Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség vezetője, Elon Musk megfenyegetésével, és a NATO-országok nukleáris megsemmisítéséről szóló nyilatkozataival került be mostanában a hírekbe. A magas rangú orosz tisztviselő közismert botrányos kijelentéseiről, amelyek legalább annyira különösek, mint az életútja.
Rogozin 1963-ban látta meg a napvilágot egy moszkvai katonacsalád gyermekeként. Édesapja, Oleg Rogozin altábornagy, a műszaki tudományok doktora, egyetemi professzor, és a hazai védelmi ipar fontos szereplője, már korán biztosította, hogy az ifjú Dmitrijnek ne kelljen aggódnia a jövőbeni boldogulása miatt. 20 éves korában apja tető alá hozta házasságát Tatjana Szerebrjakovával, egy KGB-tiszt lányával, amely megnyitotta Rogozin előtt az utat a hírszerző-karrier, és azon keresztül a neonáci mozgalmak, majd az orosz politika felé.
Az orosz neonácizmus megszületése
A Szovjetunió felbomlása után Oroszországnak a társadalom széles rétegeinek elszegényedésével, a romló gazdasági helyzettel és bűnözéssel, a kaukázusi és közép-ázsiai vendégmunkások folyamatos beáramlásával, illetve a szeparatizmus és terrorizmus különböző formáival kellett szembenéznie. Ahogyan arra Szergej Szuhanyin történész is felhívta a figyelmet, a délszláv háború (különösen a NATO-erők aktív részvétele), a Nyugatból való növekvő kiábrándultság – amelyet a siralmas gazdasági állapotokért és a politikai kudarcokért okoltak – felkorbácsolta a Nyugat-ellenes érzelmeket az orosz társadalomban, és ráerősített
a liberális-demokratikus normák és értékek, valamint a sajátos történelmi küldetéstudattal rendelkező orosz identitás közötti összeegyeztethetetlenség érzésére.
Ezek együttesen, továbbá a kommunizmus bukása után keletkezett ideológiai vákuum is elősegítette az orosz emberek tömegeinek radikalizálódását, termékeny táptalajt biztosítva a különböző szélsőjobboldali és neonáci szervezetek létrejöttéhez és gyarapodásához.
Neonácik állami kontroll alatt?
Az egyházi szervezetekhez és politikai pártokhoz hasonlóan, az FSZB és a katonai hírszerzés hagyományosan rajta tartotta a kezét a különböző szélsőséges és radikális szervezeteken, mozgalmakon és szubkultúrákon, amelyeket aztán előszeretettel használt fel saját céljai érdekében. Mind az anarchisták, mind a neonácik komplett szervezeteit az orosz biztonsági szervek teljes ellenőrzése alatt hozták létre, akik sokszor finanszírozták is azok működését.
Ennek megfelelően az anarchista és neonáci vezetők és ideológusok is számos esetben a biztonsági szervek állományából kerültek ki.
Ezért sincs semmi meglepő abban, hogy Rogozin is – gyaníthatóan hírszerzői karrierje részeként – kezdetben a neonácizmus útjára lépett.
A 2000-es években Rogozint már a radikális-ultranacionalista Rodina párt alapító között találjuk.
„A Dmitrij Rogozin vezette Rodina egy soviniszta szervezet, amelyet a Kreml spin-doktorai hoztak létre. A cél az volt, hogy a nacionalista szavazókat elvonják a [még] szélsőségesebb nemzeti bolsevikoktól”
– írta Rogozinról és a Rodináról az Orosz napló című könyvében Anna Politkovskaja újságírónő (amelynek megjelenését azonban már nem érhette meg, mivel moszkvai lakása közelében meggyilkolták).
A probléma csak az volt, hogy Kreml spin-doktorai túl jól végezték a munkájukat, és
a Rodinának sikerült sokkal nagyobb népszerűségre szert tennie, mint amire számítottak.
Vérvád a 21. századi Oroszországban
Hatalmas botrányt kavart, amikor 2005. január 27-én az Állami Duma (orosz parlament) tizenkilenc tagja, köztük a Rodina és a Kommunista Párt képviselői petícióval fordultak az orosz főügyészhez, amelyben azt követelték, hogy tiltsák be az összes zsidó szervezetet Oroszországban.
A képviselők szerint „a zsidó vallás keresztényellenes és embergyűlölő, és rituális gyilkosságok köthetők hozzá”.
„A világban és Oroszországban az elmúlt években történt összes antiszemita incidenst, beleértve a zsinagógákban történt robbantásokat és a zsidó temetők meggyalázását, maguk a zsidók rendezték meg”
– állt a képviselők által aláírt dokumentumban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (aki aznap pont Auschwitz felszabadításának évfordulóján tartott megemlékezéseken vett részt) szégyenkezését fejezte ki a petíció tartalma miatt.
Putyinhoz csatlakozott Berel Lazar, Oroszország főrabbija is, aki szintén nem hagyta szó nélkül a felháborító dokumentumot.
„Az első lehetőség az, hogy az urak, akik aláírták ezt a dokumentumot, alkalmatlanok. Ha így van, sajnálom őket, de nem tudok rajtuk segíteni, nem vagyok pszichiáter”
– mondta a főrabbi.
„A második lehetőség rosszabb” – tette hozzá – „ezek az urak teljesen normálisak, ugyanakkor végtelenül cinikusak. Pontosan tudják, hogy az általuk felhozott vádak hazugságok, mert olyanokat tulajdonítanak a zsidó vallásnak, amelyek teljesen ellentmondanak nemcsak Oroszország, hanem bármely civilizált ország törvényi normáinak.
Ennek ellenére szándékosan folyamodnak a hamisításhoz, abban a reményben, hogy az antiszemita kártya kijátszásával növelhetik választóik számát”
– osztotta meg véleményét Lazar.
A főrabbi és Rogozin (aki a Rodina elnöke volt akkoriban) között több levélváltás is történt, amely csak arra volt jó, hogy tovább fokozza a zsidó közösség aggodalmait. Rogozin ugyanis egy formális nyilatkozatra szorítkozott, miszerint a parlamenti frakcióban dolgozó kollégái az antiszemita megnyilvánulásukat nem egyeztették előre a pártvezetéssel,
ugyanakkor nem volt hajlandó elítélni az általuk megfogalmazott antiszemita-vádakat.
„Ez és még sok minden más a Rodina párt és vezetője, Dmitrij Rogozin tevékenységével kapcsolatban arra a szilárd meggyőződésre vezetett bennünket, hogy
ezek az ’álszociáldemokraták’ erősen fertőzöttek az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a nemzeti intolerancia ősi vírusával”
– írta az eset után az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.
„A modern Európában a neonácikat nem engedik be a kormányokba és a nemzetközi szervezetekbe.
Oroszországban pedig hagyomány, hogy nem szabad kezet fogni antiszemitákkal, és nem szabad velük egy asztalhoz ülni.
Meggyőződésünk, hogy ez az egyetlen módja az ilyen személyek és szervezetek kezelésének, hogy megállítsuk a nácizmus terjedését”
– tette hozzá a szervezet levelében.
|
Az „Orosz menet”
A Kreml szélsőjobboldali mozgalmak „felhasználására” tett másik ügyetlen és rosszul kiszámított kísérlete az úgynevezett „Orosz menet” megszervezése volt (az elsőt 2005-ben tartottak meg), amelynek az egyik fő szervezője a Dugin-féle Eurázsiai Ifjúsági Unió volt (Dugin a korábban már említett nemzeti bolsevikok egyik vezetője volt).  Az évek során, a november 4-ikén megtartott meneteken az orosz társadalom legkülönbözőbb szélsőséges elemei gyűltek össze, a neonáciktól kezdve a monarchistákon át az újpogányokig és kozákokig bezárólag. Az így összeverbuválódott tömegről sokat elmond, hogy a szervezők szükségesnek tartották a legelső menet előtt felhívni a résztvevők figyelmét pár betartandó szabályra, annak érdekében, hogy elkerüljék az összetűzést a hatóságokkal: „A rendezvényen nem lehet olyan szimbólumokkal megjelenni, amelyek akár csak távolról is hasonlítanak a horogkeresztre. Nem emelheted fel a kezed olyan köszöntésre, amely akár csak távolról is hasonlít a náci köszöntésre. Erőszakra és pogromra nem szabad felszólítani. Nem lehet a zsidókat „zsidóknak” nevezni – és jobb, ha általában nem emlegetjük a zsidókat…” – szólt a figyelmeztetés, azonban ez nem akadályozta meg SS-Szláv Szövetség vezetőjét, Dmitrij Demuskint, hogy egy hagyományos horogkeresztet ábrázoló zászlót vigyen magával a menetre. |
Rogozin miután kilépett a Rodinából, hamar szalonképes politikussá vált: előbb a NATO-hoz delegált nagyköveti, majd később a védelmi és űriparért felelős miniszterelnök-helyettesi pozíciót töltötte be, mielőtt kinevezték volna a Roszkozmosz élére.
A neonáci szervezetekkel való kapcsolattartás azonban a továbbra is a feladatai között maradt.
Dmitrij Demuskin, a horogkeresztes zászlót lengető neonáci vezér, egy 2021-es interjúban részleteket árult el arról, hogyan kérte meg őt az akkor már miniszterelnök-helyettes Rogozin, hogy segítsen toborozni orosz ultranacionalistákat és neonácikat az ukrajnai harcokhoz. Demuskin azt állította, hogy Rogozin 2014 februárjában (a Krím elfoglalásával egyidőben) kereste meg őt először, és a feladat elvégzéséért cserébe azt ígérte neki, hogy személyesen őt teszi meg az egyik donbászi város polgármesterévé.
A donbászi konfliktus első hónapjainak eseményeiből azonban tisztán kirajzolódik, hogy a Kreml „náci-ügyi felelőse”, Rogozin, más szélsőjobboldali csoportok között is végzett toborzó tevékenységet.
Olyanokat keresett meg, akiknek nem okozott gondot az ukránok megölése.
Így lehetett az, hogy a donbászi harcokban részt vevő szeparatisták közül sokan neonáci vagy szélsőjobboldali háttérrel érkeztek Kelet-Ukrajnába. Köztük volt Alekszandr Barkasov, a neonáci Orosz Nemzeti Egység mozgalom egykori vezetője és annak tagjai, Alekszandr Dugin ultranacionalista Eurázsia pártja, Eduard Limonov Másik Oroszország pártja és a Fekete Százak is.
|
Orosz Nemzeti Egység mozgalom
Az 1990-es évek elején az orosz szélsőjobboldal leglátványosabb és legjobban szervezett szereplője az Orosz Nemzeti Egység mozgalom volt, amelynek militarizált földalatti struktúrája fénykorában akár több tízezer aktív tagot is a soraiban tudhatott. Az ONE jelképe egy vörös és fehér alapon ábrázolt szvasztika volt, amely hűen tükrözte a csoport hírhedt vezetője, Alekszandr Barkasov által kijelölt ideológiai irányvonalat. Barkasov 1972-1974 között az orosz különleges erőknél, a szpecnaznál szolgált. A 1973-as Jom kippuri háborút megelőzően arab kommandósokat képezett ki az izraeliek elleni harcra, majd a ’80-as évektől kezdődően szerepet vállalt az akkor szerveződő ultranacionalista-szélsőjobboldali mozgalmakban. Barkasov írásainak központi eleme az antiszemitizmus. Szerinte „a zsidók, mint vallási közösség abszolút diszharmóniában vannak az orosz kultúrával, vallással és államisággal”. Barkasov meggyőződése, hogy a zsidók irányítják a világ nagy részét, továbbá, hogy a holokauszt meg se történt, és csak néhány száz (!) zsidó pusztult el a német koncentrációs táborokban. „Egy elterelés volt… mesterségesen kreálták, hogy elfedjék vele a zsidók által inspirált népirtást, amely 100 millió orosz embert ölt meg” – olvasható Barkasov egyik holokauszt-tagadó írásában. 1999-es betiltása után az ONA számos tagját bebörtönözték, és a szervezet több más csoportra szakadt szét. Ezen új csoportok tagjai, köztük maga Barkasov is, az Orosz Ortodox Hadsereg és más paramilitáris szerveződések aktívan jelen vannak a donbászi konfliktusban a kezdetektől fogva, ahol aktívan részt vettek a szeparatisták által ellenőrzött területeken a protestánsok, katolikusok és az ukrán ortodox egyház tagjainak elrablásában, megverésében és megfenyegetésében, valamint különböző antiszemita cselekményekben. |
Egyéb hivatali teendői és elfoglatságai mellett, Rogozin aktív közösségi média felhasználó: Telegram-csatornáján sajátos stílusában rendszeresen értekezik a világ történéseiről és az ukrajnai háborúról.
Rogozin legutóbb a finn NATO-csatlakozás hírét egy Adolf Hitlert és Carl Gustaf Emil von Mannerheimet (ő vezette a finn hadsereget a szovjetek ellen a téli háborúban) ábrázoló képpel kommentálta, egy másik bejegyzésében pedig Svédországot hasonlította a náci Németországhoz
