A demokrata elnök nem mérte fel jól a közhangulatot a transz-kérdéssel kapcsolatban.
A jobboldali gondolkodású amerikaiak azt hihették, hogy a transzneműséggel kapcsolatos heves vita sajátos brit jelenség. Míg az Egyesült Királyságot megmagyarázhatatlan módon elfoglalták állítólagos transzellenes fanatikusok, és az ország „Terf-szigetté” (transzokat kizáró radikális feminista) változott, az amerikaiak nagyrészt elfogadták, hogy a transzneműek egyenlőségéért folytatott küzdelem Joe Biden szavaival élve „korunk polgárjogi kérdése”. Ezek a romboló tevékenységű „transzfóbok” a Republikánus párt által irányított államok vezetésében leselkedtek, de nyugodtan el lehetett őket utasítani, mint bolondokat, törvényjavaslataikra nagymértékű gazdasági büntetéssel lehetett válaszolni, könyveiket pedig le lehetett venni az Amazonról – kezdi Park MacDougald az UnHerd oldalán.
Mindez megváltozott a múlt hónapban, amikor több eset az országos figyelem középpontjába helyezte a transzneműek ügyét. Az első ilyen ügy Lia Thomas, transznemű úszó győzelme volt a egyetemi NCAA női úszó bajnokságon. Bár Thomas győzelmét a sajtó nagyrészt dicsérte, a győzelmet tiltakozások, a többi versenyző szüleinek panaszai és Thomas csapattársainak névtelen bulvárlapokba való kiszivárogtatásai kísérték – úgy tűnt néhány csapattársa ellenzi az úszó jelenlétét a csapatban.
A képek, amelyeken a széles vállú, 180 centiméter magas Thomas a versenytársai fölé tornyosul, megdöbbentőek voltak. A tesztoszteron sportteljesítményben betöltött szerepéről szóló hosszadalmas magyarázatokat félretéve, az átlagember számára nehéz volt arra következtetni, hogy valóban ne bírt volna versenyelőnnyel – írja MacDougald.
A cikk rögzíti, hogy még ugyanabban a hónapban Ron DeSantis, floridai kormányzó aláírta a szülői jogokról szóló törvényt. A sajtó által „Ne mond ki, hogy ’meleg’” törvénynek gúnyolt törvényt a Fehér Ház, a média nagy része és olyan nagyvállalatok, mint a Disney és az Apple hevesen ellenezte; a jogszabály megtiltja a szexuális irányultsággal vagy nemi identitással kapcsolatos oktatást az óvodától a harmadik osztályig – nagyjából négytől kilenc éves korig -, és előírja, hogy a szülőket értesíteni kell a gyermekükkel kapcsolatos bármilyen orvosi vagy mentális egészségügyi problémáról.
A prominens liberálisok élesen fogalmaztak: Biden „gyűlöletkeltőnek” ítélte a törvényt, Pete Buttigieg (közlekedési miniszter) férje arra figyelmeztetett, hogy az „megöli a gyerekeket”, az Oscar-gála házigazdái pedig a „meleg” szót skandálták tiltakozásul.
A szerző szerint a jobboldalt elkapta a hév és azzal vádolták a demokratákat, hogy a gyerekeket akarják megrontani, és azt sugallták, hogy a törvény ellenzői pedofilok.
Nem véletlen, hogy a jelenlegi transznemű viták mindkét pillére az oktatáshoz kapcsolódik. A járványt követő világ egyik vezérmotívuma a szülők lázadása a progresszív túlkapások ellen az iskolákban a faji és nemi kérdésekkel kapcsolatban. A távoktatás lehetővé tette a szülők számára, hogy bepillantsanak gyermekeik osztálytermeibe, ahol látták, hogy az általános iskolásokat arra oktatják, hogy rangsorolják magukat egy interszekcionális kiváltsághierarchiában, és ünnepeljék Angela Davis „fekete kommunizmusát” – írja a szerző.
A republikánusok, megérezve a lehetőséget, felkarolták a szülői keresztes hadjáratot a CRT-ellenes valamint a tantervek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatokkal, és támogatták egyes államokban a transz sportolókra és a „nemi hovatartozást megerősítő” orvosi eljárásokra vonatkozó új korlátozásokkal. A cikk szerint ezzel arra reagálnak, hogy a hivatásos pedagógusok körében népszerű woke szélsőségesség mélyen népszerűtlen a választók körében. Sőt, a wokeness általában véve népszerűtlen, és a pedagógusok, mint osztály, mondhatni a „társadalmi igazságosság szalafistái”.
A cikk szerint ez egy konkrét példája a demokraták általános problémájának: szakmai és vezetői osztályuk előszeretettel képvisel olyan társadalmi álláspontokat, amelyek sok hétköznapi ember számára őrültnek vagy egyenesen perverznek tűnnek.
A demokraták azonban beleestek abba a hibába, hogy azt gondolják, hogy ha a republikánusok panaszkodnak valamire, akkor azt biztosan csak egy kitalált probléma. A kritikus fajelmélettel kapcsolatban például azt a nem meggyőző védekezést alkalmazták, hogy azt csak a jogi egyetemeken tanítják, és a szülői aggodalmakat „dezinformáció” termékének minősítették.
Hasonlóképpen, a Szülői jogok az oktatásban című törvényt „homofób kísérletnek” állították be, holott a törvényjavaslat valójában a nemi identitással foglalkozik.
A stratégia, amivel például Leor Sapir érvelt az volt, hogy a törvényről szóló vitát a melegek jogairól szóló vitává tegyék – amelyeket az amerikaiak túlnyomó többsége támogat -, miközben kitérnek a sokkal vitatottabb kérdés elől, hogy az iskoláknak tanítaniuk kellene-e és, ha igen hogyan a gender kérdésekről.
Ez nem üres aggodalom – szögezi le a szerző. A rendelkezésünkre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyermekkori nemiséggel kapcsolatos szorongás olyan mértékben növekszik, amit szinte lehetetlen pusztán a nagyobb elfogadás vagy a diagnosztikai kifinomultság eredményeként megmagyarázni.
Egy észak-kaliforniai klinika arról számolt be, hogy 2015 és 2018 között 500%-kal nőtt a nemi diszfória miatt beutalt gyermekek száma, míg Svédországban a tizenéves lányok körében ugyanez jelenség több mint 1500%-kal nőtt 2008 és 2018 között.
Egyes kutatók, például Lisa Littman, a Brown Egyetem munkatársa szerint ez a gyors növekedés összhangban van más vírusként terjedő problémákkal, például az anorexiával vagy a vagdosással. Ez arra utal, hogy sok gyerek a kortársak befolyása és a közösségi médiafogyasztás miatt veszi fel ezeket az identitásokat, nem pedig a diszfória stabil és mélyen átélt érzése miatt – írja MacDougald.
Ha azonban ezeket az üzeneteket az iskolában megerősítik, akkor nagyobb valószínűséggel verhetnek gyökeret a személyiségben.
Ez különösen telített kérdés, mivel az iskolák arra bátorítják a gyerekeket, hogy a szüleik értesítése nélkül váltsanak gendert, és egyes államok, például Kalifornia, a gyermek nemi identitása megerősítésének elmulasztását a szülő felügyeleti jogának megvonásához vezető oknak tekintik.
Bár Littman munkáját „félretájékoztatásként” ítélték el, támogatást kapott számos olyan embertől, aki átment a nemváltáson majd meggondolta magát.. Történeteik összességében egy sémát követnek: egy lány, aki valamilyen független mentális problémával, például szorongással vagy depresszióval küzd, beleesik egy internetes nyúlüregbe, ahol megtudja, hogy azért boldogtalan, mert „rossz testben” született. Felkeres egy pszichiátert, aki ahelyett, hogy az érzéseiről faggatná, „megerősíti abban”, hogy valójában fiú, és elindítja őt a nemváltás útján.
Csak később, néha fájdalmas műtétek után döbbennek rá a lányok, hogy ami zavarta őket, az nem nemi diszfória, hanem egy másik megoldatlan pszichológiai probléma. Azon tűnődnek, hogy a felnőttek miért engedték, hogy kárt tegyenek a testükben egy olyan dolog nevében, amelyről később kiderül, hogy csak egy téveszme volt.
Részben az ehhez hasonló történetek – és a „nemi megerősítő” ellátást támogató szilárd bizonyítékok hiánya miatt – számos európai országban elkezdték a pszichoterápiát részesíteni előnyben a nemváltó beavatkozásokkal szemben.
A Biden-kormányzat eddigi nagy erőssége az volt, hogy képes volt felismerni, ha a Twitter-generáció preferenciái mélyen eltérnek a közvélemény preferenciáitól, és aztán a közvélemény oldalára állt – állítja a szerző. Itt épp az ellenkezőjét tette. A múlt héten, válaszul a floridai és a két közelmúltbeli arizonai törvényre (az egyik megtiltotta a biológiai férfiaknak a lánysportokat, a másik pedig az orvosi nemváltást a kiskorúak számára), a kormányzat bejelentette, hogy kiterjeszti a IX. cikk – a nemi alapon történő megkülönböztetést az oktatásban tiltó szövetségi törvény – értelmezését a nemi identitás védelmére is.
A lépés teljes körű következményei nem világosak, de magukban foglalhatják a szövetségi oktatási támogatások megtagadását azoktól az államoktól, amelyek a transznemű sportolókat kizárják a lány sportágakból.
Az Igazságügyi Minisztérium külön figyelmeztette az államokat, hogy minden olyan kísérlet, amely a gyermekek „nemi hovatartozásukat megerősítő” ellátáshoz való hozzáférésének korlátozására irányul, sértheti az alkotmányt és a szövetségi polgárjogi törvényt.
Biden elszámította magát. Az amerikaiak nagyjából toleránsak a mássággal szemben, és hajlamosak „laissez-faire” hozzáállást tanúsítani, amikor arról van szó, hogy az egyének hogyan éljék a saját életüket. De van egy alapvető érzékük a tisztességes játékhoz és az arányossághoz is. A többség ellenzi az olyan törvényeket, mint például az arizonai, amely tiltja a „nemi átalakulással kapcsolatos orvosi ellátást kiskorúak számára”, feltehetően azért, mert úgy tűnik, hogy ezek az egyéni orvosi döntéseket törvénybe foglalják.
A szilárd többség azonban úgy véli, hogy a transznemű sportolóknak a születési nemüknek megfelelő csapatokban kellene versenyezniük, és a közvélemény-kutatások szerint még a floridai demokraták többsége is támogatja a szülői jogokról szóló törvény megfogalmazását.
Röviden, az amerikaiak akkor hajlamosak támogatni a transzneműek jogait, ha azok a melegek jogaihoz hasonlóak, vagyis, ha azokra a másság elfogadásának egyszerű kérdéseként tekintenek – írja a cikk. Szkeptikusabbak azonban az elit progresszívek által képviselt maximalista álláspontokkal szemben – melyek szerint a világ Lia Thomasai számára engedélyezni kellene, hogy nőként versenyezzenek, vagy hogy az iskoláknak engedélyezni kellene, hogy a szülők értesítése vagy beleegyezése nélkül megkönnyítsék a gyermekek számára a fontos orvosi döntéseket.
Azzal, hogy a Biden-kormányzat nemzeti harcot indít ezekben a kérdésekben, azt kockáztatja, hogy egy olyan csapdába esik, amelyet eddig elkerült: a főiskolai végzettségű progresszívek józan esze mellé áll, szemben a választók egészének józan eszével.
Egy olyan Republikánus Párt számára, amely megpróbálja magát az átlagemberek pártjaként újjáépíteni, ez rejtett áldás lehet – zárja Park MacDougald.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.