illetve tovább akarják erősíteni az Egyesült Államok és Izrael szövetségét. Míg a demokraták többsége továbbra is támogatni fogja az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott katonai segítségét, a legtöbb demokrata inkább elhallgatja álláspontját, mert a demokraták bázisa ellenzi Izraelt. A demokrata vezetés nem csupán megtagad mindkét házban bármilyen, az Izraelt gyűlölő haladárok elleni lépést, hanem Charles Schumer, a Szenátus többségi vezetője és Pelosi még azon az áron is tolja őket előre, ha ez a nyomulás nyíltan Izrael ellenségeinek megerősítésére és a zsidó állam gyengítésére irányul.
Sok éven keresztül a baloldal mind Izraelben, mind az Egyesült Államokban azzal vádolta az izraeli jobboldalt – és különösen Netanjahut –, hogy az Egyesült Államok Izrael általi támogatását pártos kérdésnek tekinti. De Warren és kollégái beszédei bebizonyították, hogy sem az izraeli jobboldal, sem Netanjahu nem tehető felelőssé a történtekért.
15 perces beszédében Warren öt alkalommal is „erkölcsi” maximaként hivatkozott azon követelésére, hogy Izrael vonuljon ki Júdeából és Szamáriából. Ő és tábora egyaránt úgy ítéli meg, hogy mindenki erkölcstelen, aki szerint Izraelnek fenn kell tartania jelenlétét a területeken. És ha a visszavonulás ellenfelei erkölcstelenek, abból természetesen következik, hogy nem osztják Warren Amerikájának értékeit. És mivel nem osztoznak a progresszív értékekben, nem lehetnek Elizabeth Warren, illetve Bernie Sanders Amerikájának szövetségesei.
Ami pedig Joe Biden elnököt illeti, eddig nehéz felfedezni a különbséget közte és demokraták progresszív szárnyát képviselők között. Ugyan lehetséges, hogy nem halad olyan gyorsan az Izrael-ellenes úton, mint azt Warren, Sanders és a társaik szeretnék, ám Biden nem tett semmi olyasmit, amivel ne értenének egyet. Pályaíve, akárcsak az övék, világos – zárja sorait Caroline Glick.
