A kínai és amerikai vezetés titokban megállapodást kötött az ukrajnai háború eszkalációjának elkerülése érdekében.
Hszi Csin-ping előre tudott mindenről?
Húsz nappal azelőtt, hogy kezdetét vette volna Oroszország „különleges katonai művelete” Ukrajnában, Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingbe látogatott. Vlagyimir Vlagyimirovics közismerten nagy rajongója a jeges sportoknak, azonban mégsem az éppen esedékes téli olimpia megnyitóját ment meglátogatni, hanem azért hogy egy fontos döntésről tájékoztassa Hszi Csin-ping kínai elnököt. Találkozójuk után a két vezető nyilvánosan is bejelentette az országaik közötti „határok nélküli” partnerség létrejöttét, valamint felszólították a NATO-t, hogy hagyjon fel az „agresszív keleti terjeszkedésével”.
Amiről viszont nem beszéltek a nagy nyilvánosságnak, hogy Putyin zárt ajtók mögött tájékoztatta kínai kollégáját arról, hogy az orosz haderő „készül valamire” Ukrajnában.
Az amerikai hírszerzés szerint Hszi Csin-pingék azt kérték az orosz partnereiktől, hogy várjanak az invázióval a pekingi téli olimpia végéig. A Financial Times által megszólaltatott kínai tisztségviselők ezzel szemben azt állítják, hogy Hszit „váratlanul érte” az invázió híre, amelyről „Putyin nem figyelmeztette őt előre”.
„Putyin nem mondta el Hszinek az igazat”
– mondta az egyik kínai tisztviselő. „Ha elmondta volna, nem kerültünk volna ilyen kellemetlen helyzetbe. Több mint hatezer kínai állampolgárunk élt Ukrajnában, és néhányan közülük meghaltak az evakuálás során” – tette hozzá.
Az orosz elnök valószínűleg egy gyors orosz győzelmet vázolt fel Hszinek, amelyben okkal bízhatott. Ekkoriban még a CIA is annyira pesszimista volt Ukrajna esélyeit illetően, hogy arról tájékoztatta Joe Biden elnököt és az amerikai döntéshozókat, hogy a legjobb, amire számíthatnak, ha a legyőzött ukrán erők maradványai gerillaháborúba kezdenek az orosz megszállók ellen. Az amerikai hírszerzés jelentései azt jósolták, hogy Kijev gyorsan, egy-két hét alatt elesik.
„Az invázió idején a CIA már azt tervezte, hogyan nyújtson titkos támogatást az orosz katonai győzelmet követő ukrán felkelésnek” – mesélték később erről az időszakról az amerikai tisztviselők.
Varsó „nagy üzlete”
Ukrajna azonban – Oroszország és a Nyugat legnagyobb meglepetésére – ellenállt.
A háború kirobbanását követő hetekben pedig már meg is jelentek az első hírek arról, hogy a Kreml a súlyos veszteségei pótlására „katonai felszereléseket és egyéb segítséget” kért Pekingtől. Az Egyesült Államok is figyelmeztette európai szövetségeit, hogy vannak arra utaló jelek, amelyek szerint Kína Oroszország megsegítésére készül. Ezzel egyidőben (március elején) a nyugati sajtó az Ukrajna feletti – potenciálisan atomháborúhoz vezető, és a valóságtól teljesen elrugaszkodott – légtérzárról, valamint azoktól a zűrzavaros híradásoktól volt hangos, amelyek arról szóltak, hogy Lengyelország átadja az összes MiG-29-esét az ukránoknak.
| A Lengyelország által felajánlott vadászgépek MiG-29A és MiG-29B típusok voltak, amelyek egyik hátránya, hogy egyrészt elavultak, másrészt pedig a fenntartásuk aránytalanul nagy költségeket emészt fel. A gépeket az 1980-as évek elején gyártották a kelet-német légierő számára, és a már említett okok miatt a Luftwaffe 2003-ban jelképes, darabonkénti 1 eurós áron „adta el” őket Varsónak. Műveleti szempontból az ukránok nem sok hasznát vették volna ezeknek az „ócskavasaknak”. |
A lengyelek eredeti elképzelése az volt, hogy a közel harminc, elavultnak számító vadászgépért cserébe, majd modern F-16-osokat kapnak az amerikaiaktól. Varsó az „üzletet” úgy tervezte lebonyolítani, hogy a gépeket (a felelősséggel együtt) először átadták volna az Egyesült Államoknak, amelyek ezt követően, a ramsteini amerikai légibázisról repültek volna Ukrajnába.
Annak ellenére, hogy a MiG-ekkel az ukránok a harctéren nem sokra mentek volna, a fegyvertranszferre komoly eszkalációs veszélyként tekintettek többen is – és nemcsak Nyugaton.
„Az, hogy egy NATO-ország vadászgépeket szállított volna Ukrajnának, fontos szimbolikus, ha nem is feltétlenül műveleti jelentőségű lépést jelentett volna a NATO közvetlen bevonása felé a konfliktusba”
– írja nemrég megjelent könyvében, a korábban Oroszországban tudósítóként dolgozó Owen Matthews.
Az első hírek szerint az Egyesült Államok pozitívan mérlegelte Lengyelország javaslatát, a Pentagon azonban később mégis visszakozott és teljesen „kivitelezhetetlennek” nevezte azt.
„Egyszerűen nem világos számunkra, hogy ennek [a javaslatnak] van-e racionális alapja” – mondta az ügy kapcsán John Kirby, a Pentagon szóvivője. „Továbbra is konzultálni fogunk Lengyelországgal és más NATO-szövetségeseinkkel erről a kérdésről és az ezzel járó nehéz logisztikai kihívásokról, de nem hisszük, hogy Lengyelország javaslata kivitelezhető lenne” – tette hozzá Kirby.
Owen Matthews – aki most megjelent könyve elkészítéséhez kínai és orosz tisztségviselőkkel is interjúzott – szerint azonban nem a „bonyolult logisztikai” kérdéseken siklott ki a lengyelek MiG-üzlete, hanem valójában Peking akadályozta meg, hogy létrejöjjön.
„Bár a kínaiak hivatalosan diplomáciailag támogatták Putyint, és a NATO-t okolták a konfliktus kirobbantásáért, mély és teljesen megalapozott aggodalmak merültek fel bennük amiatt, hogy Putyin túlzásba esett” – magyarázza könyvében Matthews, hozzátéve, hogy Putyin február 27-i nukleáris eszkalációval való fenyegetőzése megrémisztette a világot, beleértve a kínaiakat is, akik rögtön cselekvésre szánták el magukat.
„Peking számára kulcsfontosságú prioritás, hogy a NATO-Oroszország konfrontáció során [a felek] elkerüljék a nukleáris eszkalációt”
– foglalta össze Matthewsnak Peking álláspontját a kínai hadsereg felsővezetésével napi szinten kapcsolatban álló egyik forrása.
A kínaiak egyrészt bizalmas háttércsatornákon keresztül üzentek Washingtonnak a MiG-üzlet leállítása érdekében, másrészt a kínai katonai vezetés a hagyományos diplomáciai és politikai csatornákat megkerülve közvetlenül felvette a kapcsolatot azokkal a magas rangú orosz tábornokokkal, akikkel a két ország közötti közös hadgyakorlatok és katonai ügyek miatt az évek során személyes kapcsolat jött létre.
„Peking célja az volt, hogy még ha politikai döntés is születne az atomfegyverek [ukrajnai] bevetéséről, az orosz hadsereg ragaszkodjon a régóta fennálló nukleáris katonai doktrínájához, miszerint kizárólag akkor használja azokat, ha az orosz földet éri támadás” – írja könyvében Matthews.
Az Egyesült Államok és Kína tehát közvetítőkön keresztül, titokban megállapodott abban, hogy míg az előbbi leállítja a MiG-üzletet, addig az utóbbi cserébe mindent megtesz azért, hogy operatív szinten „hatástalanítsa” a nukleáris veszélyt, ha a Kreml meggondolatlanul atomháborúba akarna kezdeni. „Ez működött” – mondta a kínai forrása Matthewsnak.
„Az [Egyesült Államok] belátta, hogy a repülőgépek szállításával már túl messzire megy”
– tette hozzá.
Washington és Peking gondosan kimért támogatása
A NATO vezetésével szeptemberben folytatott tárgyalásai során a kínai külügyminiszter ismételten ígéretet tett arra, hogy országa a befolyását kihasználva folyamatosan igyekszik lebeszélni Putyint az atomfegyverek ukrajnai bevetéséről, míg cserébe a NATO megerősítette, hogy továbbra sem fog bizonyos hadieszközöket szállítani Ukrajnának.
Talán nem véletlen, hogy a lengyel MiG-ügy óta, bár a Nyugat rengeteg modern fegyvert adott az ukránok kezébe, mégis tartózkodott attól, hogy
- vadászgépeket;
- támadó helikoptereket;
- modern nyugati harckocsikat vagy nagy hatótávolságú rakétákat
adjon Ukrajnának.
Az amerikaiak annyira elővigyázatosak voltak, hogy mint nemrég kiderült, titokban úgy módosították az Ukrajnának adott korszerű HIMARS rakétavetőket, hogy azokkal semmiképp se lehessen nagy hatótávolságú rakétákat kilőni, ezzel elkerülendő, hogy az ukránok Oroszország mélyében lévő célpontokra mérjenek csapást. Ebből is világosan látszik, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segítségnek megvannak a maga határai.
Jóllehet, míg a 2014-óta elvesztett területek visszaszerzését hangoztató ukrán vezetés maximalista – és mindemellett nem túl reális – katonai célokat tűzött ki maga elé, addig az amerikaiak ennél sokkal józanabbul látják a helyzetet. Washingtonban szó sincs a Krímről, vagy a már idestova nyolc éve elfoglalt kelet-ukrajnai területek visszaszerzéséről, „csupán” a február 24-i előtti állapot visszaállításáról.
A gondosan kimért nyugati fegyverszállítások is ehhez igazodnak.
Ahogyan az ukrán vezetésben is csalódást okoz – aminek gyakran hangot is ad – a nyugati katonai támogatás mikéntje, úgy a Kreml sem lehet teljesen elégedett kínai partnere erőfeszítéseivel. Habár Peking a háború kezdete óta diplomáciailag támogatja Moszkvát, de a kért katonai segítséget (az oroszok főként kínai drónokat és lőszerutánpótlást akartak) visszautasította.
A háború előtt a „világ második legerősebb hadseregével” büszkélkedő oroszok így arra kényszerültek, hogy olcsó, és kezdetben hatékonynak tűnő, de például az ukrajnai hidegben egyeltalán nem működő drónokat vásároljanak Irántól, kannibalizálják a már meglévő haditechnikájukat az alkatrészekért, valamint hogy megpróbálják visszavásárolni azokat a helikoptereket, rakétákat és rakétavédelmi rendszereket a harmadik világ országaiból, ahova korábban eladták őket.
Ami pedig a Kreml háború eleje óta tartó nukleáris háborús retorikáját illeti,
az Egyesült Államok és Kína nemrég világosan megüzente az orosz vezetésnek, hogy most már elég.
A két ország korábban külön–külön is figyelmeztette a Kremlt, de Biden és Hszi Csin-ping két hete Balin, a G20-csúcstalálkozón tartott tárgyalásuk alkalmával először ítélték el közösen is az atomfegyverek alkalmazását, sőt még az azzal való fenyegetőzést is. Ahogyan Matthews írja,
„a NATO és Kína ténylegesen is összehangolta álláspontját az ukrán-orosz konfliktus eszkalálásának elkerülése érdekében”.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
