Brüsszel 32 százalékkal növelte kereskedelmét az oroszokkal a szankciók óta

Az Index szemlézte a New York Times cikkét arról, miként alakult az orosz külkereskedelem az ukrajnai invázió kezdete óta.

A statisztikákból az látszik, hogy számos, az oroszok ellen szankciókat bevezető országban még nőtt is az Oroszországból érkező import mennyisége.

Az amerikai lap összesen 13 különböző ország esetében vizsgálta meg, miként alakult az oroszokkal folytatott kereskedelmük (Magyarország nem szerepelt a vizsgált országok között).

A hollandoknak 81 százalékkal, a spanyoloknak 57 százalékkal, a belgáknak 32 százalékkal, a japánoknak pedig 13 százalékkal nőtt az oroszokkal folytatott átlagos havi kereskedelme a háború kezdete előtti számokhoz képest.

„A szankciók kivetése olyan, mintha mérget innál azért, hogy megölj valakit”

Emmet Penney beszélt a nyugati országok katasztrofális energia-politikájáról, arról, hová tűnt a mérnöki fegyelem, és lehetséges-e egyáltalán a megújuló energiákra való átállás.

A New York Times szerint

Németországban mindössze 3 százalékkal esett vissza a kereskedelmi forgalom,

Dél-Korea esetében 17 százalék, az USA esetében 35 százalék volt a csökkenés mértéke.

Svédország 76, Nagy-Britannia 79 százalékban csökkentette kereskedelmét az oroszokkal.

Mariia Kramarenko on Twitter: „According to a New York Times analysis of trade data, Russian imports have fallen since the sanctions and trade restrictions took effect. But several countries, including #China and #Turkey, deepened their relations with #Russia after the war began. https://t.co/NKdWXQKaQS pic.twitter.com/0FcOQClTHv / Twitter”

According to a New York Times analysis of trade data, Russian imports have fallen since the sanctions and trade restrictions took effect. But several countries, including #China and #Turkey, deepened their relations with #Russia after the war began. https://t.co/NKdWXQKaQS pic.twitter.com/0FcOQClTHv

Oroszország a kieső import/export egy részét más, főként a BRICS tömböt alkotó országokkal pótolhatta:

India 310 százalékkal növelte kereskedelmét az invázió kezdete óta,

Törökország 198, Brazília 106, Kína pedig 64 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát Moszkvával.

A cikk folytatása itt olvasható.

BRICS: A többpólusú világrend sarokkövei

A BRICS-országok olyan többpólusú világrend alapjait fektetik le, amelyet a nemzetközi jog alapján közösen irányítanak, nem pedig egy hegemón „szabályokon alapuló rend” keretében.