Smuley Boteach rabbi: Izraelnek és a Chábádnak el kell ítélnie Vlagyimir Putyint

Vlagyimir Putyin fontos a világ zsidósága számára, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az orosz elnök egy szörnyeteg. „Amerika kedvenc rabbija”, Smuley Boteach véleménycikke a The Jerusalem Postban jelent meg.

Amikor ezt a rovatot írom, nagyon is tudatában vagyok annak, hogy Vlagyimir Putyin fontos a világ zsidósága számára.

Ő tette lehetővé, hogy a zsidóság olyan virágzásnak induljon Oroszországban, mint még soha. Lényegében ő irányítja Szíriát, és így fontos beleszólása van Izrael biztonságába. És időnként bizonyos fokú barátságot mutat Izrael felé, például a látogatása néhány nappal Auschwitz felszabadításának 75. évfordulója előtt.

De mindez nem változtat azon a tényen, hogy

Putyin egy szörnyeteg.

Az észak-koreai Kim Dzsong Un és az iráni Khamenei ajatollah mellett ő a gonosz arca a modern világban. Ukrajna elleni brutális inváziója csak megerősíti mindazt, amit már korábban is tudtunk róla. Hidegvérű gyilkos, aki kegyetlenül megtesz bármit, hogy hatalmon maradjon, kezdve politikai ellenfeleinek meggyilkolásától itthon és külföldön, a térdet nem hajtó szomszédok eltiprásáig.

Hogyan fog most a zsidó közösség eligazodni az orosz zsidóság védelmének szükségessége mellett, és hogyan fogja Izrael fenntartani a barátság egy bizonyos szintjét a zsarnokkal, miközben fenntartja az általa dédelgetett értékeket? Ezekkel a rejtélyekkel való szembenézés a lényege néhány bizarr dolognak, amit az elmúlt napokban láttunk.

Nincs a világon olyan zsidó szervezet, amely létfontosságúbb lenne a zsidó nép jövője szempontjából, mint a Chábád,

és egyik sem függ jobban Putyintól, tekintve, hogy Oroszországban, és a befolyása alá tartozó országokban hatalmas és kritikus jelentőségű missziót lát el. Ez talán megmagyarázza, hogy még az ukrajnai Chábád, amelynek közösségei szó szerint Putyin barbár bombázása alatt állnak, miért nem bírálta még név szerint Oroszországot és Putyint. Gondolom, féltik az oroszországi zsidókat, és attól tartanak, hogy Putyin bármilyen elítélése a Chábád részéről megtorlást idézhet elő Oroszországban.

Úgy tűnik, ugyanez igaz Izraelre is. Naftali Bennett azon a lehetetlen kötélen egyensúlyoz, hogy egyrészt elítéli az ukrajnai inváziót, másrészt nem nevezi néven, hogy ki hajtja végre a megszállást. Egyedül Jair Lapid külügyminiszter ítélte el név szerint Oroszországot.

Miért törekszik Izrael semlegességre az orosz-ukrán ügyben?

Hétvégén Beni Ganz meglehetősen szűkszavúan beszélt a konfliktusról, Avigdor Liberman pedig kijelentette, hogy nem Izrael dolga foglalkozni a kérdéssel.

Ezért itt az ideje, hogy foglalkozzunk az elefánttal a porcelánboltban:

Mit tegyenek a zsidók Putyinnal kapcsolatban?

Hogy érzékeltessem, mennyire releváns ez a kérdés, gondoljon arra, hogy évek óta nyilvánosan kiállok Putyin ellen, mint gyilkos, brutális diktátor és kegyetlen autokrata ellen. Megkérdőjeleztem az oroszországi Chábádnak a diktátorhoz való közelségét, különösen a Krím 2014-es megszállása idején, amikor néhány oroszországi Chábád rabbi nyilvánosan védelmezte Putyint.

Számonkértem, hogy Izrael miért helyezte át az Auschwitz 75. évfordulójának megemlékezését Lengyelországból Jeruzsálembe, főként azért, hogy Putyin kedvében járjon, aki soha nem utazna az őt megvető Lengyelországba. És bíráltam a Keren Hayesodot, a világ legnagyobb zsidó jótékonysági szervezetét, amiért elhozta a legfontosabb adományozóit, hogy 2019 őszén Moszkvában hallgassák meg Putyin beszédét.

Mindegyik ilyen esetben, amikor rabbiként nyilvánosan elítéltem Putyint, heves kritikával szembesültem azok részéről, akik három dologra hivatkoztak. Először is, hogy Putyin jó a zsidókhoz, és Izrael barátja. Másodszor, hogy ő a világ leghatalmasabb embere, és szükségünk van rá, mint barátra. Harmadszor pedig, hogy

Oroszország felszabadította a haláltáborokat a második világháborúban, míg az ukránok részt vettek a népirtásban.

Az egyik közeli rokonom nemrég felhívott, hogy elmondja, mennyire csalódott bennem, amiért ilyen szenvedélyesen bírálom Putyint, miközben ő a zsidók ügyét képviseli.

NEKI és más kritikusaimnak a következőképpen válaszolok:

Először is,

nem létezik olyan szörnyűség a világ számára, ami jót tenne a zsidóknak.

Mi vagyunk az a nép, amelynek az a feladata, hogy világosság legyen a nemzetek számára. Mi vagyunk a világ erkölcsének őrzői, a Tízparancsolat őrzői, ezért gyűlöl minket a világ oly sok ezer éven át. Soha ne merészeljük megvédeni a gyilkosokat és a mészárosokat, még akkor sem, ha rövid távon zsidó életeket védenek.

Putyin egy csaló és egy szélhámos.

Miközben engedi, hogy zsinagógák és zsidó iskolák virágozzanak, azt az Iránt fegyverzi fel fejlett fegyverekkel, amely nyíltan tervezi a zsidók második holokausztját.

Putyin csak addig engedi virágozni a zsidóságot, amíg a zsidó közösség félelemmel teli, engedelmes és alárendelt marad. Isten óvja a zsidó közösséget, ha akár csak egy cseppnyi szimpátiát is mutat az ukrán nép iránt.

Másodszor: a mai világot nem lehet kizárólag a múlt lencséjén keresztül szemlélni, különös tekintettel a holokausztra és a második világháborúra. Igen, Oroszország minden más ellenségnél keményebben harcolt Hitler ellen, és mintegy 20 millió polgárt veszített el a folyamat során. De az is igaz, hogy

Sztálin volt az első, aki jelentős paktumot kötött Hitlerrel, ami lehetővé tette a második világháború kitörését, és az is igaz, hogy Sztálin volt a valaha élt egyik legnagyobb antiszemita.

Hallgatással vádolja Ukrajna főrabbija az orosz zsidókat — videó

Moshe Azman drámai üzenete arról, hogy a világ minden tájáról támogatásukról biztosítják zsidók, nem zsidók, de még izraeli arabok is, csak az orosz zsidók hallgatnak.

Ez nem változtat a szovjetek iránti mélységes hálánkon, amiért felszabadították népünket Auschwitzban, Majdanekben és más haláltáborokban. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy ugyanennek a múlt iránt érzett hálánknak semmi köze ahhoz a felelősségünkhöz, hogy elítéljük az orosz atrocitásokat a jelenben, különösen Ukrajnában.

A judaizmus nem a szülők bűneit rója a gyermekekre.

Bármit is tettek az ukránok a második világháborúban, annak semmi köze ahhoz, hogy 2022-ben Putyin hogyan mészárolja le a gyermekeiket.

Tegyük fel, hogy Putyin most éppen a demokratikus Németországot támadja meg. Azt mondanánk, hogy megérdemlik a holokauszt miatt, vagy elítélnénk az agresszióját egy modern demokrácia ellen? Sokkal inkább vonatkozik ez Ukrajnára, egy olyan országra, amelynek zsidó elnöke és miniszterelnöke van.

Putyin egy KGB-s gyilkos, egy gengszter és egy háborús bűnös. Ha egy férfi, egy nő, vagy egy nemzet gonosz, bármennyire is jónak tűnik átmenetileg a zsidók számára, a barátság elkerülhetetlenül szertefoszlik. Végül a zsidók ellen fognak fordulni, hiszen a mi küldetésünk az erkölcs és az etikus egyistenhit terjesztése. És valóban

támogathatjuk-e a barátainknak számító diktátorokat, ha gyilkosok és erkölcstelenek?

Barátkozhat-e a zsidó közösség egy olyan emberrel, aki védelmezője a tömeggyilkos Bashar Asszádnak, aki ártatlan arab gyerekeket gázosít el?

Nézzék meg közelebbről, és ahogyan már korábban is állítottam, látni fogják, hogy

Putyin nem csak, hogy nem az a barátja Izraelnek, akinek gondoljuk, hanem valójában hatalmas veszélyt jelent a zsidó államra.

Putyin Irán első számú védelmezője az ENSZ-ben, és rendszeresen vétót emel a mollák védelmében.

2012-ben Putyin külügyminiszter-helyettese, Gennagyij Gatilov figyelmeztette Izraelt „minden lehetséges Irán elleni katonai forgatókönyvre”, amely – mint mondta – „katasztrofális lenne a régió és a nemzetközi kapcsolatok egész rendszere számára”. Ezért remélem, hogy Izrael megérti mindezeket a következményeket… és nekik is meg kell fontolniuk egy ilyen akció következményeit saját maguk számára”.

A világ zsidóságához fordult támogatásért az ukrán elnök — videó

„A nácizmus hallgatásban születik. Szóval emeljétek fel hangotokat a civilek legyilkolása miatt. Emeljétek fel hangotokat az ukránok meggyilkolása miatt!”

AZ AZ igazi Putyin. A maffia don, aki folyamatosan kiadja aljas fenyegetéseit, többek között Izrael ellen is.

Oroszország az Irán elleni nemzetközi szankciókat „nyílt zsarolásnak”, és a „nemzetközi jog durva megsértésének” nevezte.

2013-ban a Daily Mail egy Kreml-forrást idézett, amely szerint Putyin arra készül, hogy Iránnak „rakétarendszereket és egy második atomreaktort” ajánl fel… Ha ez megvalósul, Iránnak öt fejlett S-300-as föld-levegő rakétát szállítanak, amelyek alkalmasak repülőgépek vagy irányított rakéták lelövésére, 800 millió dollár értékben”.

Mivel Irán azzal fenyegetőzik, hogy eltörli Izraelt a térképről, csak csodálkozni lehet, hogy Putyin, a zsidók nagy barátja miért védi Irán atomprogramját és fegyverzi fel Iránt fejlett fegyverrendszerekkel.

A válasz természetesen az, hogy

Putyinnak nincsenek barátai.

Minden jellemzőjében megfelel egy nárcisztikus, megalomániás diktátor kritériumainak, aki olyan barátságokat ápol, amelyek fényezik az imázsát. És egyelőre megfelel a céljainak, hogy a zsidókhoz való ragaszkodást színlelje, és ezzel elhallgattassa közösségünket, amely egyébként általában elsőként tiltakozik az atrocitások ellen bárhol a világon. Pedig ezt most is meg kell tennünk Ukrajna bátor népe érdekében, akik a halált választják a diktatúra helyett.

A Chábádnak el kell határolódnia ettől az őrült gyilkostól, aki megzavarta a világrendet.

Persze nem javaslom, hogy az oroszországi Chábád nyíltan bírálja őt, nehogy ezek a szavak, Isten ments, az utolsó szavai legyenek.

De gondoskodniuk kell arról, hogy Putyin ne használhassa fel őket arra, hogy legitimitást adjon egy zsarnoknak, aki nemzetközi páriává vált, és aki kétségtelenül a zsidó támogatás palástja mögé próbál bújni.

A Chábád nem felejtheti el, hogy Putyin nem hajlandó visszaadni a Lubavicsi Rebbe könyvtárát a Chábádnak.

Ez a probléma talán jelentéktelennek tűnik egy barbár háborúhoz képest, de a Rebbe világossá tette, hogy

Oroszország ellopta a legendás „Schneerson-könyvtárat”, amelyet az egymást követő Chábád-vezetők halmoztak fel.

A Rebbe pereket indíttatott a mozgalommal, és minden diplomáciai kapcsolatot megmozgatott, hogy visszaszerezze az ellopott archívumot Oroszországtól. A Rebbét halála előtt nagyon megviselte, hogy Oroszország nem volt hajlandó visszaadni a páratlan zsidó kéziratok tárházát. Mégis, az oroszországi Chábád soha nem vonta kérdőre Putyint a lopás miatt.

Egy diktátortól mindig óvakodni kell. Amikor megbuktatják, az igazak ujjal fognak mutogatni rá, és akkor tényleg nem akarsz a közelében lenni.

Csak imádkozni tudunk, hogy Putyin most túltolta a biciklit, és hogy az orosz nép fellázad, hogy megbuktassa őt.

Meg kell ragadni a Makkabeusok köpenyét: A vallás a szívünkkel érzett oltóanyag

Amerikában ma kultúrharc dúl azok között, akik szerint a vallás elmaradott és primitív, és azok között, akik megértik, hogy az Istenbe vetett hit az amerikai demokrácia alapja – állítja Shmuley Boteach rabbi.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.