Douglas Murray: A „sokszínűség” Anglia új vallása

„Minden kornak és kultúrának megvannak a maga vallásai. Ezekben a napokban a keresztények világszerte a húsvétot ünnepelik. De akár hívő keresztény valaki, akár kulturális keresztény, akár valami egészen másban vagy semmi másban hívő, egy dolognak mostanra nyilvánvalónak kellene lennie számára: a keresztény hagyomány már nem uralja a brit közéletet. Lehet ezt a tényt ünnepelni vagy sajnálni, de ahogy a népszámlálási és templomlátogatási adatok is mutatják, ez a helyzet” – kezdi Douglas Murray a Telegraph hasábjain. 

A szerző szerint azonban ebből nem következik, hogy a mi korunk vallástalan lenne. Éppen ellenkezőleg szerinte a nyugati világ mélyen vallásos. Egyszerűen csak olyan fogalmakkal kapcsolatban vallásos, amelyek eltérnek – bár gyakran származnak korábbi hitrendszerünktől -. Például a modern brit állam a „tolerancia” és a „másság” előtérbe helyezése egy keresztény eszménykép öröksége.

Murray szerint ahogy a brit társadalom eltávolodott a kereszténységtől, úgy tűnik, egyre dogmatikusabbá váltak új hitükkel kapcsolatban. Részben talán azért, mert érzik, milyen nehéz megtartani az új hitet és közben nem megőrülni.

„Társadalmunk például a közszolgálat minden szintjén diktátummal kényszerül arra, hogy meghajoljon a sokszínűség, a befogadás és a méltányosság istenei előtt. Ha ebben az országban bármilyen közalkalmazotti kinevezésre pályázik, bizonyítania kell, hogy elkötelezett ezen elvek iránt. El kell magyaráznia, hogy mit tett ezen vallási előírások előmozdítása érdekében” – írja az író.

A szerző megjegyzi, hogy még az anglikán egyház és más keresztény felekezetek is alávetették magukat ennek az új vallásnak. Egy olyan vallás, amely úgy véli, hogy a legfőbb jó a „társadalmi igazságosság”.

„Ha bármi olyat mondanak, ami látszólag ellentétes az új hit ezen előírásaival, akkor tudják, mi fog történni. A kis kisebbségek jogairól szóló idióta rögeszmékért most úgy harcolnak, mint ahogyan elődeink az Eucharisztia értelmezéséért harcoltak”

– írja Murray.

De hát így van ez a vallásokkal – jegyzi meg a szerző. Megvannak a dogmáik, és ha valaki ellenük szól, az potenciálisan súlyos büntetést szenvedhet el.

Még csak hat hónap telt el azóta, hogy Sir David Amess-t lemészárolták a választókerületében tartott gyűlésen. Kevesebb mint egy hete, hogy gyilkosát, Ali Harbi Alit elítélték és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a gyilkosságért. És mi volt a parlamenti képviselők válasza egyik kollégájuk meggyilkolására? Szinte semmi – adja meg a választ Murray.

Az iszlamista „magányos farkas” merénylő mítosza

Sir David tragikus halála ellenére is elérhető a radikális iszlám legyőzése Nagy-Britanniában. De ennek eléréséhez ki kell dobnunk a minden támadás után felhánytorgatott tévhiteket – véli Ayaan Hirsi Ali.

Közvetlenül Sir David meggyilkolása után az alsóház összeült, és a szerző szerint a képviselők úgy gyászolták az elhunytat, mintha kollégájuk természetes halállal halt volna meg. A legtöbb, amit bármelyikük tehetett, hogy hangsúlyozta az „online ártalmakról szóló törvényjavaslat” jelentőségét – ez a képviselők rögeszméje, akik nyilvánvalóan úgy vélik, hogy az internetes anonimitás elleni küzdelem napjaink egyik nagy ügye.

A cikk leszögezi, hogy semmi sem volt anonim abban, amit Ali Harbi Ali tett. Kiderült, hogy több képviselőt is megfigyelt, abban a reményben, hogy fanatikus iszlamista ideológiája nevében megölhet egyet. Miután lemészárolta Sir David Amess-t, Ali csak ült és várta, hogy megérkezzen a rendőrség.

„Hol volt tehát a képviselői felháborodás? „Hát igen”, mondták annak a néhányunknak, aki feltette ezt a kérdést, „meg kell várnunk a tárgyalást, és nem szabad megkockáztatnunk, hogy előítéletet okozzunk”. Pedig Jo Cox 2016-os, ugyancsak szörnyű gyilkossága után nem volt ilyen ellenállás az indítékok felkutatásával szemben.

Sir David gyilkosának tárgyalása mostanra eljött és el is múlt, és még mindig nem volt róla vita. Nincsenek tanulságok. Sőt, úgy tűnik, hogy Sir Davidet elfelejtették”

– fejti ki Douglas Murray.

A szerző emlékezteti az olvasókat, hogy ugyanez történt azután is, hogy Khairi Saadallah 2020-ban megölt három meleg férfit egy readingi parkban. Szinte senki – még a meleg sajtóban sem – nem akart találgatni a gyilkos indítékairól, aki azt állította, hogy a bűncselekményeit az iszlám fundamentalizmus nevében követte el

„Ennek nem csak az az oka, hogy társadalmunk fél az iszlám és az erőszak közötti kapcsolat megvitatásától (bár ettől bizonyára tart). Hanem az, hogy társadalmunk retteg mindentől, ami kétségbe vonhatja a „sokszínűségbe” vetett nagy hitünket. Ez ugyanis korunk talán legnagyobb, legszentebb parancsa”

– írja a publicista.

„A sokféleségnek ugyanis vannak előnyei és hátrányai. Az, hogy bizonyos számú vallási fanatikust beengedünk az országba, az egyik árnyoldala, és Sir David is azok közé tartozott, akik szenvedtek emiatt. De erről nem szeretünk beszélni, mert nem igazán tudjuk, mit tegyünk ellene. Ahogyan egy munkáspárti képviselő sem tudja manapság, hogy mit tegyen, amikor szembesül egy alapvető biológiai kérdéssel” – jegyzi meg Murray.

A szerző szerint sok más hasonló eset van, amikor a sokféleség új vallásába nem illeszkedő kérdéseket egyszerűen a szőnyeg alá söprik. Szerinte az emberek egyre inkább el akarják hárítani azt a tényt, hogy a világ összetett: hogy a legtöbb dolog nem teljesen egyértelmű vonalak mentén alakul.

„Mindent összevetve jobban tetszett a régi hit. Ez nemzedékek gondolkodásának és bölcsességének terméke volt, amely az értelemre és a hagyományra egyaránt épült. Mennyire vágyhatnánk most erre, amikor dogmatikusok és zsarnokok vesznek körül minket (mindig az áldozatok ruhájába öltözve), akik azt követelik, hogy engedelmeskedjünk a hitüknek, akár hiszünk benne, akár nem”

– zárja Douglas Murray.

„Senkitől nem lehet elvárni, hogy integrálódjon a nyugati nihilizmusba és önutálatba” Ayaan Hirsi Ali a Neokohnnak

Az emberjogi aktivista és író lapunknak elmondta, hogyan vált az iszlamisták célpontjává, hogy miért nem beszél senki az iszlám civilizáció imperialista múltjáról, és miért írt könyvet a migráció és a nők elleni erőszak kapcsolatáról. Hajdú Tímea interjúja.