A legújabb német átértelmezés: A soá-megemlékezés jobboldali rasszizmus

Egyre gyorsabb ütemben folyik néhány klasszikus fogalom – orwelli – újraértelmezése Németországban. A náci kifejezés tartalmi gazdagodásáról már beszámoltunk a Neokohn hasábjain. A minap a nácival rokon rasszizmus fogalmát sikerült a német kultúrelitnek nemcsak kibővíteni, hanem teljesen új megvilágításba is helyezni.

Történt ez a berlini Kultúrák Háza „Hijacking memory – a Holocaust és az új jobboldal” címmel rendezett szimpóziumán, amelynek legfontosabb üzenete az volt, hogy a holokauszt-megemlékezés bizony a rasszizmus és a jobboldali radikalizmus tünete, illetve táptalaja. A vita, amelyet most sikerült állami szintre emelni – a Kultúrák Háza egy adókból fenntartott állami intézmény – mintegy egy éve kezdődött el, amikor is

a magát történésznek nevező Dirk Moses, a BDS-mozgalom támogatója, a soá-megemlékezések beszüntetését követelte, lévén az az izraeli gyarmatosító politika legitimációja.

Ezt a gondolatot kívánta a most megrendezett szimpózium elmélyíteni.

A Kultúra Háza annak a petíciónak a támogatóihoz tartozik, amelyben művészek és a kultúra terén tevékeny személyek az ellen tiltakoztak, hogy a német parlament 2019-ben elítélte a BDS mozgalmat. A szimpózium kezdeményezése a petícióra nyúlik vissza, pontosabban az amerikai zsidó antiszemita Susan Neiman személyéhez fűződik, aki a szintén adókból fenntartott potsdami Einstein-Forum igazgatója.

Neiman annak idején Obama tanácsadója volt, és már eddig is Izrael német támogatása és a német megemlékezési kultúra bírálójaként tűnt fel. A megrendezésben a berlini Technikai Főiskola antiszemitizmus kutatási központja (szintén az adófizető jóvoltából) segédkezett.

Tehát egy teljességében állami rendezvényről van szó.

Pride hónap Németországban: LMBT mindenek felett

A német politikai és kulturális elit fő gondja, hogy egy kis agresszív csoport abszurd gondolatvilágát ráerőltesse a társadalomra. Krisztina Koenen jelenti Németországból.

A programon résztvevők azt kívánták kivizsgálni, hogy hogyan használnak a holokauszt-megemlékezések a politikai jobboldalnak – hogy ez így van, azt eleve adottnak tekintették.

Minden bírálatot, amely a rendezvényt érte, Neiman azzal utasított vissza, hogy az puszta rágalmazás, pontosan úgy, mint ahogy a közeljövőben megnyíló Dokumentát is csak rágalmazók merték antiszemitizmussal vádolni.

Neiman tézise szerint 1945 óta Németországban egy áldozati kultusz honosodott meg, ami logikusan ahhoz vezetett, hogy a politikai jobboldal a holokausztot eszközként használja fel saját céljaira.

Ebből a hajmeresztő magyarázatból annyi mindenképpen igaz, hogy a német új baloldal, főleg a 68-as mozgalom képviselői, a háború előtti baloldali hagyományt folytatva az elnyomott népek támogatásának ürügyén szenvedélyesen arabbarát volt és antiszemita Izraelt gyűlölő hajlamait sem titkolta el.

Ebben mindenképpen számíthattak a Szovjetunió és a kommunista tábor támogatására. A hírhedt terrorista Bader-Meinhof csoport sok tagja arab terrorista kiképzőtáborokban szerzett képesítést hazai tevékenységéhez. És az is mindenképpen igaz, hogy ha Németországban tényleg létezett megbánás, akkor az a konzervatív, keresztény meggyőződésűek között volt leginkább megtalálható.

Neiman és a konferencia résztvevői szerint a soára való emlékezés egy elit projekt, amelynek célja a német gyarmatosító politika eltussolása, amiért is az emlékezési kultúra a rasszista elnyomás eszköze.

A cionizmust fasiszta mozgalomként értelmezik, amelynek csak egy célja van: a „palesztinok” és a baloldal elnyomása. Ezért nem szabad a jobboldal antifasiszta hitvallásait komolyan venni, sőt, a jobboldal Izrael irányában mutatott támogatása csak palást, amely a valódi, jobboldali antiszemitizmust álcázza. Mindenképpen említést érdemel, hogy a konferencián a szintén zsidó származású 68-as forradalmár Daniel Cohn-Bendit is részt vett, anélkül, hogy ennek az undorító elméletnek ellentmondott volna.

Egy jólétben lezüllött politikus-generáció a tűzzel játszik

Zöld utat a német parlament nehézfegyverek Ukrajnába szállításának. Senkinek nem jutott eszébe néhány elemi kérdést feltenni. Krisztina Krisztina véleménycikke.

A konferencia tudatosan kapcsolódott a június 18.-án Kasselben megnyíló Documenta ügyében létrejött konfliktushoz és a sokak által hangoztatott antiszemita irányultság vádjához. A Documenta a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb nemzetközi szemléje, amelynek művészeti vezetője idén egy túlnyomórészt muszlimokból álló és az Izrael ellenes bojkott-mozgalomhoz közel álló indonéz csoport.

A „művészeti vezetés” a német felelősökkel együtt gondoskodott az izraeli művészek távoltartásáról, ami a Documenta történetében időközben hagyománynak számít, viszont a meghívottak között szerepelnek közismert arab és muszlim antiszemiták és az arab terrorizmus, valamint a BDS mozgalom támogatói.

A kizárólag adókból fenntartott kiállítás (egyedül a szövetségi kulturális alapból 3,5 millió euró folyt a Documentába) német vezetői kezdettől fogva leblokkoltak minden bírálatot, amelyek eleinte főleg zsidó szervezetektől jöttek, de időközben sok liberális értelmiségi is csatlakozott hozzájuk. Egy tervezett nyilvános vitát a vezetés lemondott arra hivatkozván, hogy mielőtt egyesek tiltakoznak, nézzék meg a kiállítást – ami persze az izraeli művészek kitiltásán mit sem változtat.

Így érvelt Christian Geselle, Kassel városának polgármestere, a Documenta vezetőségének elnöke is, mondván, hogy „először nézzük meg, hogy miről is szól a 15. Documenta és azután ítélkezzünk, és ne hagyjuk, hogy a médiában folyó vita gondokat és félelmeket gerjesszen.”

Vagyis, hogy a zsidó szervezetek által előadott aggodalmak csak „gerjesztett” félelmek, amiért is teljesen felesleges ezeket komolyan venni, illetve ezeknek nyilvános fórumot biztosítani.

A polgármester szerint a „művészeti szabadsághoz” az antiszemitizmus is hozzá tartozik, majd alig érthető kuszasággal kijelentette, hogy a Documentán megjelenő álláspontok „a mi német identitásunk alapján esetleg nehezen követhetők, illetve elviselhetetlenek lehetnek”, de mindezt persze a sokszínűség értelmében tolerálnunk kell.

Az úgynevezett „minőségi médiában” szinte egységesen az a vélemény uralkodik, hogy a problémát kizárólag a zsidó szervezetek hisztériázása jelenti. Ilyen értelemben nyilatkozott a sokak által „alpesi pravdának” nevezett Süddeutsche Zeitungban a szociáldemokrata Hans Eichel is, aki kasseli polgármesterként kezdte pályafutását majd egészen a pénzügyminiszterségig vitte, és akinek a véleménye még ma is sokat nyom a latban.

Csak kevesen nyilatkoztak olyan értelemben, mint a neves berlini galériatulajdonos Aeneas Bastian:

„A Documenta tévútja azt bizonyítja, hogy az antiszemita gondolkodásúak minden fórumot igyekeznek kihasználni. A művészeti szabadságnak vannak határai, és ezeket Kasselben már régen áthágták”.

Egyértelmű, hogy a kezdetben idézett konferencia baloldali-zöld résztvevői ebben a konfliktusban melyik oldalon állnak. Ugyanígy az is, hogy miért van szükség a shoah-megemlékezés jobboldali rasszizmussal való azonosítására: Ez az értelemzés felel meg a legjobban a jelenlegi német valóságnak.

Adókon hizlalt német antiszemitizmus

A júniusban megnyíló documenta művészeti kiállítás tiltakozások ellenére az Izrael-ellenes  propaganda platformja lesz. Krisztina Koenen írása.