Földgáz-illetékkel sújtják a fogyasztókat Németországban

Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására, a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz – jelentették be hétfőn.

A németországi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszereket üzemeltető vállalkozások közös cége, a piaci koordinációért felelős Trading Hub Europe (THE) közleményében kiemelték, hogy az úgynevezett gázbeszerzési illetéket (Gasbeschaffungsumlage) az energiaellátás biztonságáról szóló törvény alapján vezetik be.

A jogszabály szerint a gázimport jelentős csökkenése által közvetlenül érintett importőröknek kompenzáció jár a kiesett mennyiség pótlását szolgló beszerzésekből fakadó többletköltségek egy részéért, feltéve, hogy a kiesett importról szóló szerződéseket 2022. május 1-je előtt kötötték.

Ezt a kompenzációt a THE-nek kell kifizetnie. A fedezetet az új illeték révén teremtik elő. Az illeték mértékét rendre felülvizsgálják, és a tervek szerint 2024-ben kivezetik.

Német alkancellár: legfeljebb 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket

Várhatóan tovább szigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat.

Az új szabályt azért kell alkalmazni, mert Oroszország jelentősen visszafogta Németországba irányuló földgázszállításait. Az importőröknek ezért más forrásból, és jóval drágábban kell földgázt szerezniük, hogy elláthassák ügyfeleiket.

A költségek váratlan és igen jelentős emelkedése nehezen kezelhető helyzetbe sodorja az érintett cégeket. Az ország legnagyobb gázimportőre, az Uniper például már júliusban azonnali segítséget kért a szövetségi kormánytól, hogy elkerülje a csődöt.

A helyzet általánosabb, rendszerszintű kezelésére két megoldást kínálnak a jogszabályok. Az egyik az úgynevezett árkiigazítási mechanizmus, amellyel az ágazat szereplői az érvényes tarifát felülírva érvényesíthetik áraikban az orosz gázszállítások visszafogásából eredő többletköltségeket.

A másik megoldás a gázbeszerzési illeték, az árkiigazítási mechanizmus kiegyensúlyozott, szolidáris – vagyis a többletköltségeket valamennyi fogyasztóra szétterítő – változata. Ennek révén a többletterhet nem egyedül az orosz szállítások csökkentése miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok ügyfeleli viselik, hanem az összes fogyasztó közösen.

Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is a szolidaritás jelentőségét emelte ki a gázbeszerzési illetékről tartott berlini tájékoztatóján, aláhúzva: súlyos társadalmi feszültségeket okozna, ha csak az orosz szállítások visszafogását megszenvedő szolgáltatók ügyfeleinek kellene viselniük a magasabb importárból adódó terheket.

Hozzátette, hogy az illeték összege változhat, akár tovább is emelkedhet, ha az orosz fél még kevésbé teljesíti szerződéses szállítási kötelezettségeit.

Kiemelte: az illetéket azért kellett bevezetni, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök „megbízhatatlan üzleti partner”.

Hazudós Robert

„A német energiaválság új fokozatba kapcsolt, összeomlani látszik a zöld hazugságok kártyavára” – írja véleménycikkében Krisztina Koenen.

Ugyanakkor a szállítások visszafogása azt is jelenti, hogy fordulatra van szükség. Németország az „olcsó orosz gázra” építette üzleti modelljét, így függő viszonyba került egy olyan államfővel, aki nem tartja tiszteletben a nemzetközi jog előírásait, és „a liberális demokrácia esküdt ellensége”.

„Ez az üzleti modell megbukott” – jelentette ki a Zöldek politikusa.

A német sajtóban ismertetett számítások szerint az illeték egy átlagos fogyasztású családnak évi 480 eurós többletterhet jelent. Az egyelőre nem biztos, hogy az illeték után kell-e forgalmi adót is fizetni. A szövetségi pénzügyminisztérium igyekszik felmentést szerezni a vonatkozó európai uniós szabály alól.

Az első elemzések szerint az illeték az idén az év utolsó hónapjaiban 0,9 százalékponttal emelheti az inflációt – amely júliusban 7,5 százalékra csökkent az előző havi 7,6 százalékról -, és 2023-ban nagyjából nyolcmilliárd euróval – 0,4 százalékkal – csökkentheti a háztartások elkölthető jövedelmét.

Az egyenlők és a sokkal, sokkal egyenlőbbek

„Miközben a német polgárokat arra kényszerítik, hogy nélkülözzenek a klímáért és Ukrajnáért, a politikai elit tagjai gátlástalanul hódolnak a fényűzésnek, akár törvényszegéssel.”

A közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) hétfői kimutatása szerint a Németországba irányuló orosz gázszállítás jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken alig 400 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szinten, szemben a június elején regisztrált 1800 GWh-val. Szintén nagyságrendekkel csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint 600 GWh-ról 200 GWh alá.

A kieső mennyiséget lehet más forrásból pótolni, de a nagykereskedelmi árak a kínálat csökkenése miatt „nagyon magasak”, így a fogyasztóknak „jelentősen emelkedő gázárakra” kell készülniük – áll a hatóság jelentésében.

A felkészülés az októberben kezdődő fűtési szezonra így is halad, a tározók töltöttsége 76,11 százalékos a hétfői mérések szerint. Ez meghaladja a tározók üzemeltetéséről szóló gazdasági miniszteri rendeletben rögzített menetrendet, miszerint szeptember elejére 75 százalékra, október elejére 85 százalékra, november elejére pedig 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.

UnHerd: Európa elvesztette az energiaháborút

A jelenlegi kapacitás mellett az EU-nak éppen annyi gáza lenne, hogy november végéig eljusson – figyelmeztet Thomas Fazi.