Még nem késő megakadályozni az amerikai elrettentés teljes összeomlását a Közel-Keleten. Vélemény.
Az elmúlt két hónapban az egész világ figyelme Izraelre és a Hamászra összpontosult. A konfliktus azonban jóval túlmutat a zsidó államon és a gázai terroristákon: a háború kitörésével párhuzamosan hamar aktivizálódtak az Irán által vezetett „síita félhold” – vagy ahogy Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök nevezte, „síita polip” – csápjai Szíriában, Libanonban, Irakban és Jemenben is.
A „palesztin testvéreik” segítségére siető terrorcsoportok az IDF erőinek lekötését (lásd északon a Hezbollah) és a vele szövetséges amerikai erők zaklatását új szintre emelték október 7-e óta:
- Az Iránnal szövetséges síita milíciák csaknem nyolcvan (!) rakéta- és dróntámadást hajtottak végre az amerikai katonai támaszpontok ellen Irakban és Szíriában. A támadásokban (hivatalosan) több tucat amerikai katona sebesült meg, egy kontraktor pedig életét veszítette.
- Irán jemeni csatlósai, a húszi lázadók október közepe óta támadják rakétákkal és drónokkal Dél-Izraelt és az amerikai flottát, valamint a Vörös-tengeren hajózó nemzetközi kereskedelmi hajókat. Legutóbb épp az amerikai haditengerészet rombolóját, a USS Carney-t és három kereskedelmi hajót támadták meg, veszélyeztetve ezzel a Szuezi-csatornán áthaladó energia- és áruszállító hajóforgalmat.
- Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) a napokban közölte, hogy lelőtt egy iráni drónt, amely – a többszöri figyelmeztetés ellenére – 1400 méterre megközelítette a USS Dwight D. Eisenhower repülőgép-hordozót.
Mindezekből látszik, hogy Irán és alattvalói felbátorodtak,
az erőtlen Biden-adminisztráció pedig látszólag nem tesz semmit a provokációik megfékezése ellen.
Igaz, a Pentagon két repülőgép-hordozó csapásmérő csoportot vezényelt a térségbe „erődemonstrációként”, hogy elrettentse Iránt és csatlósait a regionális eszkalációtól. A már említett események tükrében azonban nem ártana feltenni azt a kényelmetlen kérdést, hogy valóban működik-e a várt elrettentés? Teherán és terrorista verőlegényei visszavonulót fújtak az amerikai flotta megjelenésével? Persze hogy nem!
Valamilyen oknál fogva a közel-keleti népek tisztában vannak azzal, amivel Washingtonban nagyon sokan nem:
pár szíriai és iraki fegyverraktár óvatos lebombázásánál, és a „hé fiúk, légyszi ne bántsatok már minket” – típusú nyilatkozatoknál, azért több kell a hatásos elrettentéshez.
A kérdés csak az, hogy mire várnak még Bidenék? A Közel-Keleten tartózkodó amerikai diplomáciai személyzet tagjainak túszul ejtésére? Egy újabb Bengázira? Zászlóba csavart koporsókban hazaérkező amerikai katonák és matrózok tucatjaira? Az első elsüllyedt hadi- és kereskedelmi hajóra? Ha nem változnak a dolgok, mindezek hamarosan valósággá is válhatnak.
A teheráni stratégák tökéletesen ráéreztek arra, hogy Amerika gyenge pontja a regionális eszkalációtól való félelem.
Ezért szép lassan elkezdtek eszkalálni, Amerika pedig válasz nélkül tűri ezt. Irán ebből pedig újfent azt a tanulságot vonja le, hogy a mederben tartott eszkaláció kifizetődő. Megjegyzés: Irán sikeresen játsza ugyanezt a játékot évek óta az atomprogramjával is.
De mégis mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?
Először is fel kell borítani a sakktáblát, amelyen a mérkőzés zajlik, ugyanis nem lehet egyszerre az ellenség szabályai szerint játszani és meg is nyerni a játékot. Amerikának erőt kell felmutatnia, hogy mindenkinek egyértelmű legyen:
nem akarja az eszkalációt, de nem is fél tőle és készen áll rá.
Az elrettentés ősidők óta akkor működik, ha az agresszort sikerült meggyőzni arról, hogy a támadása sikerének valószínűsége alacsony, a várt haszon esetleges költségei pedig számára nézve túl magasak. Másképp fogalmazva,
el kell hitetni az ellenséggel, hogy nagyobb kár tudok okozni neki, mint ő nekem.
Ilyen egyszerű.
Donald Trump tisztában volt ezzel.
2020 januárjában Amerika likvidálta az elmúlt évtizedek egyik legveszélyesebb közel-keleti terroristáját, Kászem Szolejmánit, az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnokát. Mint ismert, Szolejmáni részt vett a síita polip csápjainak létrehozásában és koordinálásában. Halálát követően mindenki felelőtlenséggel vádolta a Trump-adminisztrációt és ment a visítozás a regionális eszkaláció veszélye miatt.
Az iráni vezetés bosszút esküdött, ki is lőtt pár rakétát, de végül le kellett nyelnie a békát, miután az amerikai elnök egyértelmű fenyegetést címzett nekik. Ki tudja miért, ezek után úgy látták jónak, hogy a rettegett regionális háborút egy későbbi időpontra halasztják.
A Vadkeleten ugyanis még beszélik az erő nyelvét.
A történések Trump megközelítését igazolták, most pedig Bidenéken a sor, hogy levonják a helyes következtetéseket és változtassanak.
Amíg nem késő.
