Hazudós Robert

Hazudtam reggel, éjjel, meg este — mondhatná magáról Robert Habeck, a Zöld párt gazdasági és klímaügyi minisztere, már ha bírna az önkritikára való képességgel. Mert a nagyhatalmú miniszter és alkancellár jobbik esetben álomvilágban él, rosszabbik esetben azonban notórius hazudozó. Krisztina Koenen jegyzete.

Még hatalomra kerülése előtt a német gazdaság megújuló energiákra való teljes átállásáról és a társadalom teljes ökológiai átépítéséről fantáziált, most pedig tulajdonképpen ünnepelnie kellene, mert nagyon gyorsan közel került élete nagy célkitűzéséhez, a fosszilis energiahordozók nélküli világhoz. Eddig a zöldek és pártbarátaik mindig azt állították, hogy az átmenet a bűn nélküli életvitel társadalmába minden nélkülözés és fájdalom nélkül fog megtörténni.

Most, amikor kézzelfogható közelségbe került legalábbis az olaj-, gáz- és elektromos árammentes társadalom megvalósulása, mintha kissé elhagyta volna őket a bátorságuk.

Mert ki tudja, talán mégis csak véges a németek hihetetlen tűrőképessége, talán mégsem fogják szó nélkül elviselni, ha ősszel hideg marad a lakás, a konyha és az iroda, ha csak egyszer egy héten lesz melegvíz, az energiaszámlák felemésztik keresetük nagy részét, és az üzemek leállása miatt egy csapásra legalább öt millióan vesztik el a munkahelyüket.

Amint kezdtek kibontakozni a fenyegető energiahiány következményei, Habeck zöld pártkollégáival karöltve azon kezdett el fáradozni, hogy minél rózsásabbra fesse a valóságban egyre drámaiabban alakuló helyzetet.

A Gazprom, a Németországban felhasznált gáz fő szállítója, az Északi áramlat 1-en keresztül már június közepe óta csak az addigi mennyiség 60 százalékát szállította, majd azóta ezt lecsökkentette 40 százalékra. A gáztározók, amelyeket a kormány ígérete szerint 90 százalékra kellene még az ősz beállta előtt feltölteni, jelenleg 50 százalékos feltöltöttség körül mozognak, ami éppen két és fél hónapra lenne elegendő, ha nem jön utánpótlás.

A Gazprom a csökkentéseket azzal magyarázza, hogy a különböző embargók következtében nem tudja a szállításhoz szükséges Siemens turbinákat beszerelni, mivel azokat a kanadai felújító cég visszatartja.

Időközben Moszkvából újabb rossz hír érkezett: július 11-től 21-ig az Északi Áramlat Részvénytársaság, amely 51 százalékban a Gazprom tulajdonában van (tulajdonképpen a Gazprom részesedése még ennél is nagyobb, mert az egyik társtulajdonos, a Wintershall AG részben szintén a Gazpromhoz tartozik) a „szokásos éves szerviz” miatt teljesen leállítja az Északi áramlat 1-en történő gázszállítást. Most aztán nagy a siránkozás, Habeck attól tart, hogy ez esetleg az Északi áramlat 1 „teljes blokádját jelentheti”. Mintegy jóslatként, hogy ilyen körülmények között hogyan alakulhat a jövő, szinte azonnal bedőlt a Uniper Energy hatalmas energiaszolgáltató német egysége, melyet egyelőre állami pénzekkel sikerült stabilizálni.

De ha tovább éleződik a helyzet, nincs más hátra, mint az államosítás, és Uniper csak egy a sok cég közül, amelyeket hasonló veszély fenyeget.

Rögtön az Ukrajna elleni orosz támadás után a zöldek voltak az Oroszország elleni szankciók, többek között a teljes olaj- és gázbojkott legvérmesebb követelői. Annalena Baerbock, a zöld külügyminiszter, Kijev közepén talpig sisakban és golyóálló mellényben biztosította az ukránokat a német nép örök szolidaritásáról a végső győzelemig, és azt is megígérte, hogy Németország soha többé nem fog Oroszországtól olajat és gázt vásárolni.

Közben Habeck a hazai fronton meghirdette, hogy az orosz gáz- és olajszállítások problémamentesen helyettesíthetők más forrásokból, és ezért senki se legyen gondban az újabb és újabb zöld embargós követelések miatt.

Még áprilisban azt állította, hogy Németország felkészült az orosz olajszállítások embargójára.

„Ma bátran kijelenthetem, hogy az embargó Németország számára kezelhető”, mivel az orosz olajimport a német importnak az eddig 37 százalékkal szemben már csak 12 százalékát teszi ki,

mondta egy a lengyel energiaminiszterrel való varsói megbeszélése után. A valóságban májusban 27,8 százalékot tett ki az orosz import, ennek ellenére a rendszermédia többsége továbbra is a habecki hazugságot terjesztette és terjeszti.

Habeck varsói kirándulása után azt is állította, hogy Lengyelországgal megállapodott volna, hogy a gdanski kikötőn keresztül lehetne a keletnémet terület számára nélkülözhetetlen schwedti olajfinomítót olajjal ellátni, de ezt az állítást a lengyelek azonnal cáfolták. Schwedt az orosz Roznyeft leányvállalata és csakis az orosz olaj feldolgozására specializálódott, ezen kívül a keletnémet Brandenburg állam egyik legnagyobb munkaadója. Amikor Habeck május elején meglátogatta a valószínűleg bezárásra ítélt finomítót, először előjött a lengyel mesével, majd felvázolt egy csak a fantáziájában létező új „kémiai Szilikon Völgyről” szóló elképzelést, anélkül, hogy annak bármi alapja lett volna.

A realitásokat jól ismerő dolgozók megérdemelten ki is fütyülték, egyikük pedig megállapította:

„Az, amit Ön mondott, semmi hihetőt nem tartalmazott”.

A gázszállítások esetében Habeck még tudatosabban hazudott. Március 20-án, katari látogatása után, az ARD állami televízióban nyilatkozott az utazás „nagyszerű” eredményéről. A katari emírrel való találkozásán hosszútávú energiapartnerségről született megállapodás, állította. De csak egy nappal később hosszú interjú jelent meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban a katari energiaminiszterrel, aki Habeckel szemben semmiféle megállapodásról sem tudott, és az azonnali szállítások lehetőségét kimondottan „hülyeségnek” nevezte. Katarnak csak hosszú távra kötött szerződései vannak, mondotta, ezért 2026 előtt nem fog tudni Németországba szállítani. Május 11-én pedig arról tudósított több média, hogy

a Katarral kötendő szerződés valószínűleg egyáltalán nem fog létrejönni, mert Katar megint csak hosszú távú szerződések megkötéséhez ragaszkodik.

Újabb „energiapartnerségekről” eddig semmi hír, viszont a zöld energiaforradalom egyik intellektuális atyja, Habeck zöld államtitkára, felszólította az ipari cégeket, hogy vásároljanak télre dízel áramgenerátorokat, viszont nem szólt arról, hogy a dízel honnan fog megteremni.

És így megy ez tovább, nap mint nap, egyik hazugság a másik után, a hazugságok felezési idejét időközben órákban lehet mérni. Ezután jöttek a cseppfolyósított gáz (LNG) szállítmányok, amelyek állítólag az orosz gázt helyettesítenék, amelyekhez azonban se terminálok, se vezetékek nem léteznek, nem beszélve arról, hogy egyik potenciális beszállító a másik után cáfolta meg, hogy kész lenne Németországot ellátni.

Ma ott tartunk, hogy a gázt

a teljes orosz leállás esetében a szabadpiacon hatszoros áron kell majd beszerezni,

ami a városi és önkormányzati közüzemi művek azonnali csődjét jelentené, ha nem adhatják tovább az áremelést a lakosságnak.

Az állami szervek most már nyílt őszinteséggel készülnek a szükségállapot bevezetésére. Egyre intenzívebbek lesznek az energiatakarékosságra és a középkori testhigiéniához való visszatérésre ösztönző felhívások, de lassan felváltják azokat a direkt fenyegetések. A hamburgi városházán például már konkrét lépéseken gondolkodnak.

Megtörténhet, hogy „egész városrészekre kiterjedő gázmegszorításokra kell számítani”,

mondta a város zöld energiaszenátora. Majd arról értekezett, hogy

„melegvíz csak bizonyos napszakokban fog rendelkezésre állni”.

Egyes helyeken kikapcsolják éjszakára az utcai világítást és a közlekedési lámpákat. A Hessen állami Lahn-Dill járásban az iskolákban és sportintézményekben szeptemberig egyáltalán nem lesz melegvíz.

Az ezért felelős szocdem járási megbízott szerint ez

„az ukrajnai háború körülményeire való tekintettel egy elviselhető teher”.

És ezzel elérkeztünk a német politika és a rendszermédia összes hazugsága közül az eddigi legnagyobbhoz.

Mert

a német energiaellátás nyomorúsága nem az ukrajnai háború, hanem a zöld energiafordulat következménye.

Miközben az állam a lakosság számára elementáris szolgálatokat vagy nem bírja, vagy nem akarja biztosítani, addig a mai napig is az áram 6,7 százaléka gázerőművekből származik. Tehát továbbra is gázt égetünk el, amelyre más helyen sürgős szükség lenne, közben azonban a három még működő, és még három működőképes atomerőmű továbbfuttatásáról a kormány – a szabaddemokraták kivételével – hallani sem akar.

Már most 20 millió német számára súlyos nehézséget okoz az energiaszámlák kiegyenlítése. Az Institut der deutschen Wirtschaft gazdasági kutatóintézet felmérései szerint a lakosság 25 százaléka jövedelmének több mint 10 százalékát kényszerül energiára kiadni. Az érintettek száma gyors ütemben emelkedik, ez a 70-es évek óta példátlan jelenség. Hogy egy további gázáremelés, amelyik kihatással lesz a táv- és gázfűtésre valamint szinte az összes élelmiszer árára, kiszámíthatatlan szociális következményekkel járhat, az azért már a zöld társadalmi mérnököket is nyugtalanítja. A megoldást persze semmiképpen sem ott keresik, ahol a valódi megoldás lenne, hanem ott, ahol a polgárok számára a legnehezebb a védekezés.

A legújabb ötlet – na nem az atomerőművek tovább futtatása – hanem adóemelés!

A kormány állítólag egy „gáz-hozzájárulás” kivetésén gondolkodik, amelyet mindenkire kirónának, annak érdekében, hogy a direkt felhasználókat valamelyest tehermentesítsék. A hozzájárulást attól függetlenül fizetni kellene, hogy használ-e valaki gázt vagy sem, mert valahogy persze mindenki használ gázt. A zöld politikai elit az energiafordulattal és a migrációval már eddig is sokat tett a társadalmi összetartás szétzilálásáért, de ez az ötlet az ukrajnai háborúval együtt biztosan az egyik leghatékonyabbnak fog bizonyulni.

Krisztina Koenen összes cikkét elolvashatja itt.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.