Sokkal jobban, mint azt szavakban ki lehetne fejezni, ábrázolja néhány, az elmúlt hétvégén készült fotó a német energiafordulat eredményét. Krisztina Koenen elemzése.
Az első képen Robert Habecket, a Zöldek energiaminiszterét láthattuk, amint alázatosan meghajol néhány katari sejk és miniszter előtt. Majd a következő kép a tárgyalásokon mutatja a minisztert, ahol a három katari aranyozott trónusokon foglalt helyet, miközben Habecknak csak egy kisszék maradt. Katar Habeck Kanosszája, több tekintetben is.
A Zöldek terve az volt, hogy a teljes német energiatermelést a megújulókra kell átállítani, tehát a szélre, a napra, és az úgynevezett „zöld hidrogénre”. Ez utóbbi úgy jönne létre, hogy
először szél- és napenergiával elektromos áramot termelnének, majd azt hidrogén előállítására fordítanák, majd azt ismét átalakítanák elektromos árammá, és azzal fűtenének, esetleg autókat üzemeltetnének.
Hogy ez a folyamat csakis az energia elpocsékolására alkalmas, azt még az is felismeri, aki csak hírből hallott a termodinamika második főtételéről. Amíg ez az átállás folyamatban van, addig különösen hatékony gázerőművekkel kell a szén- és atomerőművek lekapcsolása miatt keletkező energiahiányt pótolni.
Már az ukrajnai háború nélkül is hatalmas nagyságrendű feladatokról lenne szó. A szén- és atomerőművek lekapcsolása után már csak a gázerőművek tudnának besegíteni, ha éppen nem fúj a szél, és nem süt a nap. Ez azt jelenti, hogy Németországnak 2030-ig ötven nagy 800 megawatt teljesítményű gázerőműre lenne szüksége. De ez is csak a mostani szükségletet fedezné, közben azonban az állam nagy iramban erőszakolja ki a közlekedés és a fűtés átállítását elektromosságra. Az átállás plusz igénye ebben a számításban még nincsen benne. Erre a feladatra eddig alig sikerült befektetőket találni, mivel senki sem akar már fosszilis energiahordozó technológiákba befektetni. Sokan a zöld és szabaddemokrata táborból komolyan hiszik, hogy a háttérbiztosítékként működő erőművek alapjában véve feleslegesek, így Christian Lindner is, az FDP elnöke és pénzügyminiszter. „A megújuló energiák feloldják a függőségeinket” mondta minap, „a megújuló energia a mi szabadságenergiánk”.
Szép kis szabadság, amelyik az időjárás diktatúrájának rendeli alá magát.
A gáz Németországba eddig főleg Oroszországból érkezett, a gázimport 51 százaléka onnan származik, a gáz fedezi az elsődleges energiafelhasználás 26,4 százalékát. Az elsődleges energiafelhasználáshoz a megújulók 16,5, az olaj 34,3, az atomenergia a három maradék atomerőművel 5,9, és a szén 15,5 százalékkal járul hozzá. Húszmillió háztartás, a német háztartások fele, fűt gázzal. Vagyis
Németországban az orosz gáz- és olajszállításoktól függ, hogy a polgárok majd fázva ülnek-e a sötétben, és hogy az energiaigényes iparágak továbbra is képesek lesznek-e dolgozni.
Ezért a leglelkesebb Ukrajna-barátok – kivétel nélkül a kiváltságos elithez tartozó, és ezért nem érintett személyek – elkezdték hirdetni, hogy
Ukrajnáért fázni és éhezni hősies dolog.
Így például az új zöld és vegán mezőgazdasági miniszter, Cem Özdemir képes volt azt nyilatkozni, hogy
a Putyin elleni harc jó eszköze lenne kevesebb húst enni, mert ezzel az energiafelhasználást és a tőle való függőséget csökkentenénk.
Ugyanezen a véleményen van Joachim Gauck, volt államelnök is, aki szintén hangoztatta, hogy
nyugodtan fázhatunk egy kicsit, hiszen az ukránok az európai értékeket védik.
Időközben azonban az Oroszországból jövő energiaszállítások bojkottját követelők valamelyest megnyugodtak, és egy ideig valóban úgy nézett ki, hogy a realitásnak sikerült betörni a zöld álomvilágba. Még Annalena Baerbock külügyminiszter is óva intett az orosz szállítások bojkottjától, pedig eddig az „értékalapú, feminista” külpolitika fontosságát hirdette. Egyesek már arról kezdtek el ábrándozni, hogy a vészhelyzet miatt esetleg tovább lehetne üzemeltetni a maradék három atomerőművet, de ennek az ábrándnak Habeck energiaminiszter hamarosan véget vetett, és meghirdette, hogy éppen ellenkezőleg, a megújulók termelését kell még gyorsabban kiépíteni. Vagyis, hogy
inkább az őrületre tegyünk rá még egy lapáttal.
Habeck kezdettől fogva leplezetlenül megmondta, hogy az eddig érvényben levő jogállami előírásokat, amelyek a környezetet, az ott élő polgárokat és az állatvilágot elhivatottak megvédeni, semmibe fogja venni, ha a megújulók kiépítéséröl van szó. Az ukrán válság ilyen szempontból kimondottan kapóra jött neki, mert most ugye vészhelyzet van, és akkor mindent szabad. De azért egészen mégsem mert hinni abban, amit meghirdetett, és ezért haknizik most az arab félszigeten, és könyörög az eddig mélyen megvetett olajsejkeknél gáz- és olajszállításokért, amelyekkel távlatilag az orosz szállításokat kellene felváltani.
A dolog pikantériája ott van, hogy a Zöldek voltak eddig az arab sejkségek és Szaúd-Arábia leghevesebb bírálói. Habeck egykor még azt hangoztatta, hogy
„mi, Zöldek nem teszünk különbséget jó és rossz diktátorok között, ahogyan éppen kedvünk tartja”.
A Zöldek még alig pár hónapja még nekiestek a Bayern München futballklub vezetésének, mert Katar szponzorálja őket, és a katari futball világbajnokság bojkottját követelték az ott uralkodó emberi jogi helyzet miatt. A bírálat, ami az emberi jogokat illeti, valóban jogos volt, és elvben meg is felelt a Zöldek által képviselt „értékalapú” külpolitikának. De ebben az esetben is, mint a Zöldeknél mindig, nyilvánvalóan csak verbális, olcsó elvlobogtatásról volt szó. Egyik napról a másikra győzedelmeskedett – legalább is ebben a tekintetben – a nyers érdeken alapuló reálpolitika, miután
az energiarendszer összeomlása valószínűleg bevégezné a Zöldek, és a jelenlegi kormány sorsát.
Most már inkább az ellenkező előjelű félelem kezd eluralkodni a gazdasági minisztériumban, vagyis, hogy esetleg az oroszok dönthetnének úgy, hogy nem szállítanak több gázt, miután Németország legalábbis verbálisan (ismét csak a Zöldeknek köszönhetően) az ukrán ellenállás legvérmesebb támogatói közé tartozik. A gáztározók — melyeknek egy része orosz tulajdonban van — töltöttségi szintje valahol a 35 százalék körül mozog, és ha nem jönne utánpótlás – jelenleg még jön –, néhány héten belül kiürülnének.
Időközben eléggé hátborzongató hírek terjednek, több lap arról tudósított, hogy a kormány az orosz gázszállítások leállására készíti fel a gazdasági résztvevőket. A szövetségi hálózati felügyeleti szervvel együttműködve gondolkodnak azon, hogy mely üzemeket kapcsolják majd le elsőként a gázszolgáltatásról. Már az érintett üzemekkel is tárgyaltak, de a kormány nem akarja a terveket nyilvánosságra hozni, mert „a téma nagyon kényes, és nem akarjuk a nyilvánosságot elbizonytalanítani”. A hálózati felügyelet azonban megerősítette, hogy „tárgyalások vannak folyamatban a válság előkészítésére az ipar és az energiagazdaság képviselőivel”.
Így most már érthető, hogy miért kellett Habecknak Katarban hajbókolni – bár azonnali segítség onnan nem várható.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.