Nyilvánvaló, hogy az uniós országoknak már 2014 márciusától, ha nem korábban, sokkal keményebben kellett volna dolgozniuk az energetikai átálláson. Sajnos, az Ukrajna elleni teljes körű háború kellett ahhoz, hogy a legtöbb kormány ráébredjen arra a tényre, hogy Oroszország évtizedek óta fegyverként használja az energiát – írja az Euractiveon megjelent véleménycikkében Alice Stollmeyer és Lukas Trakimavičius.
„Ha minden erőnket az átállásba fektetjük is, ez nem megy egyik napról a másikra.
Hogyan lehet tehát áthidalni a mostani időszakot addig, amikor már nem lesz szükségünk orosz gázra?”
– tette fel a kérdést a szerzőpáros.
A válasz szerintük Hollandiában keresendő.
Kevesen tudják, hogy Groningen – Hollandia északi tartománya – képes arra, hogy enyhítse Oroszország energiaügyi befolyását Európa felett. A tartományban található a Groningen-mező, a világ egyik legnagyobb földgázmezője, amely mintegy 450 milliárd köbméter kitermelhető gázt tartalmaz.
Összehasonlításképpen ez közel három évnyi európai gázimportnak felel meg Oroszországból.
Néhány évvel ezelőtt a holland kormány úgy döntött, hogy fokozatosan leállítja a gázkitermelést Groningenben, hogy megszelídítse a fúrások okozta földrengéseket, amelyek az 1980-as évek óta sújtják a régiót.
Bár ezek a földrengések a jelentések szerint nem követeltek haláleseteket vagy sérüléseket, az évek során több mint 1 milliárd eurós infrastrukturális kárt okoztak.
A holland hatóságok biztonsági aggályokra hivatkozva fenntartják, hogy csak akkor fontolják meg a gázkitermelés fokozását Groningenben, ha Északnyugat-Európa összes országa aktiválja gázveszélyhelyzeti tervének harmadik fázisát.
„Bár a hágai óvatosság érthető, a helyzet súlyosságát tekintve vannak nyomós érvek, amelyek miatt érdemes lenne inkább előbb, mint utóbb növelni a gázkitermelést Groningenben”
– véli a két szerző.
Szerintük először is, ha Groningen a következő hónapokban nem növeli a kitermelést, akkor Európa nagyon nehéz tél elé nézhet.
Ahhoz, hogy jó eséllyel átvészelhessük az első orosz gáz nélküli telet, az uniós országoknak a lehető legnagyobb mértékben fel kell tölteniük gáztartalékaikat.
Ezt azonban nem lesz könnyű elérni most, hogy Oroszország elkezdte korlátozni az Európába irányuló gázexportot, és az alternatív gázszolgáltatóknak kevés szabad kapacitása van.
Továbbá nehéz azt feltételezni, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatala önmagában ki tudná tölteni az orosz gáz által hagyott űrt. A kínálati oldalon az LNG-piac jelenleg rendkívül szűkös, és a Freeport LNG-terminál leállása után az európai vevők számára még nehezebbé vált további LNG-szállítmányok beszerzése.
„Másodszor, kevés okunk van azt hinni, hogy Oroszország nem fogja rövid időn belül teljesen leállítani az Európába irányuló gázszállításokat.
Ha valamire megtanítottak minket az elmúlt hónapok, akkor az az, hogy Vlagyimir Putyint nem hatják meg az Ukrajna elleni háború gazdasági, emberi vagy politikai költségei. Egy nemrégiben adott interjúban a 18. századi orosz cárhoz, Nagy Péterhez hasonlította magát, hogy igazolja az inváziót”
– írja Stollmeyer és Trakimavičius.
„Ezért amikor olyan hatalmakkal van dolgunk, mint Oroszország, kritikus fontosságú, hogy felkészüljünk a legrosszabbra, és elkezdjük a szükséges előkészületeket, amíg még van időnk.
Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy amint beköszönt a fűtési szezon, Moszkva hirtelen leállítja az Európába irányuló gázellátás maradékát.
Ilyen esetben Európa valószínűleg még magasabb energiaárakat kellene, hogy elszenvedjen, az infláció megugrana, és a közelgő recesszióval kapcsolatos félelmek is fellángolnának”
– tették hozzá.
A szerzők szerint ugyanakkor természetesen fontos megjegyezni, hogy Groningen nem jelent csodaszert Európa energiagondjaira. A gázmező mérete ellenére műszaki és biztonsági okok miatt kihívást jelentene a termelés gyors, drasztikus növelése. A legjobb, amiben reálisan reménykedhetünk, hogy a groningeni gázkitermelés néhány évre a 3-4 évvel ezelőtti szintre emelkedik.
Stollmeyer és Trakimavičius azt írja, hogy a legfontosabb eredmény, amit Groningen elérhet, hogy több időt ad Európának arra, hogy az új LNG-import-infrastruktúra kiépítésével diverzifikálja az energiaellátását, hogy ezáltal megszűnjön az Oroszországnak való kitettsége. Ugyanakkor a politikai döntéshozóknak is lehetőséget adna arra, hogy különböző energiahatékonysági kezdeményezések (hőszivattyúk, épületszigetelés stb.) és a megújuló energiaforrások gyorsított bevezetése révén csökkentsék Európa földgázigényét.
A szerzők úgy vélik, hogy a téteket figyelembe véve bölcs dolog lenne Groningenre nemzeti és uniós kérdésként is tekinteni.
Abban az esetben, ha a groningeni mező gázkitermelését felpörgetik, egy speciális kártérítési alapot lehetne létrehozni, hogy felgyorsítsák a házak megerősítését, és fedezzék az esetleges károkat, amelyeket a jövőbeni földrengések az óvintézkedések ellenére okozhatnak. Az alapból fel lehetne gyorsítani az adminisztratív kártérítési folyamatokat is, amelyek ugyanolyan megterhelőnek tűnnek, mint a viszonylag enyhe földrengések és az általuk eddig okozott károk.
„Végső soron a holland kormánynak – szoros párbeszédben a groningeni lakosokkal – kell döntenie arról, hogy a gázkitermelést fokozzák-e vagy sem. Végül is ők, és nem bárki más, akik kockáztatnák a házaikat”
– írják.
„Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy most először Európa sorsa az ő kezükben van”
– zárja cikkét a két szerző.
Alice Stollmeyer a Defend Democracy alapítója és ügyvezető igazgatója. A tudomány, a technológia és a társadalom társadalmi tanulmányozásában szerzett diplomát. Korábban az EU energia- és éghajlat-politikájának szakértője volt, jelenleg a demokrácia és a hibrid fenyegetések témakörében dolgozik.
Lukas Trakimavičius a NATO Energiabiztonsági Kiválósági Központjának kutatási részlegénél dolgozik. Korábban a NATO-nál és a litván külügyminisztériumban dolgozott.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.