Naftali Bennett és a közel-keleti kiberháború

Tizenkét év után távozik Benjamin Netanjahu, aki vitathatatlanul sokat tett az ország regionális pozíciójának megerősítéséért, és vezetésével az izraeliek hatékonyan vették fel a küzdelmet az Iráni Iszlám Köztársasággal és proxyijaival szemben. Ezt a harcot most Naftali Bennett örökli, aki a Netanjahu-kormányokban több különböző miniszteri poszt betöltése után, egy az ország nemzetbiztonságára is hatást gyakorló, évek óta húzódó politikai válságidőszakban lett Izrael miniszterelnöke.

A polip és a csápjai

„A jelenlegi állapotok közt nem javaslom Irán közvetlen megtámadását, azonban lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Izrael olyan tartós képességekkel rendelkezzen, amellyel elrettenti Iránt attól, hogy kárt okozzon Izraelnek” – mondta Bennett 2018-ban egy konferencián Herzliában, pár órával azt megelőzően, hogy Donald Trump bejelentette az Egyesült Államok kilépését az Obama-adminisztráció alatt megkötött 2015-ös iráni atomalkuból.

Beszédében Bennett Teheránt egy polip fejéhez hasonlította, a libanoni, szíriai és máshol működtetett proxyait pedig a polip csápjaihoz:

Az irániak nem szeretnek meghalni, de nagyon könnyű számukra másokat a halálba küldeni. Amíg mi a csápjaikkal harcolva vért ontunk, a polip feje a székében ülve heverészik és élvezi a helyzetet”. Bennett akkor úgy látta, eljött annak az ideje, hogy Izrael „a polip fejét célozza meg, ne pedig a csápjait”.

A következő évben, mint védelmi miniszter valóra is váltotta az elképzeléseit, amikor az izraeli légierő Szíriában sorozatos csapást mért nem csak az Irán-barát síita milíciák és a Hezbollah állásaira, hanem az irániakra is. Ami azonban talán ennél is fontosabb volt, hogy miniszterségének utolsó napjaiban utasítást adott egy, Irán ellen, a kibertérben végrehajtandó válaszcsapásra. 2020. április 24-én Irán kibertámadást hajtott végre Izrael ellen, amelynek célja az izraeli vízhálózat-rendszer megbénítása volt az ivóvíz kémiai egyensúlyának megváltoztatásával, amelynek elfogyasztása potenciális veszélyt jelentett volna az izraeli lakosokra. Hasonló támadásra volt már példa az irániak részéről még 2019 júliusában, annyi különbséggel, hogy akkor a célpont Bahrein volt.

Irán első, a nyilvánosság előtt zajló kibertámadási kísérlete Izrael ellen, fordulópontot jelentett a két ország közti kibercsatározásban. Bár az iráni támadás nem okozott jelentős károkat, Izraelben mégis úgy tekintettek rá, hogy a civil infrastruktúra elleni támadással Irán átlépte a vörös vonalat.

Egy hónappal a támadás után minden kétséget kizáróan beigazolódott, hogy az ahhoz használt szoftverek az iráni Forradalmi Gárdától származnak. Izrael válasza nem maradt el. 2020. május 9-én a Bandar Abbas-i kikötő forgalmát irányító számítógépes rendszer összeomlott, az összes hajó és jármű közlekedése megbénult; a kikötő ezt követően napokig nem működött, ami jelentős gazdasági károkat okozott Iránnak. Az izraeli válaszcsapás (amely több forrás egybehangzó állítása szerint is Bennett javaslatára lett ennyire erőteljes), lényegesen nagyobb kárt okozott, mint az iráni támadás, amelyre reagált.

Az első válaszcsapást továbbiak követték, igaz Izrael végig tagadta az érintettségét ezekben: július 2-án robbanás történt a Natanzi urándúsító létesítményben, ahol korszerű iráni centrifugák jelentős károkat szenvedtek. Nyugati források szerint a robbanást egy izraeli kibertámadás okozta, amellyel az iráni atomprogramot hónapokkal vagy akár évekkel is visszavethették.

Ezzel párhuzamosan több iráni katonai létesítményben rejtélyes robbanások, országszerte véletlenszerű üzemi balesetek és áramkimaradások történtek, mint például július 4-én Ahvázban is, ahol felrobbant egy erőmű, másnap pedig klórszivárgást jelentettek egy petrolkémiai üzemben.

Az izraeli kibervédelem elrettentésre alapuló stratégiája három fő célt szolgált:

Először is, Izrael jelezte Iránnak és minden további más potenciális kibertámadónak, hogy nem tűri, ha a kritikus polgári infrastruktúráját próbálják megtámadni.

Másodszor, Izrael újfent bebizonyította, hogy milyen megtorlási lehetőségei vannak azzal, hogy képes a kibertérben a zavarástól kezdve egészen a pusztításig többféle támadás végrehajtására.

Harmadszor, Izrael nem csak a képességeit, hanem a jövőben őt érő kibertámadásokra reagáló válaszcsapások iránti elkötelezettségét is alátámasztotta. Ez utóbbi Izrael kibervédelmének egyik sarokpontja: ha a potenciális támadó azt érzékeli, hogy nagyobb károkat szenved a válaszcsapásban, mint amekkorát ő maga tud okozni, az eltántoríthatja a további ez irányú próbálkozásoktól.

Irán és Izrael „csöndes háborúja”

Irán regionális hatalomra törne, ám Izrael ezt megakadályozná. Nyílt összeütközést nem akarnak, de meddig lehet elkerülni? Hajdú Tímea írása.

Kiberháború a Közel-Keleten?

A kibertér, Naftali Bennett számára egy fontos, hozzá igencsak közelálló terület:

nem szabad elfelejteni, mielőtt politikusnak állt volna, Bennett egy New York-i, Cyota névre hallgató, csalásfelderítésre szakosodott kiberbiztonsági szoftvercéget vezetett (2005-ben aztán mintegy 145 millió dollárért adta el a cégben birtokolt tulajdonrészét).

Izrael biztonsága egyébként már ekkoriban is szívügye volt Bennettnek, aki egy évvel később már az izraeli kormány háborús felkészületlensége miatt aggódó tiltakozó-mozgalom vezetőjévé vált (itt ismerkedett meg egyébként az akkor még ellenzékben ülő Netanjahuval is).

Bár Izrael tudja, hogy kik állnak a vele ellenséges proxyk mögött – legyen az a libanoni Hezbollah, a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád – a háború kirobbantásától való félelem miatt, idáig vonakodott közvetlen katonai akciót indítani Irán területén belül.

A kiberhadviselés esetében azonban merőben más szabályok érvényesek, mely lehetővé teszi Izrael számára az iráni katonai létesítmények és ipari infrastruktúra olyan mértékű támadását, hogy azt már az irániak is megérezzék, de még a nyílt háborúskodás küszöbe alatt maradjon.

A Bennett által felvázolt polip fejéhez az út a kibertéren keresztül vezet; biztosak lehetünk abban, hogy az új izraeli kormány Irán-ellenes stratégiájában a kiberhadviselés továbbra is kiemelt és egyre bővülő szerepet fog kapni. Ugyanakkor fontos számításba venni azt is, hogy igaz, a kibereszközök tekintetében Irán technológiailag és gazdaságilag elmarad Izraellel szemben, mindazonáltal egy Irán elleni kiterjedt kiberháborúban idővel Izrael is komoly károkat szenvedhet. Legutóbb például Mohsen Fakhrizadeh, iráni atomtudós meggyilkolását követően több mint 80 izraeli céget ért kibertámadás, jelezve, hogy az irániak is képesek és hajlandóak megtorló támadások végrehajtására.

A kiberhadviselésben általánosan bevett gyakorlat, hogy egy fizikai vagy kibertámadásra a kibertérben érkezik válasz, azonban ez nem törvényszerű. Izrael a kiberhadviselést a maximális hatékonyság elérése érdekében már többször kombinálta a hagyományos hadviseléssel.

2019-ben (elsőként a kiberhadviselés történetében), miután az irániak által is támogatott Hámász egyik kibertámadását visszaverték, az izraeli légierő csapást mért Gázában a támadás kiindulópontjául szolgáló épületre és fizikailag semmisítette meg a hekkereket. A közelmúltban történt gázai összecsapásokban pedig, számos magas rangú parancsnok mellett, likvidálták a Hámász, kiber- és rakétatechnológiai részlegének vezetésével megbízott Jomaa Tahlát is.

Tekintve, hogy korunkra jellemző a rohamosan növekvő digitalizáció (amely egyúttal a kibertámadásoknak való kitettséget is fokozza), Izraelnek további lépéseket kell tennie a kibervédelmének megerősítésére, ha el akarja kerülni, hogy a jövőben érzékeny károk és veszteségek érjék. Az ehhez szükséges források biztosítása Naftali Bennettel a kormány élén, valószínűleg nem fog problémát jelenteni, és Izrael megtudja őrizni fölényét Iránnal szemben.

Izrael nem arról híres, hogy hátradőlne és egyszerűen lenyelné a nemzetbiztonságára leselkedő fenyegetéseket. Mindazonáltal, Izrael és Irán meglehetősen összetett és régóta tartó konfliktusának megvan az a valódi és közvetlen veszélye is, hogy egy kiélezett kiberháború közöttük végül nyílt fizikai háborúba torkollik, mely egyik országnak sem szolgálná az érdekeit.

Utóbbi eshetősége azért is riasztó, mert a kiberhadviselés újszerűsége egyúttal azzal is jár, hogy az abban résztvevő felek előtt (az erre vonatkozó történelmi tapasztalat hiányában) továbbra is tisztázatlan, mely ponton (másképp mondva, milyen jellegű és mértékű kibertámadás után) dönt úgy az egyik fél, hogy hagyományos háborút indít a másik ellen.

2019-ben ugyan az ENSZ 27 tagállama aláírta, hogy közösen kidolgozzák a kiberhadviselés szabályainak „fejlődő keretrendszerét”, de sem Izrael, sem Irán nem volt köztük. A nemzetközi jog a kibertámadásokra az államok szuverenitásának és a be nem avatkozás tilalmának megsértéseként tekint, jóllehet a részletes nemzetközi irányelvek hiányában minden államnak saját maga kell azokat kialakítania, ami még képlékenyebbé teszi ezt a folyamatosan fejlődő területet.

Amennyiben arra keressük a választ, mégis hogyan fognak kinézni a jövő (kiber)háborúi a Közel-Keleten, akkor nagy valószínűséggel nem tévedünk, ha azt mondjuk, az izraeli-iráni kiberösszecsapás egyes elemei bizonyosan visszafognak bennük köszönni és például fognak szolgálni számukra.

Borítókép: EPA/MENAHEM KAHANA / POOL

A CIA nagy tévedése — Amerika és az izraeli-palesztin konfliktus

A CIA saját elemzéseire hivatkozva építette fel az amerikai Közel-Kelet politikát. Az elmúlt években kiderült, hogy ez a politika téves volt, most mégis visszatérnének hozzá.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.