„Senkitől nem lehet elvárni, hogy integrálódjon a nyugati nihilizmusba és önutálatba” Ayaan Hirsi Ali a Neokohnnak

Az emberjogi aktivista és író lapunknak elmondta, hogyan vált az iszlamisták célpontjává, hogy miért nem beszél senki az iszlám civilizáció imperialista múltjáról, és miért írt könyvet a migráció és a nők elleni erőszak kapcsolatáról. Hajdú Tímea interjúja. 

*

Az olvasóink között lehetnek olyanok, akik nem ismerik a történetét. Eltudná mondani, hogyan vezetett az útja Szomáliából az Egyesült Államokig?

Szomáliában születtem, de a gyerekkorom nagy részét Szaúd-Arábiában és Kenyában töltöttem. Az édesapám Siad Barré szomáli diktátor ellenzékének egyik vezető alakja volt, ezért száműzetésben éltünk. Fiatalkoromban az Muszlim Testvériség befolyása alá kerültem. Mikor például a Salman Rushdie botrányról hallottam a híradóban azt éreztem, hogy meg kell halnia, amiért megsértette a Prófétát és az iszlámot.

Éveken át iszlamista voltam.

Édesapám kedves volt hozzám, és sok szempontból egy humanista iszlám felfogást követett, de a törzsi szokásoknak megfelelően megszervezte, hogy feleségül menjek egy távoli unokatestvéremhez, aki Kanadában élt. Nem fogadtam el ezt a házasságot, nem akartam hozzámenni ehhez a férfihoz, de nem tudtam meggyőzni az édesapámat.

Úgy volt, hogy Kenyából Kanadába repülök, és ott élem le az életemet a számomra kiválasztott férj oldalán. A férjem azt szerette volna, ha hat fiút szülök neki. Nekem más elképzeléseim voltak a jövőmmel kapcsolatban.

A kanadai repülőút során volt egy átszállás Frankfurtban, ahol kiszálláskor elmentem Düsseldorfba majd Bonnba. Vonattal átjutottam Amszterdamba, ahol menedékstátuszt kértem, hogy megmeneküljek a nem kívánt házasság elől. A klánom, vagyis a törzsem megtalált a menekültközpontban, és nyomást helyeztek rám, hogy térjek vissza. Egy törzsi találkozón formális engedélyt kellett kapnom, hogy érvénytelenítsék a házasságot, és hála az égnek, ezt a törzsem vénei meg is adták.

Hollandiában egyetemre mentem és politológiát és történelmet tanultam. Elkezdtem gondolkozni a szkepticizmusról, a hitről, a kinyilatkoztatás természetéről és végül elhagytam az iszlámot. Lenyűgözött milyen tiszta és rendezett volt Hollandia, és milyen egyenlően bántak a nemekkel. Mikor közismert lett, hogy elhagytam a hitet, és 9/11 után nyíltan kritizáltam az iszlámot, elkezdtem halálos fenyegetéseket kapni, amelyek egyre intenzívebbé váltak.

Ezt követően a liberális VVD párt tagjaként parlamenti képviselő lettem 2003-tól 2006-ig. Képviselőként felszólaltam az erőltetett házasságok, a becsület gyilkosságok és a női körülmetélés ellen, de elhanyagoltam a közpolitikai kérdéseket.

Mindeközben megírtam a Behódolás című film forgatókönyvét, amit Theo van Gogh rendezett. A film rá akart mutatni a nők elleni rossz bánásmódra a zárt muszlim közösségekben. Theo-t 2004-ben meggyilkolta egy iszlamista a film miatt. A merénylet óta folyamatosan biztonsági megfigyelés alatt élek.

2006-ban az Egyesült Államokba költöztem. Ma az iszlámmal kapcsolatos közpolitikát kutatom a Hoover Intézetben a Stanford Egyetemen, és alapítottam egy szervezetet az AHA-t, amely a női körülmetélés, a kényszer házasságok és a becsületgyilkosságok ellen küzd.

Ön már két évtizede vesz részt az iszlámmal kapcsolatos vitában. Nehezebb ma az iszlámról beszélni, mint korábban? Változott a vita jellege? 

A nyugati országokban egyre több korlátja van annak, hogy az ember mit mondhat és mit nem. Ez igaz az iszlámra, az iszlamizmusra, de igaz más megosztó témákra is. Az emberek karrierje komolyan veszélybe kerülhet az egyetemeken, az agytrösztökben, vagy minisztériumokban, ha szembe fordulnak az uralkodó ortodoxiával, s ez az iszlám kritikájával kapcsolatban is igaz.

A nyugati politikusok azzal követték el a legnagyobb hibát, hogy az iszlamizmusra csak abban az esetben tekintenek kihívásként, ha a követői erőszakos taktikákat alkalmaznak.

Évekkel ezelőtt írtam egy füzetet, a Dawa kihívásait, amelyben sürgettem a politikusokat, hogy változtassák meg a hozzáállásukat és harcoljanak az iszlamista ideológiával szemben, és ne csak az erőszakkal foglalkozzanak.

Az amerikai kormány „nyitása” az iszlamisták felé 2001 óta nagy hiba volt, különösen azokkal a csoportokkal kapcsolatban, akik a Muszlim Testvériséghez köthetőek. Ezek a csoportok fenntartják azt a látszatot, hogy nem erőszakosak, s elrejtik mély ellenségeskedésüket a nyitott társadalom értékeivel szemben.

Az európai országokban az iszlamistákkal szembeni politika országfüggő. Vannak olyan európai titkosszolgálatok és választott vezetők, akik tisztában vannak azzal, micsoda veszélyt jelentenek a nem erőszakos iszlamisták is a nyílt társadalomra. Mások szimplán struccpolitikát folytatnak. És ahogy például Elhan Manea írta legutóbbi könyvében vannak olyan politikusok, akik cinikus módon megpróbálják megnyerni az iszlamisták szavazatait, miközben tudják, hogy ez nem fenntartható egy nyugati társadalomban.

Itt két egymással szemben álló értékrendről beszélünk, a semlegesség ma nem lehetséges: a nyitott társadalomnak kell győzedelmeskednie.

Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az emberek gyakran kritizálják a kereszténységet és a judaizmust, sőt sokszor nyíltan gyűlölik ezeket a vallásokat. Az iszlám azonban érinthetetlennek tűnik. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

Az iszlámmal kapcsolatban jól ismert kockázat a fizikai erőszakkal való fenyegetés, amely áthatja az iszlamista köröket: az iráni fatwa Salman Rushdie ellen, Theo van Gogh elleni merénylet, Samuel Paty francia tanár lefejezése stb. Nem kell sok embert megölniük ahhoz, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, hogy mire számíthatnak. Az emberek ezért óvatosak.

A második szempont a professzionális kockázat, amit már érintettünk: ma sok esetben, ha valaki őszintén próbálja megvitatni az iszlámot, az komolyan bajba sodorhatja a karrierjét. Csak mikor már nagyon súlyos a helyzet, mint például jelenleg Franciaországban, akkor kezdeményeznek őszinte beszélgetéseket az iszlamizmus miatti kihívások valódi természetéről.

A harmadik egy dolog, amelyet nevezhetünk akár „egzotikus csábításnak” is. A woke oldalon nagyon szeretnek elmélyülni a nyugati civilizáció történelmi hibáiban, anélkül, hogy elismernék az értékeit. Az ilyen egyének számára az iszlám civilizáció egyfajta egzotikus menedéket jelent, egy olyan üres lapot, amelyen nem ejtett foltot az európai imperializmus bűne és amelyre rávetíthetik a reményeiket. A probléma az, hogy az iszlám civilizációnak is van imperialista múltja, amiről ma nem nagyon esik szó.

Az olyan hozzáállás, amely a nyugati civilizációt utópisztikus mértékekkel méri, de más civilizációt erkölcsileg felment, az elég szegényes történelmi elemzésre vall. Ha készek vagyunk arra, hogy kritikusan nézzük a nyugati civilizációt, akkor ne infantilizáljuk a többi civilizációt azzal, hogy csak a nyugatit mérjük elérhetetlenül magas mértékkel. Pascal Bruckner ezt „Nyugati mazochizmusnak” nevezi.

A hallgatás bűne – migráció, iszlám és a női jogok felszámolása

A muszlim bevándorlás következtében Európában kezd gyökeret verni egy olyan értékrend, amely nem tekinti egyenlőnek a nőket a férfiakkal. Hajdú Tímea recenziója.

A legújabb könyvében a Prey-ben a muszlim bevándorlók és a nők elleni erőszak kapcsolatát vizsgálja, amely egy tabu téma Európában. Mi motiválta, hogy erről a témáról írjon könyvet?

Már sok éve gondolkoztam azon, milyen fontos a nők jelenléte a közterületeken, az utcákon, de a kölni tömeges szexuális zaklatások Szilveszterkor (2015 december 31) és a polgármester elfogadhatatlan reakciója meggyőzött arról, hogy írnom kell erről a témáról.

Világszerte számtalan társadalom van, ahol a nőkkel kapcsolatban elfogadott, hogy nem lehetnek jelen a közterületeken, ezt valahol a törzsi nemi szerepek diktálják, máshol az iszlám.

Az ilyen társadalmakban az utca a nők ellensége. Ha valamifajta szexuális zaklatás történik az ilyen helyeken, az mindig a nő hibája: nem szabadott volna kint lennie, jobban el kellett volna takarnia az arcát, „Hol volt a kísérője?”stb. Egyszerűen természetesnek tekintik, hogy a nőknek nem szabad szem előtt lennie.

Mikor Hollandiába költöztem megdöbbentett, ahogy a nők farmerben bicikliznek fényes nappal, férfi kíséret nélkül. Az iszlamisták szerint az ilyen viselkedés társadalmi káoszhoz vezet (arabul fintna), mert elszabadul a férfiak szenvedélye, de én nem láttam ott káoszt. Éppen ellenkezőleg: Hollandia a 90-es évek elején egy rendezett, tiszta társadalom volt. Ez az élmény elgondolkoztatott arról, hogy van más módja is a társadalmi együttélésnek, hogy lehet nőknek és férfiaknak civilizáltan együtt élni anélkül, hogy bezárják a nőket, vagy burka mögé rejtsék őket. Ez az életmód van ma veszélyben. Nagyon sok üzenetet és vallomást kaptam nőktől, akik féltek felszólalni, vagy beszélni az őket ért tapasztalatokról, mert féltek, hogy idegengyűlölettel vagy rosszabbal vádolnák őket.

Mélyen megvetem azokat az iszlamista kísérleteket, amelyek során el akarják távolítani a nőket a közterekről, szó szerint fizikailag az otthonukba akarják zárni őket. Én ezt elfogadhatatlannak tartom.

A könyvemet ébresztőnek szántam: a tömeges migrációval olyan értékrenddel rendelkező egyének jöttek a nyugati országokba, akiknek egészen más nézetei vannak a nők és férfiak viszonyáról, és nem lehetünk biztosak abban, hogy a nők jelenléte a közterületeken ugyanúgy folytatódhat, mint eddig.

Ellenállásra van szükség ahhoz, hogy biztosítsuk azoknak a jogoknak a megőrzését, amelyet csak évszázados küzdelem után nyertek el a nők. A törzsi és iszlamista kultúrákból származó nőkkel kapcsolatos normákat nem szabad elfogadni a „multikulturalizmus” nevében.

A könyvében ír arról, hogy a nyugati feministák sokkal többet foglalkoznak az úgynevezett „mikroagressziókkal”, mint azzal, ha munkásosztálybeli nőket (helyieket vagy bevándorlókat) támadnak meg vagy zaklatnak a migránsok. Mi lehet ennek az oka?

A nők komoly kihívásokkal néznek szembe szerte a világban, a Saría Iránban vagy Afganisztánban, a női körülmetélés, a becsület gyilkosságok, a kényszerházasságok, a nemi alapú abortuszok Kínában, ezek mind kemény kihívások. Ezek is nyilvánvalóvá teszik, hogy a rossz cselekedetek nem korlátozódnak a nyugati civilizáció lakosaira.

Ezzel szemben azok az emberek, akik „mikroagressziókon”(szigorú nézés, férfi előre engedni a nőt, kínos megjegyzések, egyes feministák szerint ezek a férfiuralom megnyilvánulásai a szerk.) kérődznek gyorsan rájönnek, hogy piszkálódásukkal elérhetik célpontjaik behódolását, vagy páriává tehetik őket a környezetük számára. Professzorok, írók, komikusok, nagy cégek dolgozói vannak elsősorban kitéve annak, hogy ilyen vádak érjék őket, és gyakran a közösségi oldalak is segédkeznek ebben. Ráadásul állandóan változnak a definíciók és ez nagy hatalmat ad az aktivisták kezébe. Egy professzor nem tudhatja, hogy holnap mi vet véget a karrierjének.

Visszatérve a kérdésre, a munkásosztálybeli nők egyre inkább ki vannak téve annak, hogy csökken a biztonságuk bizonyos férfi bevándorlók miatt. Ez konfliktust szít a multikulturalizmus és az univerzális női jogok között. Ez az ellentét nagyon fájdalmasan érinti a nyugati feministák egy részét. A multikulturalizmus hívei állnak győzelemre. Aki védelmezné a nők jogait azokat gyakran „modern imperialistáknak” bélyegzik.

A könyvemben leírom, hogyha a Nyugat nem változtat a hozzáállásán, akkor félő mi lesz a jövője a nők jogainak Európában. A problémát nyíltan meg kell vitatni, ez kellene legyen az első lépés.

Kendőbe burkolt női jogok

A nyugati feminista mozgalmak jó része, ahelyett, hogy kiállna a közel-keleti nők jogai mellett, indirekt módon támogatja a politikai iszlámot. Hajdú Tímea írása.

Mit mond azoknak, akik azt állítják, hogy nem az iszlámmal van baj, hanem a „mérgező férfiassággal”?

Én az iszlám reformációját szorgalmazom és a mérgező férfiasság megállítását. Az, hogy mit takar a „mérgező” egyes feministák szerint, az sokszor megdöbbent. Amit néhányan „mérgező férfiasságnak” neveznek, mint például a határozottságot, a bátorságot, a lovagiasságot (kinyitni az ajtót egy nőnek), azt én egészséges férfiasságnak nevezem.

Christina Hoff Sommers, aki jó barátom egyszer idézte Camille Pagliát miszerint „az építkezés az a férfiak költészete”. Van ebben valami. Az egészséges férfiasság jó a társadalom számára. Vannak emberek, akik szerint minden férfiasság mérgező, de szerintem az, ami férfivá tesz egy férfit az nem mérgező.

A nők zaklatása, leuralása, lekicsinylése, eszköznek tekintése valóban mérgező, de én ezeket nem tekintem a jó értelembe vett férfiasság részének. Ma vannak aktivisták, akik tagadják, hogy bármilyen valódi különbség lenne a nők és a férfiak között, s ha mégis az mind valamifajta diszkrimináció következménye. Én ezzel nem értek egyet.

A férfiak és a nők különbözőek. A szabad társadalmakban, a nők és a férfiak, ha az átlagot nézzük némileg más pályákat választanak. Egy egészséges társadalomnak mindkét nemre szüksége van, és a nőknek és a férfiaknak is szüksége van egymásra.

Ami az iszlámot illeti, én elsősorban az ortodox Saría értelmezést nézem, ugyanis jelenleg csak ez létezik, nincs semmilyen reform, nincs megreformált Saría. A férfi gyámság, a házasság és a gyerektartás szabályai, a nők infantilizálása, a többnejűség és a férj elvárásai, mind be vannak betonozva a törvényekbe, és én egyikkel se értek egyet.

Ha elolvas valaki egy tipikus Saría kézikönyvet, mint Az utazó támasza akkor láthatja, hogy az iszlám tanításai nem kompatibilisek a nők jogaival. Az egyetlen értelmes konklúzió, hogy reformokra van szükség.

Lehet úgy megreformálni az iszlámot, hogy kompatibilis legyen a nyugati, liberális értékekkel? 

Én látok erre reményt. Sok fiatal muszlim él Nyugaton, akik új etikai keretet keresnek, mert nem tetszik nekik az iszlamizmus.

Ma a muszlim reformerek és fiatalok meríthetnek korábbi reformerek munkájából például ott van Ali Abdel Raziq, Mahmoud Mohammed Taha, Nasr Abu Zayd, vagy vannak kortárs reformerek, mint Abdullahi Ahmed An-Na’im. An-Na’im néhány éve írt egy cikket melyben kifejtette, hogyha a Saría nem lesz megreformálva, ha az iszlamizmus ideológiájával nem foglalkozunk, akkor újabb ás újabb Iszlám Államok fognak létrejönni.

Az engedetlen című könyvemben több reform javaslatot soroltam fel, amelyekre az iszlámnak szüksége van. Fontos, hogy felismerjék, hogy a Saría sok része a 7. század kulturális és törzsi normáit hordozza, amik történelmi kontextusban születtek.

Ahhoz, hogy bármilyen reformkísérlet sikerrel járjon az kell, hogy a változást akaró muszlimok védelmet kapjanak az iszlamistákkal szemben. Az ex-muszlimok csoportját sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az iszlamisták részben a halálos fenyegetéseket használják arra, hogy elnémítsák azokat, akik reformot követelnek.

“A jobboldalnak meg kellene szólítania a muszlim közösségeket is”

Terror, Irán, antiszemitizmus – interjúnk Claude Moniquet-vel, az Európai Stratégiai Hírszerzési és Biztonsági Központ igazgatójával.

Európa és az Egyesült Államok mintha elvesztette volna az identitását. Hogyan tudja a Nyugat integrálni a muszlimokat, akiknek erős az identitása, miközben a sajátját éppen elveszti?

Ha minden nyugati vezető csak egyetlen hetet foglalkozna ennek a kérdésnek a végig gondolásával akkor sokkal jobb pozícióban lennénk arra, hogy reagáljunk a tömeges migráció kihívására. Talán ez a legaktuálisabb kérdés: mi ma a Nyugat identitása?

Ez ma egy annyira ellentmondásos téma, hogy sok amerikai egyetemen, agytrösztökben 2021-ben feltenni ezt a kérdést egyfajta forradalmi tettnek számít.

A woke tömeg ragaszkodni látszik ahhoz, hogy a Nyugatnak nem lehet történelmi identitása, és csak a (fehér) Nyugat követett el súlyos történelmi bűnöket. Teljesen félreértelmezik a történelmet.

Jean-Marie Rouart, francia szerző nemrég azzal érvelt, hogy az újonnan érkezők integrálása könnyebb lenne, ha nem ragaszkodnánk ahhoz, hogy a Nyugat teljesen szekuláris, és nem próbálnánk ebbe a szekuláris Nyugatba integrálni az embereket. Rouart azzal érvel, hogy a zsidó-keresztény örökség a forrása a Nyugat történelmi és civilizációs gazdagságának, és ez egy olyan gazdag örökség, amelyre az érkezők anélkül építhetnek, hogy megpróbálnánk vallási nézeteket erőltetni rájuk. Én ezt úgy értelmezem, hogy a bevándorlóknak meg kell értenie, hogy a Nyugat nem pusztán egy gazdag materiális javakkal teli életminőséget adó rendszer, hanem egy olyan civilizáció, amely gazdag értékek gyűjteménye is. A vallás és a politika szétválasztása nem az egyetlen értéke.

Ateistaként én a nyugati civilizációt rétegeiben nézem, amelynek fontos része a zsidó-keresztény örökség. A másik fontos örökség az ókori görög és római kultúra.

Ez a civilizáció, amelynek nem tagadom a hibáit, olyan etikai, erkölcsi és gazdasági innovációt eredményezett, mint a rabszolgaság eltörlése, a jogállam és a lelkiismereti szabadság. Ha egy érkező nincs ezekkel tisztában nem tudom, hogyan tudna asszimilálódni. Senkitől nem lehet elvárni, hogy asszimilálódjon az öngyűlölethez és a nihilizmushoz.

Ma több nyugati gondolkodó és intellektuel beszél arról (például Douglas Murray), hogy az istenhit elvesztése egy űrt hozott létre a társadalomban. Ön is elvesztette a muszlim vallását. Mi az ön megoldása az Isten-méretű űrre?

Ezt a kérdést ma az amerikai elitben sokan botrányosnak találnák, ezért ma erről vitázni igen nehéz feladat. Én nem az az ember vagyok, aki fanatikus lenne az ateizmusában, sőt nem vagyok fanatikusan biztos az ateizmusomban. Taszítanak a fanatikus emberek, az olyanok társaságát keresem, akik visszafogottak és óvatosak a saját tudásukkal kapcsolatban, függetlenül attól, hogy hisznek-e valami magasabb erőben vagy nem.

Az évek során egyre szkeptikusabb lettem saját magammal kapcsolatban, ismeretelméleti értelemben. Az ateizmusom is szkeptikus: nem hiszek Istenben, de elfogadom, hogy értelmes emberek hisznek benne. Nem tekintem a vallást elnyomó erőnek, mindez a kontextustól és a tanításoktól függ. Attól is függ, hogy ki lehet-e lépni egy vallásból, van-e jogod ellentmondani, elhagyni a közösséget anélkül, hogy megtámadnak vagy megölnek.

A kérdésére válaszolva: egy saját morális keretet próbálok találni magamnak a nyugati civilizáción belül. Vonz engem az a fajta humanizmus, amely a reneszánsz Itáliában kezdődött. Az istenhit fontos része a civilizációnak, de vannak más fontos részek, mint a felvilágosodás, a polgári humanizmus. Ezt talán homályosnak tűnik, de nem nihilizmus.

Értékelem azokat a jogokat, amelyet a stabil államok biztosítanak az állampolgáraik számára a nyugati országokban, a jogállam, ha nem is tökéletes, de jól helyettesíti a törzsi bíráskodást, és lecseréli azt a fajta állandó veszélyérzetet és kiszámíthatatlanságot, amely annyi ember életét jellemzi világszerte még ma is.

Ezért is aggaszt az Egyesült Államokban a woke körökben népszerű törzsi hozzáállás, amely áldozati csoportokra osztja az egyéneket. A törvényeknek az egyén viselkedését kell néznie, ugyanez igaz az erkölcsre és az etikára.

Az egyén felértékelése, a jogállam, a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítása az egyén számára a nyugati civilizáció nagy eredményei, függetlenül attól, hogy hisz-e valaki Istenben vagy sem.

„Amerikában az emberek már félnek kimondani, hogy mit gondolnak” – Rod Dreher a Neokohnnak

A konzervatív amerikai író a Neokohnnak beszélt arról, hogy miért vesztették el a konzervatívok a kultúrát, hogy valójában mit gondolnak az amerikaiak a progresszív intézkedésekről, és mit tanulhatnak a keresztények az ortodox zsidóktól. Hajdú Tímea interjúja.