A zöldek által uralt német kormány az ukrajnai háborút kihasználja a társadalom ökológiai átépítésére és a gazdaság állami ellenőrzésének kiterjesztésére. Hűségesen követve a Churchilli mondást: Ne hagyj egyetlen válságot sem kihasználatlanul!
Robert Habeck, zöldpárti gazdasági és klímaügyi miniszter a minap azzal örvendeztette meg – főleg női – hódolóinak népes táborát, hogy az állami TV esti híradójában elárulta:
újabban rövidebb ideig zuhanyozik, természetesen azzal a céllal, hogy energiát takarítson meg.
A miniszter ezzel kívánta bizonyítani, hogy a mai modern idők szocialista munkaversenyében, vagyis az energiamegtakarításban, személyes példával is az élen jár.
Aki az állami zöld propagandagépezetben valamit is ad magára, szinte naponta új ötletekkel áll elő, hogy mi mindenről mondhatnának még le a polgárok, természetesen a szolidaritás jegyében. Egy fokkal kevesebb fűtés: 5 százalék megtakarítás! A zuhanyozófej megszabadítása a vízkőtől: még egy százalék!
Hogy az állami szervek a távfűtés szolgáltatóival és a nagy lakástulajdonos cégekkel már az eddig előírt téli 20 és 22 fok közötti szobahőmérséklet 16 fokra való leszállításáról tárgyalnak, az csak rövid ideig volt téma a rendszermédiában, majd egészen el is tűnt.
Persze a kormány által propagált energiamegtakarítás körülbelül ugyanolyan hatásos, mint annak idején a szocialista munkaverseny volt: Az elszegényedés ellen mit sem segít, csak a baj okozóiról hivatott elhárítani a felelősséget.
A bajt pedig egyértelműen a klímaharcos zöld elitnek az az elhatározása okozza, hogy az egykor legerősebb európai ipari állam teljes gazdaságát lekapcsolják mind az atomenergiáról, mind a fosszilis energiahordozókról.
Ez a felelősség pártállástól független: a zöldek ideológiájának zászlóvivője éppen az egykor konzervatív-liberális CDU-elnöke, Angela Merkel volt, ő határozta el, hogy Németországnak újra missziója van a világban: a klímamozgalom élharcosává kell válnia.
Az élharcosság alapja kezdettől fogva a viszonylag olcsó orosz gáz volt. Még egy évvel ezelőtt az volt a terv, hogy egy „átmeneti időre”, a megújuló energiákra való teljes áttérés utópiájának maradéktalan megvalósításáig, 50 új, „klímabarát” gázerőművet kell felépíteni, hogy azok helyettesítsék – természetesen a napelemek és szélmalmok mellett – az időközben kikapcsolt atom- és szénerőműveket. E terv minden kieszelője mintegy természetesen abból indult ki, hogy az olcsó orosz gáz továbbra is problémamentesen fog Németország irányába folyni.
Hogy ki lenne kész arra, hogy „átmeneti időre” tervezett gázerőművekbe milliárdokat fektessen be, ez a kérdés az elhivatottakat nem érdekelte.
E terv miatt ragaszkodott Merkel körömszakadtáig az Északi Áramlat 2-höz, ezért igyekezett nevetség tárgyává tenni Trump amerikai elnök figyelmeztetését, hogy az orosz gázszállítások veszélyes függőséghez vezethetnek. Putyin ugyan mélyen megvetette Merkelt, de megbízhatóan szállított. E kérdésben az összes német párt egy emberként Merkel mögött állt.
Gerhard Schröder, volt szociáldemokrata kancellár, még csak ez év májusában mondott le a Gazprom felügyeleti bizottságába való jelöltségéről.
Az orosz gázszállítmányok kezdetben az ukrajnai háború ellenére továbbra is megbízhatóan folytak, és az időközben gazdasági és klímavédelmi miniszterré avanzsált zöld pártvezér Robert Habeck optimista előjelzésekkel kezdte el elárasztani a lehetséges embargó miatt egyre nyugtalanabbá váló nyilvánosságot. Még a most következő télen függetlenek leszünk az orosz gáztól, mondta még pár héttel ezelőtt. Akkor még Katar volt a nagy reménység – amely szinte azonnal szertefoszlott.
Aztán az amerikai folyékony gázszállítmányoknak kellett volna megmenteni az országot, de azok betáplálása a meglévő vezetékekbe komoly és időigényes megoldásokat tesz szükségessé, amelyek a következő télig semmiképpen sem készülnek el, már attól eltekintve, hogy Németországnak nincsen folyékony gáz terminálja – a zöld klímaharcosoknak köszönhetően.
De időközben amúgy is valószínűnek látszik, hogy Amerikában a belföldi olaj- és gázárak szárnyalása miatt előbb utóbb betiltják az olaj- és gázexportot.
A tudatosan vagy felelőtlenségből előidézett gázhiány kapóra jön a zöld klímaharcosoknak
Most mutatkozik meg, hogy az energiafordulat egy egykor dúsgazdag ország dekadens utópiája, amely az első komoly gazdasági-politikai konfliktus hatására hiányhoz és elszegényedéshez vezet. Nem az ukrán háború okozta az energiafordulatnak ezt a következményét, hanem csak felgyorsította annak beállását. Most megtörtént, amiben a zöldek talán titokban reménykedtek. Addig követelték Oroszország embargókkal történő megsemmisítését, amíg az oroszok azt gondolhatták: Embargót akartok? Akkor megkapjátok. Immár egy jó hete csak az eddigi gázszállítmányok 40 százaléka jön az Északi Áramlat 1 vezetéken, állítólag karbantartási munkálatok miatt.
„Putin fegyverként használja a gázt”, siránkozott Habeck minap az állami televízióban, mintha kormánya nem pont ugyanennek a fegyvernek a bevetésével fenyegetőzött volna hónapok óta.
A gáztárolók alig 50 százalékig vannak tele, ez a mennyiség egy teljes stop esetén éppen két és fél hónapra lenne elég.
Most lenne ideje felfogni, hogy embargóval fenyegetőzni olyan, mint éhségsztrájkot meghirdetni: a végén mindenképpen a sztrájkoló hal meg.
Hogy az energiahordozók Oroszországból való importját megtiltani mihez vezet, azt már hetek óta megtapasztalhatta a politikai vezetés: egyedül az olajár és az orosz állam bevételeinek gyors ütemű emelkedéséhez, és persze a nyugati infláció ugyanilyen ütemű felgyorsulásához. De hát nem az energiafogyasztás radikális csökkentése volt az energiafordulat célja? Nem éppen most kínálkozik a kiváló alkalom, ennek elérésére?
Közben a szénerőművek reneszánszát éljük, a palagáz, ha amerikaiak termelik ki, már nem probléma – e tereken a klímaharc szünetel, sőt, ellentétébe fordul. Viszont a klímasemleges atomerőművek további üzemeltetése Habeck és a zöld elit számára még mindig tabu és feltehetőleg az is marad. A palagáz németországi kitermelése úgyszintén, holott az országnak nagy tartalékai vannak, de Merkel alatt annak még a kikutatását is betiltották.
A kormány ahelyett, hogy az említett racionális megoldásokon dolgozna, meghirdette a nélkülözések korszakát: számítsunk négy, öt ínséges évre, figyelmeztetett minap minden részvét nélkül a szabaddemokrata pénzügyminiszter Christian Lindner, mintha itt valamiféle sorsszerű törvényszerűségről lenne szó, amelyet türelemmel kellene elviselnünk.
Őrült beszéd: de van benne rendszer
Sok külföldi megfigyelő és sok, a politika abszurditásai miatt ledöbbent német polgár is hajlamos arra, hogy a német politikai elitet a közveszélyes őrültek gyülekezetének tartsa. De néhány eklatáns kivételtől tekintve ez nem igaz. „Őrült beszéd: de van benne rendszer”, mondhatnánk Hamletet idézve.
A zöldeket ugyanis a jelszavak és hitvallások ellenére abszolút nem érdekli a széndioxid kibocsátás, ugyanúgy a természetvédelem sem, sőt, soha nem látott hadjáratot folytatnak a természet, a növények és az állatvilág ellen. Nem érdeklik őket az emberi jogok vagy akár a női egyenjogúság sem, és főleg nem érdekli őket az emberi szenvedés. Semmi sem érdekli őket abból, amit nemes célként meghirdetnek.
A klímasemleges paradicsom mint utópia csak eszköz az igazi cél elérésére, ami nem más, mint a gazdaság, a társadalom, az egyéni életvitel teljes ellenőrzése, a totális kontroll, vagyis az államhatalom totális kiépítése és megkaparintása.
Erre pedig mi sem alkalmasabb, mint egy jó kis válság.
Elképzelhető lenne tehát, hogy a háborús lelkesedéstől mámoros zöldek („Ukrajna a szabadságért és a demokráciáért, az európai értékekért harcol”) pontosan azért tartoznak az Oroszország elleni szankciók legvérmesebb követelői közé, hogy a szükségállapot bekövetkezzék? Az Önök tudósítója erre a véleményre hajlik.
Ami felelőtlenségnek, netán őrültségnek látszik, az tudatos politika. Habeck és társai a háborút máris érvként használják fel az ország gazdasági és politikai átépítésére. A nemrég kihirdetett gáz-szükségállapot az energiagazdaságban az állami tervgazdaság bevezetésének első lépése, a társadalmi szükségállapot első fokozata. Ezért nem baj, ha az energiafordulat katasztrófába torkollik, tulajdonképpen így volt megtervezve, a háború csak felgyorsította a folyamatokat. A vészhelyzet az állam nagy pillanata.
A hiány kikényszeríti a központi elosztást. Nem a kereslet, hanem a szűkös kínálat határozza meg, hogy ki mit használhat fel, és aki ezt szabályozza, az az abszolút hatalom birtokosa.
Még 2019-ben kiadott a német kormány által kinevezett és azt tanácsokkal ellátó Környezetügyi Szakértőtanács, rövid nevén Környezettanács, egy tanulmányt „Ökológiailag behatárolt demokratikus kormányzás – a környezetpolitika legitimációjáról” címmel. A szerzők a zöld ideológia tudományos holdudvarából, a rendszerpártok támogatóinak köréből származnak.
Már a tanulmány címe is sokat mond: A demokratikus döntések ott érik el határukat, ahol az ökológia elkezdődik.
A tanulmány ennek megfelelően az ökológián alapuló totalitarizmus részletekbe menő terve. A közjó érdekeit kell a partikuláris érdekekkel szemben érvényesíteni, minden politikai-gazdasági döntést az ökológiának kell alárendelni. Ez pedig úgy történhet meg, hogy minden „anyagáramlatot a környezetből való kiemelésétől az eltakarításáig” nyomon kell követni. Az anyagáramlatok jegyzéke alapján az állam ezen áramlatok hatékonyabb ellenőrzésére, vagyis az elosztás és fogyasztás hézagtalan meghatározására lesz képes. Az üzemekben és hivatalokban kinevezett ökológia-komisszárok gondoskodnának az ideológiai vezetésről, ökológia-tanácsok ellenőriznék minden minisztérium hatáskörében, hogy végrehajtják-e az ökológiai előírásokat. Az itt felvázolt tervben a jogállamiság összes intézményét az ökológia ideológiájának rendelnék alá, ezt a szerzők „szükségszerű változtatási folyamatnak” nevezik.
Hogy konkrétan mit is értenek ezen, azt pont Habeck demonstrálta a napokban az új „Szél a szárazföldön” elnevezésű törvénnyel. A tervezet eltörli az önkormányzatok beleszólási jogait, érvényteleníti a természet- és környezetvédelem eddigi szabályait annak érdekében, hogy mindenütt, településeken, természetvédelmi területeken is lehessen szélenergia-generátorokat felállítani.
A tudatosan előidézett energiahiány, az ukrajnai háború következményei mind csak ürügy a klímadiktatúra bevezetésére – és az új törvény csak a kezdet.
Senki sem állíthatja, hogy a zöldek (és velük együtt a teljes zöld pártspektrum) nem mondták volna meg előre, hogy mit terveznek. Ha az ukrajnai háború elég sokáig eltart, alkalmuk lesz a szükségállapot kipróbálására, annak minden egész Európára kiható beláthatatlan következményével. Eddig úgy néz ki, hogy senki sem fogja őket feltartóztatni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.