Így támadhatja meg Irán Izraelt – tíz lehetséges kimenetel

Irán, jó eséllyel megbosszulja a Forradalmi Gárda vezető tisztjeinek – szerinte Izrael általi – likvidálását, akár proxykkal, akár közvetlen eszközökkel, többek között ballisztikus rakétákkal és/vagy drónokkal. A The Jerusalem Post elemzője számba vette a lehetőségeket.

Irán megfogadta, hogy „megbünteti” Izraelt az április 1-jei damaszkuszi légicsapásért, amelyet Teherán a zsidó államnak tulajdonított. Az elmúlt másfél hétben az iráni vezetők többször is fenyegetőztek Izrael ellen, mely fokozott feszültséghez vezetett a térségben. Az is köztudott, hogy Irán általában proxyjait, azaz különböző terrorszervezeteket használ fel Izrael fenyegetésére és megtámadására. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a különböző típusú támadásokat, amelyeket az iszlám köztársaság a múltban tanúsított magatartása alapján végrehajthat.

Ballisztikus rakétacsapás Iránból

Irán nagy arzenállal rendelkezik különböző típusú és hatótávolságú ballisztikus rakétákból, melyek közül több szilárd, mások folyékony hajtóanyaggal működnek, ami azt jelenti, hogy egyeseket viszonylag gyorsan ki lehet lőni, másoknak pedig időbe telik a felkészítés.

Irán a múltban gyakran vetett be ballisztikus rakétákat.

Teherán 2020. január 8-án például ballisztikus rakétákkal vette célba az iraki Al-Aszad támaszpontot, megtorlásul azért, hogy Amerika meggyilkolta az Forradalmi Gárda Kudsz erőinek vezetőjét, Kasszem Szolejmánit. Irán 22 rakétát lőtt ki, célba véve mind az Aszad bázist, ahol a nyugat-iraki amerikai csapatok állomásoznak, mind pedig az amerikai erőknek otthont adó kurd autonóm régiót. A rakétákat Irán több pontjáról indították, és 11 rakéta csapódott be az aszadi támaszpontra. Irán közvetlenül a rakéták kilövése előtt tájékoztatta az irakiakat.

A rakétákat hajnali 1 óra 20 perckor kezdték kilőni, és a támadás több órán át tartott.

A feltételezések szerint Irán a Fateh 313 és a Qiam ballisztikus rakétákat használta a támadásban.

Egy ballisztikus rakétacsapás Irakból

Irán évek óta rakétákat és drónokat szállít Irakba, az erről szóló hírek 2018-tól kezdve megjelentek különböző médiumokban. Nem volt világos 2019 után, hogy mi lett ezeknek a rakétáknak a sorsa, mert a róluk szóló jelentések megszűntek.

Az azonban egyértelmű, hogy a 2018-2019-es időszakban az Irán által támogatott, Iránnal szorosan együttműködő iraki milíciák kiterjesztették ellenőrzésüket Anbar tartományra, és ott legyőzték az ISIS-t. Irán ezután nekilátott egy Imam Ali nevű bázis létrehozásának Szíriában, az iraki határon fekvő Albukamal közelében. Irán ezt a területet használja arra, hogy Szírián keresztül fegyvereket csempésszen a Hezbollahnak.

Anbar tartomány Irak Izraelhez legközelebb eső része. Szaddám Huszein itt helyezte el azokat a Scud-rakétákat, amelyek az 1991-es háborúban Izraelt célozták. Akkoriban az USA vezette koalíció sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy „levadássza” a Scud-rakéta kilövőket.

Új nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat tesztelt Irán a közelmúltban

2024 januárjában Irán rakétatámadásokat hajtott végre Pakisztán és Szíria ellen, azt állítva, hogy terrorista csoportok ellen irányulnak. Teherán ezt az alkalmat arra használta fel, hogy tesztelje rakétáinak pontosságát. Szíriában nagy hatótávolságú és viszonylag új Kheibar Shekan ballisztikus rakétákat vetett be.

A támadás az iráni média szerint „üzenet” volt az Egyesült Államoknak és Izraelnek. A rakétát 2022-ben mutatták be. Irán állítása szerint 1 450 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és állítólag nagy sebességű és precíziós csapásmérő képességekkel rendelkezik, ami veszélyes stratégiai fegyverré teszi.

Bármelyik pillanatban bekövetkezhet az Izrael elleni iráni támadás

A nyugati hírszerzés szerint küszöbön áll a támadás.

Kombinált drón és cirkálórakéta támadás

2019 szeptemberében Irán drónok és cirkálórakéták segítségével támadást hajtott végre, amelynek célpontja Szaúd-Arábia abqaiqi olajfeldolgozó létesítménye volt. A támadásokat éjszaka hajtották végre Iránból. Kezdetben úgy vélték, hogy körülbelül egy tucat cirkálórakétát és két tucat drónt használtak.

Irán úgy tudta kijátszani Szaúd-Arábia légvédelmét és radarjait, hogy a támadás egy olyan területen haladt keresztül, amely vagy nem volt védett, vagy ahol a meglévő rendszereket nem megfelelően alkalmazta a légvédelem.

A támadást, amely hatalmas károkat okozott, de nem ölt meg senkit, akkoriban Irán képességeinek szimbolikus

demonstrálásaként értékelték.

Iraki milíciák drónokat vagy rakétákat használnak

Az Irán által támogatott iraki milíciák az utóbbi hetekben egyre több fenyegetést intéznek Izraelhez. Az Iraki Iszlám Ellenállás, amely egy iráni proxy csoport, gyakran állítja, hogy Izraelt támadta, legutóbb például Eilatot.

Irán mozgósíthatja az iraki milíciákat, hogy támadásokat hajtsanak végre Izrael ellen. Ezzel Irán hihető módon tagadhatná a támadást. Teherán a múltban ezeket a milíciákat használta arra, amikor 2021 májusában drónokkal célba vette Izraelt.

Az iraki csoportok amerikai erőket is célba vettek, és 2024 januárjában Jordániában egy dróntámadásban megöltek három amerikait.

Irán által támogatott terroristák Szíriában

Szíriában Irán által támogatott csoportok sokasága működik. Ezek közé tartozik a libanoni Hezbollah, amely a Golán-fennsík közelében is tevékenykedik.

Irán a Fetemiyounnal, egy afgán síitákból toborzott csoporttal is együttműködik, a csoportot az Eufrátesz folyó melletti szíriai területeken való járőrözésre használja. A csoportot alapvetően az Iráni Forradalmi Gárda irányítja. Irán fegyvereket adhat át ennek és más milíciáknak, és felhasználhatva őket az Izrael elleni támadásokhoz. Teherán ilyen típusú csoportokat használt fel az elmúlt években az amerikai erők elleni tucatnyi támadás végrehajtására Szíriában.

A húszik, a Hezbollah és más csoportok Irán által támogatott koalíciója

Irán megkísérelhet egy többfrontos támadást végrehajtani Izrael ellen olyan csoportok felhasználásával, amelyeket már október 7-e óta a zsidó állam megtámadására sarkallt. A jemeni húszik például nagy hatótávolságú rakétákkal és drónokkal rendelkeznek, amelyeket már számos alkalommal használtak Izrael ellen. A húszi fenyegetés legalább 2020-ig nyúlik vissza, amikor is megszerezték az iráni Shahed 136-ot.

Ez ugyanaz a típusú drón, amelyet Irán Oroszországba exportált, és amelynek hatótávolsága körülbelül 2000 km.

Teherán szisztematikusan növelte különböző típusú drónjainak hatótávolságát. A kamikaze drónokat előnyben részesíti olcsóságuk miatt. Emellett nem túl nagyok, ami nehezen észlelhetővé teszi őket a radarok számára.

Irán törekedhet arra, hogy több partnerét és meghatalmazottját is rávegye egy többfrontos támadás végrehajtására. Ezt már megkísérelte a jelenlegi Izrael elleni háború során.

A Hezbollah több ezer rakétát lőtt már ki Izraelre. A húszik cirkálórakétákat, drónokat és ballisztikus rakétákat is kilőttek. Irán ezzel a „tűzzel” akarja megfélemlíteni Izraelt, és már sikeresen mozgósította a felsorolt szervezetek nagy részét.

Izrael elleni támadás más országokban

Az elmúlt évtizedekben Irán más országokban is fenyegetett izraelieket, izraeli nagykövetségeket és Izraelhez kötődő létesítményeket, például a bulgáriai Burgaszban 2012-ben elkövetett robbantásos merényletet a Hezbollah hajtotta végre. Irán állt az Indiában, Grúziában, Azerbajdzsánban, Thaiföldön és számos más országban elkövetett merényletek mögött is. Az Iszlám Köztársaság olyan megbízottakon keresztül működik, mint a Hezbollah, és szintén régóta foglalkozik ilyen jellegű műveletekkel.

Teherán úgy gondolhatja, hogy egy izraeli nagykövetség vagy külföldön élő izraeliek elleni támadás könnyebb módja annak, hogy Izrael ellen csapást mérjenek.

Az iraki kurdisztáni régió elleni támadás

Irán az elmúlt két évben gyakran célba vette az iraki Kurdisztán autonóm régiót, azt állítva, hogy annak Izraelhez fűződő kapcsolatai vannak. Kurd üzletemberek házait rakétázta, egyiküket megölve, egy másik házát lerombolva. Irán gyakran használ rakétákat és drónokat ezekben a támadásokban.

A Hezbollah bevonása a háborúba

Irán az október 7-i Hamász-támadás óta számos alkalommal arra ösztökélte a Hezbollahot, hogy támadja meg Izraelt.

A libanoni terrorcsoport már több ezer rakétát lőtt ki a zsidó államra.

Teherán arra törekedhet, hogy a Hezbollahot felhasználva fokozza az Izrael elleni támadásokat. Ez lenne az északi háború, amelyre Jeruzsálem hónapok óta figyelmeztet és készül. Irán az elmúlt években igyekezett növelni a csoport képességeit, és mérlegeli, hogy mikor használja a Hezbollahot az eszkalációhoz.

Felkészül az IDF: Izrael megüzente Teheránnak, hogy ne játsszon a tűzzel

A zsidó állam kész válaszcsapásokat végrehajtani Irán területén – közölte az izraeli külügyminiszter.