Zaharova: Az 1984 a liberalizmusról szól, nem pedig a totalitarizmusról

George Orwell disztópikus klasszikusa, az 1984 azért íródott, hogy a nyugati liberalizmus veszélyeit írja le, nem pedig a totalitarizmust – állította az orosz külügy szóvívője.

„Sok éven át azt hittük, hogy Orwell a totalitarizmus borzalmait írta le. Ez az egyik legnagyobb globális hamisítás… Orwell a liberalizmus végéről írt. Azt ábrázolta, hogy a liberalizmus zsákutcába vezeti az emberiséget”

– mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szombaton Jekatyerinburgban egy nyilvános beszélgetésen.

„Orwell nem a Szovjetunióról írt, nem rólunk szólt”

– mondta Zakharova.

Az író 1949-ben megjelent könyvében a totalitarizmus és a tömeges megfigyelés következményeire figyelmeztetett.

Az orosz külügyi szóvivő figyelmét láthatóan elkerülte tehát az a tény, hogy

Orwell a regényben ábrázolt totalitárius kormányt a náci Németországról és a sztálini Szovjetunióról mintázta.

Oroszország és Kína háborút hirdetett a múlt ellen

Aki a múltat irányítja, az irányítja a jövőt is, aki a jelent irányítja, annak kezében van a múlt.

Viktor Golyshev, a neves nyelvész, aki a regényt oroszra fordította, vitatta Zakharova állításait, és azt mondta, hogy a regény „egyáltalán nem” a liberalizmus hanyatlásáról szól.

„Szerintem ez a regény egy totalitárius államról szól.

Amikor írta, a totalitárius államok már hanyatlóban voltak, de az első és a második világháború között fél Európában totalitárius kormányok voltak.

Abban az időben nem hanyatlott a liberalizmus, egyáltalán nem”

– mondta a fordító.

Moszkva erőfeszítései ellenére, vagy talán éppen ezek miatt, az „1984” eladásai az utóbbi időben meredeken emelkedtek Oroszországban, egyesek eladók 75%-os növekedést tapasztaltak.

Fehéroroszországban pedig a hatóságok a múlt héten tiltották be az 1984-et, a helyi kiadókat pedig utasították, hogy vegyék le a polcaikról a könyvet.

Betiltották Orwell „1984” című regényét Fehéroroszországban

A Szovjetunióban és más kelet-európai államokban a könyv 1987-ig volt tiltólistán. Most újra betiltották.