Mostanában egyre több szó esik a politikai közbeszédben a BRICS platformról, a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő egyeztető fórumról, amelyben sokan az amerikai geopolitikai hegemónia ellenpólusának a csíráját vélik felfedezni. Mások azonban, — mint például a KARD blog szerzője — túlzónak, megalapozatlannak találják ezt az aggályt/reményt. A blog Facebook posztját a szerző hozzájárulásával adjuk közre.
A Szovjetunióba visszavágyó magyar putyinisták körében az utóbbi hetekben nagyon népszerű lett az elmélet, miszerint
a BRICS felemelkedése meghozza majd az áttörést az elnyomó diktatúrák világhatalmi törekvéseiben, véget ér a Nyugat hegemóniája, az USA móresre lesz tanítva és eljön a Kánaán.
Abba most ne menjünk bele, hogy épeszű ember szurkol-e a saját szövetségi rendszere bukásának, ami biztosítja számára keleti fejlődő országoknál jóval magasabb életszínvonalat és hogy egyáltalán szabadon leírhatja a hülyeségeit. Na de mi is ez a BRICS, és mit jelent az esetleges bővülése?
A szervezet 2009-ben jött létre Brazília, Oroszország, India és Kína részvételével, majd egy év múlva csatlakozott Dél-Afrika. A cél a gazdasági együttműködés fejlesztése és alternatíva létrehozása a nyugati pénzügyi rendszerekkel szemben. Ennek eredményeként az elmúlt 13 év munkájának köszönhetően létrejött a New Development Bank nevű intézmény sanghaji székhellyel. 100 milliárd dollárt adtak össze a felek, amiből a bank a fejlődő régiókban finanszíroz projekteket. Megállapodtak arról is, hogy
létrehoznak egy közös pénzügyi és elszámolási rendszert, ami a SWIFT-el szemben nyúlt választási lehetőséget, illetve a dollár helyett kínál tartalékképzési opciót.
Ez egyelőre nem jutott el a megvalósításig. Ezeken felül évente tartanak egy csúcstalálkozót, ahol olyan dolgokról adnak ki közös nyilatkozatot, hogy fejlesztik a közös fellépést a szervezett bűnözés ellen, illetve segítik egymást a lakosaik jólétének emelésében.
A BRICS tehát egy egyeztetési platform, mindenféle kötelezettségvállalás nélkül. Nincsenek összehangolt intézmények, a jogrendszer egységesítésére való törekvés, nincs közös felelősség vagy egymás felé tett kötelezettségvállalások.
Ez nem az EU, vagy a NATO, ahol nem csak a szavakban, hanem tényleges intézkedésekben és közösen kialakított szervezeti struktúrákban is megjelenik a tagok együttműködési szándéka.
Ez persze törvényszerű, hiszen a BRICS államokban a jogrendszer eleve meglehetősen gyenge lábakon áll, a politikai berendezkedésükben leginkább a korrupció és az elnyomás intézményesült, nem pedig a kölcsönös segítségnyújtás elve.
A BRICS csoport jelenleg nagyjából a világgazdaság 24%-át állítja elő, ugyanakkor ez a szám rendkívül fejnehéz, mivel Kína súlya önmagában is 17%. Kína pedig, ami éppen egy mindenre kiterjedő megfigyelésen alapuló orwelli totális államot épít ki, valamit koncentrációs táborokat tart fenn a muszlim kisebbségek asszimilációjára, nem éppen a mások felemelését célzó humanitárius értékek zászlóvivőjeként ismert.
Ebben a viszonyrendszerben, egy szorosabb együttműködés esetén a dolog aligha nézhetne ki másként, minthogy amint Peking mond az van, a többieknek pedig köszönjük a részvételt.
Nem véletlen, hogy nem alakult ki közös intézményrendszer.
Ezt persze az is akadályozza, hogy a közös érdekek kialakítása és ezzel a fejlődés felgyorsítása szükségszerűen a szuverenitás részleges feladásával jár. El tudjuk képzelni Putyint, amint a nagy közös ügy érdekében jogköröket ad át Kínának?
A jelenlegi tagok között ráadásul számtalan feszültség is van. Kína és India lényegében egy ki nem mondott háborút vív egymással a Himalájában. Kína néha épít egy-egy katonai bázist valamelyik indiai hágó közelében, vagy éppen a vitatott területeken, mire India még több katonát vezényel a térségbe, olykor még egymásra is lőnek, aztán Kína vagy visszább vonul, vagy nem. Oroszország és Kína viszonya szintén határvitákkal terhelt és azt se feledjük, hogy az Orosz Távol-Kelet egy jelentős része történelmi távlatban nem olyan régen még Kínához tartozott.
A gazdasági együttműködés szintén küzd kihívásokkal. Brazília és Dél-Afrika eleve nagyon távol esik a másik három országtól, de India és Oroszország között is csak jókora hajóutakkal képzelhető el a kereskedelem. Papíron az is jól hangzik, hogy India nyakra-főre vásárolja az olcsó orosz olajat, de cserébe nem tud kínálni semmit. Épp mai hír, hogy az oroszok az Egyesült Arab Emirátusok által használt dirhamban kértek indiai vásárlóktól ellenszolgáltatást.
A BRICS felemelkedésének mítosza azután lett népszerű, hogy pár hónappal ezelőtt Irán és Argentína, majd a napokban Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia is jelezte érdeklődését a csoport felé.
Csak röviden, de nézzük meg közelebbről ezeket az országokat.
Irán egy síita muszlim állam, Görögországgal megegyező GDP-vel, ami egyébként az atomfegyverkezési programjuk miatt rájuk rótt nyugati szankciók nyomán az elmúlt évtizedben a harmadára (!) zsugorodott a korábbi csúcsáról. Az országot az tartja a felszínen, hogy Kína megvette az olajukat, ennek viszont most Oroszország rendesen alávág, mivel az európai piacok elvesztése miatt jelentős diszkonttal árulja a saját termékét Kínának, ezzel részben kiszorítva Iránt.
A 45 milliós Argentína GDP-je nagyjából akkora mint az 5 és fél milliós Norvégiáé. Az elmúlt évtizedben elvesztették a gazdasági teljesítményük felét. Argentína az államcsődök számának világrekordere, ahol a politikai elit egymást licitálja felül a populista ígéretekkel. A lakosság képtelen kitörni ebből a gazdasági hülyítésből és folyamatosan szavazza be önmagát a lefelé és a nyomorba tartó spirálba.
Szaúd-Arábia már egy komoly játékos, viszont a jelentkezők egy részével meglehetősen terhelt a viszonya. Itt az iszlám szunnita irányzata az uralkodó, így de facto ellensége Iránnak, akikkel már évek óta proxyháborút vívnak Jemenben. A szaúdiak az utóbbi időben sokat közeledtek Izrael felé, nem kis részben az ellenségem ellensége a barátom elv alapján, ez az ellenség pedig ugye Irán. A muszlim országok kapcsán egyéként ne feledjük a fentebb említett kínai átnevelőtáborokat sem, amit a muszlimok észhez terítésére tartanak fenn…
Erdogan pávatánca egyáltalán nem meglepő. A közgazdasági törvényszerűségeket elutasító gazdaságpolitikája nyomán az összeomlás felé tartó török gazdaság miatt nagy szüksége van a sikerként eladható külpolitikai cselekvésre. Egyiptom rendkívül kitett a háború hatásainak, az élelmiszer importja nagyban támaszkodott az ukrán gabonára, így nem csoda, hogy keresnek minden együttműködési lehetőséget.
Összevetve:
vajon tud-e globális szerepre törni egy olyan platform, amelynek tagjai súlyos gazdasági problémákkal küszködnek, a felek között évszázados vallási és területi ellentétek vannak, a politikai berendezkedésük eleve kizárja az önállóság feladását megkövetelő szorosabb kooperációs formákat, az egész konglomerátum tetején pedig egy mindenkitől idegen kultúrájú abszolút állam ül?
Nagy összegben nem fogadnánk rá.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.