„Zsidó orrot” ragasztottak a Bernsteint alakító színészre

Nemrég jelent meg a Leonard Bernstein életét bemutató film előzetese. A Maestro címet viselő alkotást a Netflixen mutatják majd be decemberben. A rendező Bradley Cooper és ő is játssza a főszerepet – írja az eset kapcsán a 444.

Ahhoz, hogy Cooper jobban hasonlítson a nagy zeneszerzőhöz, egy kiegészítő toldást raktak az orrára a maszkmesterek. Bernsteinnek nagyobb volt az orra, mint Coopernek és történetesen zsidó volt.

Komoly vitákat váltott ki máris, a film megjelenése előtt hónapokkal az orr. Sokak szerint nem is volt ekkora Bernstein orra, káros, hogy Cooperék rájátszottak a zeneszerző zsidó származására. Mások pedig azt kifogásolták, hogy ha már ezt annyira ki akarták hangsúlyozni, miért nem adták a szerepet egy zsidó színésznek, akin nem kellett volna ilyen beavatkozásokat eszközölni.

Binyomin Gilbert, a Campaign Against Antisemitism szóvivője szerint

„megdöbbentő, hogy senki sem gondolta át kétszer, hogy egy zsidót játszó nem zsidó színészre nagy orrot ragasszon”.

A botrány akkora lett, hogy most megszólalt Bernstein három gyereke is az ügyben. Védelmükbe vették Coopert egy közleményben.

„Megszakad a szívünk, amikor [Cooper] erőfeszítéseivel kapcsolatban bármilyen félreértést vagy félremagyarázást látunk”

– írták. A West Side Story szerzőjének gyerekei azt is rendbe tették, hogy kinek van igaza orrméret-ügyben:

„Történetesen igaz, hogy Leonard Bernsteinnek szép nagy orra volt. Bradley úgy döntött, hogy sminkkel erősíti fel a hasonlóságot, és nekünk ez tökéletesen megfelel. Abban is biztosak vagyunk, hogy apánknak sem lett volna ezzel semmi baja.”

Hatalmas siker Christopher Nolan Oppenheimer filmje

A nézők és a kritikusok is imádják az atombomba atyjáról szóló filmet.