Az EU is lassú, de legalább kezdi összekapni magát. A V4-ből három egyszerűen remekel. A magyar álláspont viszont teljesen érthetetlen, elképzelni sem tudom, hol van itt a magyar nemzeti érdek.
Nem, ez még nem a Tienanmen tér. Ott ugye egy bátor fehér inges férfi állt szemben négy tankkal, itt egy agilis fehér pólós fiatalember kiabál Sprite-tal és mobillal a kezében az OMON belbiztonsági sorfalának; a laza az új ikonikus.
Halott sincs még messze annyi, mint anno Kínában, de minden más Kína. Meg ’56, a magyar és a lengyel. Meg ’53, Kelet-Berlin, ’68, Prága.
Van egy nagy, közös, átfogó és mélyreható kelet-európai tapasztalat, nevezzük úgy, hogy a szerveződő demokrácia szervezett rendőri és katonai leverése, amelynek képei, arcai, mozgásai nagyon hasonlítanak egymásra. Nagyon régió-specifikusak. Ezt az 1989-es, a budapesti kínai nagykövetség előtt demonstráló Fiatal Demokraták Szövetsége jobban tudta, mint a mai.
Az egyre több minszki videó talán legmegdöbbentőbb jellemzője nem is az, hogy (és ahogy) a nagy tömegdemonstrációkat ez a székébe kapaszkodó, választásokat elcsaló beteg autokrata feloszlatja, hanem hogy már a legkisebb utcai ellenzéki csoportosulásokra, pár tíz fős összeröffenésre is ráuszítja az egyenruhásait.
Nem kegyelmeznek a nagyon fiataloknak, a csoporttól visszahúzódóknak, a lányoknak, a fotóriportereknek, legyenek azok fehéroroszok, lengyelek vagy britek. Pont leszarják. Rend a lelkük.
Az Európai Unió mint olyan előbb hosszan hallgatott (hiszen nem Ciszjordániáról van szó), majd lassan, de bizonytalanul kezdte azt mondani, amit ilyenkor mondani kell, itt valószínűleg az ügyben hiperaktív lengyel diplomáciának és a baltiaknak kell köszönetet mondani.
Az Európai Unió (fiatalabb olvasóinknak: ennek Magyarország is tagja) külügyminiszterei várhatóan ma döntenek arról, hogy elindítják a Minszkkel szembeni szankciókidolgozás folyamatát, de a leglényegesebb ponton már túl vannak: tényként kezelik a fehéroroszországi választások hatalom általi elcsalását. A meggyötört, országból elüldözött ellenzéki vezető most a szavazatok újraszámlálását követeli, ami jó ötlet – lenne, ha pl. Floridáról beszélnénk.
A rezsim egyetlen nyelvet ért: hatalmának elvesztését, hiszen ő is körülnézett a posztszovjet régióban, látott már narancssárga rendszerváltást. Semmi olyasmibe nem fog belemenni, ami ilyesmivel végződhet, de mint minden diktatúra, nagyon kényes a külső megítélésére. Ha az EU most életében először keménykedne, az óriási segítség lenne a jelenleg még Lukasenko által uralt népnek.
A lapok szerint azonban eddig egyetlen EU-s miniszter sem említette a gazdasági szankciókat, amik segíthetnének destabilizálni a diktatúrát – szabadna kérdezni, miért is nem?
A lengyelek mellett az Orbánék által kulcsfontosságú partnerekként kezelt visegrádiak másik két országa is nagyon aktív fehérorosz ügyben, egyértelműen új szankciókat támogatva.
Andrej Babis cseh kormányfő „sokkolónak, botrányosnak” minősítette a fehéroroszországi fejleményeket, konkrét lépéseket sürgetett, majd – akárcsak Janez Jansa szlovén miniszterelnök – elő is állt a választások megismétlésének követelésével. A szlovák külügy hosszú és kemény hangú közleményben utasította el az erőszakot ellenzékiekkel és újságírókkal szemben, követelve a jogállami elvek újbóli érvényesülését.
Most pedig nézzük, hogyan reagált Magyarország: sehogy. A magyar vezetés és állami médiája mélyen hallgat. Ha most eltekintünk a magyar uniós biztos Borrellel közösen kiadott korrekt nyilatkozatától, akkor annyi volt, hogy négy nappal a minszki brutális rendőri erőszak elszabadulása és közvetlenül lett kollégájával történt telefonos egyeztetése után Szijjártó Péter külügyminiszter a következőket közölte Twitterén:
Olyan, párbeszédre alapuló európai uniós döntésekre van szükség, amelyek nem lehetetlenítik el Fehéroroszország és az Európai Unió (EU) jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem.
Ennyike. Szolidaritás a megvert, bebörtönzött ellenzékiekkel? Sehol. Az erőszak elítélése, a választások felülvizsgálatának követelése? Sehol. Szankciók ügye? Meg sincs említve. Ja, mert egyszer már meg lettek, csak éppen ellenkező előjellel: néhány hete Minszkben járva Orbán Viktor határozottan közölte: „Magyarország azt képviseli, hogy az unió végre szüntesse meg a Belarusszal szembeni szankciókat.” Ez az álláspont már júniusban is tarthatatlan volt, azóta még jobban elfajultak a dolgok – Magyarország lenne Fehéroroszország utolsó európai csatlósa?
Ha Izraelről van szó, Budapest dicséretes módon szembemegy az európai mainstreammel, és ezzel paradox módon éppen a legalapvetőbb európai elvek talaján áll. Ez esetben azonban Európa történetesen teljes joggal keménykedik, élén V4-es barátainkkal.
Budapest hallgatása a fehérorosz diktatúráról legalább akkora szégyen, mint elmenni a Türk Tanácsba, keresztényüldöző államokkal haverkodni, vagy állandóan Erdogan és Putyin barátságát keresni. És megtalálni.
Ha Magyarországnak most az a legfontosabb érve a „megfontolt” hallgatás mellett, hogy ne veszélyeztessük az EU Keleti Partnerség programját, akkor ahhoz azért illene hozzátenni, hogy a program Fehéroroszországra vonatkozó része igen kritikus és távolságtartó: „Az ország részvétele a keleti partnerségben attól függ majd, hogy a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartásával összefüggésben általánosságban hogyan alakulnak majd a két fél közötti kapcsolatok.”
Ha tehát megnézzük, hogy Minszk és néhány más város utcáin hogyan áll most a nemzetközi jog, az emberi jogok helyzete úgy en bloc („70 kékre-lilára vert embert tartanak bezárva egy 5×5 méter átmérőjű nyitott tetejű betonveremben napok óta, víz és élelem nélkül”), akkor könnyen elképzelhetjük, hol tart per pillanat az EU Keleti Partnerség programja, amit nehogy veszélyeztessünk mondjuk szankciókkal vagy más keménykedéssel.
Inkább a párbeszéd, meg a jövőbeli kapcsolatépítés. Meg az energiabiztonság. Hogy élő klasszikust idézzek: „a Minszk szó most a magyar emberek fejében a reménnyel azonos.” Ez lehet, hogy így van. Csak nem biztos, hogy ugyanarra a Minszkre gondolunk.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.