A Tax Foundation (TF) 2014 óta készíti el és teszi közzé nemzetközi adóversenyképességi mutatóját (ITCI) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) harminchét tagállamáról. Az országok ITCI-rangsorának tanúsága szerint az elmúlt nyolc évben Izrael, az Egyesült Államok és Magyarország javított a legnagyobb mértékben adóügyi versenyképességén. Gallai Tamás véleménycikke.
A TF egy washingtoni székhelyű agytröszt. 1937-ben üzletemberek alapították az amerikai költségvetési politika és gazdasági hatásai elemzésére, de számos adófizetői érdekvédelmi egyesület megszervezésében is közreműködtek már, amik több adóemelést is sikeresen meg tudtak akadályozni. A szervezet magánadományokból működik és pártoktól független, de úgy elvi, mint szakmai alapon a pénzügyi konzervativizmus és a gazdasági liberalizmus erényeinek szószólója.
Az ITCI az adópolitika két fontos aspektusát méri. Egyik az adórendszerek szoros értelemben vett versenyképessége, a másik az adórendszer semlegessége, ami a nemzetgazdaság versenyképességét érinti mélyebben.
A TF normatív közgazdaságtani alapon azt az adórendszert tekinti versenyképesnek, amelyik az adóterhelést alacsonyan tartja.
Minél kevesebb adót kell ugyanis fizetni egy országban, annál vonzóbb lesz az a működőtőke-beruházások számára, mert magasabb lehet a vállalatok adózás utáni eredménye.
Semlegesnek az az adórendszer értékelhető, amelyik úgy biztosítja az államháztartás bevételeit, hogy közben a lehető legkevésbé torzítja el a gazdaság szerkezetét ahhoz képest, amit egyedül a piaci erők alakítanának ki. Az tehát a nyerő, akinél az adókulcsok kicsik, az adóterhelés pedig egyenletesen oszlik el.
A szamárpadba pedig az ül, aki adóprésbe fogja a háztartásokat és a vállalatokat, s össze-vissza vet ki adókat.
Az OECD kutatásai szerint a gazdasági növekedésre nézve a társasági adók és a vagyonadók a legártalmasabbak, míg a személyi jövedelemadók és a fogyasztási adók (amilyen az ÁFA és a jövedéki adó) kevésbé károsak. A TF kutatásai is megerősítik ezt. Azok az országok, amelyek kormányai jobban dézsmálják a vállalatok nyereségét, kevésbé versenyképesek azoknál, amelyek visszafogják ilyen ragadozó hajlamaikat.
A vagyonok megdézsmálása gátolja a vagyonfelhalmozást és a tőkeképződést, ösztönzi a tőkefelélést, és eltántorít az újratermeléstől. Így a vagyonadók biztos receptet jelentenek egy ország legatyásítására.
Hasonlóképpen ártanak a nemzetgazdaságoknak azok a kormányok is, amelyek adóügyi eszközökkel bizonyos gazdasági tevékenységeket ösztönözni, míg másokat gátolni kívánnak. Ezekkel ugyanis a termelés és a fogyasztás szerkezetét befolyásolják károsan. Lélektanilag érthető a legjobban, hogy az ember, akit folyton háborgatnak és piszkálnak, kevésbé lesz elégedett, mint az, akit békén hagynak, hadd csinálja, amit jónak lát, márpedig közgazdasági értelemben az érték az ilyen szubjektív hasznosság függvénye. Ezen a pszichikai mechanizmuson keresztül hatnak az ösztönző- és büntetőadók mikroszinten, ami aztán makroszinten egy egész nemzetgazdaság versenyképességi fogyatékosságává fajul el.
Az ITCI megállapításához a TF negyven változót vesz figyelembe az adónemektől az adókulcsokon át az adóztatás szerkezetéig, az adóterhelés eloszlásáig és a külföldi profitrepatriálás adóztatásáig, ami a társasági adóztatás egyik különös aspektusa, és a globális gazdaságban elég fontos ahhoz, hogy külön foglalkozzunk vele. Az ITCI úgy működik, hogy az elemzések eredményeit átszámolják százalékos értékekre. A legjobb eredmény jelenti a száz százalékot, így könnyen meg lehet állapítani, hogy a többi versenyző mennyivel van lemaradva a vizsgált országok legjobbikától.
A dobogó tetején unalmas az élet.
Nyolc éve folyamatosan Észtországé az első hely. Észtország ezt az egykulcsos társasági adónak és személyi jövedelemadónak köszönheti. Mindkettő egységesen 20%, de a társasági adót csak a felosztott nyereségre vetik ki, az osztalékhozam pedig nem alapja a személyi jövedelemadónak. Külföldi nyereségeiket adómentesen hazahozhatják a cégek. Az ingatlanadóztatás pedig csak a telek értékét veszi alapul, a felépítményét nem. A második helyezett Lettország 85,1%-kal, míg a harmadik Új-Zéland 81,3%-kal – ezek a tavalyi ITCI-rangsorhoz képest idén helyet cseréltek, és Új-Zéland új szocialista kormánya alatt többet rontott, mint amennyit Lettország javított.
Magyarország a 13., Izrael a 14. helyezett 69, illetve 67,6%-kal. Megelőz minket Hollandia és Szlovákia, követ Finnország és Németország. Az Egyesült Államok a 21. helyezett Kanada és az Egyesült Királyság között. A 37-es ranglistán az utolsók Lengyelország és Olaszország 45,7 és 44,6%-kal.
Olaszország azzal érdemelte ki az utolsó helyet, hogy az adóbelföldiek külföldi vagyonát is adóztatja, legyen szó akár pénzügyi eszközökről, akár ingatlanokról. Ugyancsak magas náluk a hagyatékadó. (A hagyatékadó abban különbözik a nálunk is ismert örökösödési illetéktől, hogy azt magából a hagyatékból szedi az állam, nem az örökösök fizetik be a hagyaték átadása után – az örökösödési illeték nyű, a hagyatékadó dögkeselyű.) Nem tett jót Olaszország megítélésének az sem, hogy elképesztően nagy munkaterhet ró a vállalatokra az adóügyek intézése. Aminek az OECD-átlaga 42 munkaóra, az Olaszországban 169. Az olasz adóterhelés eloszlása is beteg: a fogyasztásnak csak a 40%-át adóztatja, aminek ösztönző és gátló hatásai torzítják a piaci viszonyokat – aztán csodálkoznak a válságokon.
Az ITCI-jelentés nem csak az összesített eredmények alapján, hanem a részeredmények szerint is rangsorolja a vizsgált országokat.
Társasági adóztatásban Magyarország a 6., Izrael a 17.; személyi jövedelemadóztatásban Magyarország a 9., Izrael a 29.; fogyasztási adóztatásban Magyarország a 36., Izrael a 12.; vagyonadóztatásban Magyarország a 17., Izrael a 10.; végül külföldi nyereségek adóztatásában Magyarország a 4., Izrael pedig a 10. helyezett.
Társasági adóztatásban Chile a legjobb, személyi jövedelemadóztatásban és vagyonadóztatásban Észtország, fogyasztási adóztatásban Svájc, a külföldi nyereségek adóztatásában az Egyesült Királyság. Lengyelország bánik a legmostohábban a fogyasztással, Franciaország a személyi jövedelmekkel, Kolumbia a társasági nyereségekkel és Chile a külföldi nyereségekkel. Meglepő Svédország eredménye. Az összesített rangsorban 8., a részeredmények rangsorában a középmezőnyben találjuk. Adórendszerének közgazdasági összhatása juttatta a viszonylag jó összetett eredményhez. Belgium 23. helyezésénél is rosszabbra számítottunk volna.
2020-hoz viszonyítva Magyarország 13. helyezése nem változott, de eredménye kicsit javult kisebb adócsökkentéseknek köszönhetően: 68,7%-ról kerek 69%-ra. 2019-ben még csak a 15. helyen álltunk 67,6%-os eredménnyel, míg az első magyar ITCI-eredmény 2014-ben csak 63,6% volt, ami akkor a 18. helyre volt elég. 2014-től ’21-ig ez a harmadik legnagyobb javítás.
Izrael javulása elképesztő. 2019-ben és ’20-ban is a 27. helyen még szinte sereghajtó volt 59,2, illetve 60%-kal. Innen lépett előre 7,7 százalékponttal a 14. helyre. A zsidó állam első ITCI-eredménye 53,1% volt 2014-ben, ami csak egy 28. helyezést érhetett. Az ITCI történetében nincs ország, ami ilyen mélyről indulva ennyit javított volna – főleg nem egyik évről a másikra.
Magyarország adórendszerének legnagyobb erénye, hogy itt vetik ki az OECD legalacsonyabb társasági adóját (9%), ami ráadásul egykulcsos. A magyar személyi jövedelemadó is viszonylag alacsony (15%), és sokat lendít hazánk ITCI-módszertan szerinti megítélésén, hogy az szja is egykulcsos. A magyar társasági jognak is köszönhető a viszonylag jó eredmény és a javulás, ugyanis az átlagosnál kedvezőbb feltételeket teremt a külföldi befektetéseknek.
Súlyosabb gyarlóságaink is vannak ugyanakkor. Az üzleti veszteségeket egyik adóévről a másikra átvinni az adóalap csökkentésére lehetetlen. Nálunk a legmagasabb az ÁFA az OECD-ben, és az egész világon is csak Eritrea képes megelőzni bennünket ezen a téren. Ahogy pedig az öröklést, az ingatlanforgalmat és a banki tranzakciókat adóztatjuk, pusztulatos.
Izrael legnagyobb adóügyi erőssége épp az, hogy az előző évi veszteséggel lehet csökkenteni a következő évi társasági adóalapot, és ezt addig csinálhatják a vállalatok, amíg a veszteségállomány el nem fogy. Izraelben az ÁFA csak 17%-os, vagyonadót pedig egyáltalán nem vetnek ki. Gyengeségük viszont, hogy roppant adminisztratív teher a vállalati adózás (110 munkaóra), a személyi jövedelemadó progresszivitására rámegy a munka hatékonysága, és az ország csak nagyon kevés (58) külföldi joghatósággal kötött a kettős adóztatás megelőzéséről szóló egyezményt.
Érdekes még az Egyesült Államok helyzete. 2014-ben 33. helyezettek voltak, 2021-ben már 21.-ek. Ez is egy igen jelentős javítás. A fogyasztási adóztatáson kívül igazán semmiben sem voltak jók: ’14-ben és ’21-ben is 5.-ek ebben a tekintetben. A külföldi nyereségek adóztatásában égetnivalóan rosszak: ’14-ben 32.-ek és ’21-ben is csak 31.-ek.
A Trump-adminisztráció adócsökkentései nélkül ugyanott lennének, és a Biden-adminisztráció ámokfutó fiskális politikája miatt jövőre (sokat) rontani is fognak az eredményükön. Nem lehetetlen, hogy rosszabb helyezést érnek el, mint 2014-ben. Gyalázat ez egy olyan országtól, ami azért híres és megbecsült, mert (valaha) valóságos paradicsoma (volt) az üzletnek.
Az ellenkező irányú trendekre is érdemes vetni egy pillantást. Hollandia a 2014-es 7. helyéről csúszott vissza 2021-ben a 12.-re. Törökország a 12. helyről zuhant a 17.-re, és további hanyatlása borítékolható Erdogan egyre elmebetegebb kormányzása folyományaként. Lengyelország a 30. volt – az se valami nagy dolog –, de most már a 36. helyen kullog. Belgium érthetetlen, hogy volt valaha 15., amikor a mostani 23. helye is meglepően jó az országhoz képest. A legmellbevágóbb romlást azonban Kolumbia adta elő: 2014-ben még 17.-ek voltak, onnan hullottak a 31. helyre.
A TF ITCI-je, mivel csak az OECD-országokat vizsgálja és rangsorolja, nem nyújt olyan átfogó képet a világról, mint, mondjuk, a Heritage Foundation gazdasági szabadsági világmutatója (WEFI), amit már huszonöt éve készítenek el, és 178 gazdaságpolitikailag független joghatóság összehasonlítását teszi lehetővé. Így ez inkább csak azok számára nyújt információkat, akik a nyugati világban, a fejlettebb országokban akarnak maradni, vagy akik itt szeretnének meggyőződni arról, hogy saját hazájuk milyen irányba tart. Ilyen szempontból tanulságos lehet megtudni, hogy a vállalatok, főleg a nagyvállalatok számára mely országokat tartják versenyképesnek.
A globális társaságiadó-minimum ötletének belengetése és az implementáció felé tett első lépések óta azonban különösen is felmerül a kérdés, hogy aki komolyan gondolja a vállalkozást, és csak egy módja is van mozdulni, miért maradna bármelyik OECD-országban? Mi előny származna bárkinek abból, hogy az 1,3 milliós Észtországba vagy az 1,9 milliós Lettországba, netalán az ötmilliós Új-Zélandra menjen vállalkozni, amikor vannak olyan országok, ahol gyakorlatilag adómentesen is megteheti ezt, és még nagyobb piacokra léphet be? Ráadásul ezekre a helyekre áramlik a tehetség, a teljesítményképes munkaerő is.
Hatványozottan merül fel ez olyan kisvállalkozások számára, amelyeknek teljesen mindegy, hogy hol vannak a világon, mert az interneten bárhonnan bárhová tudnak szolgáltatásokat nyújtani.
Ilyen ország, például, az Egyesült Arab Emírségek. Dubajt és Abu-Dhabit talán mindenki ismeri valamennyire, de nem csak ezek a nagyobb, felkapott helyek vonzóak. Rász el-Haima, például, természeti erőforrásokban szegény, mindig minden vagyona a szolgáltatóiparból származott. Ennek megfelelően állnak hozzá a gazdaságpolitikához uralkodói, aminek az eredménye egy személyesen és üzletileg is élhető kis oázis remek infrastruktúrával és közlekedéssel.
Az ITCI-jelentésben a TF kiemeli minden vizsgált ország gyengéit és erősségeit.
Ha volna az OECD-országoknak, illetve politikai osztályaiknak egy csöpp eszük, meg egy körömpiszoknyi jóakaratuk, akkor fognák a legjobb gyakorlatokat, és átültetnék az adópolitikájukba.
Milyen szép világ is lenne, ahol nem vetnek ki se hagyatékadót, se örökösödési illetéket!? Elvégre mindkettő csupán állami hullarablás, és mint ilyen a kegyeletsértés legundorítóbb formája, mindannak való nyílt és alapvető ellentmondás, amit evolúciós biológiából és pszichológiából a viselkedésről tudunk. És akkor a többi ártalmasnál is károsabb adónemről még nem is beszéltünk, a kettős adóztatás megelőzését nem is említettük, nemhogy elmélkedtünk volna arról, hogy országon belül is sokszoros az adóztatás (adózott jövedelemből fizetünk ÁFÁ-s termékekért, például).
Benjamin Netanjahu még Aríél Sárón pénzügyminisztereként nyilatkozta, miután piacpárti reformjaival nekiesett Izrael szocialista jellegű gazdaságszabályozása leépítésének és egy bátortalan, következetlen, de eredményében nagyon jótékony kapitalista fordulatnak:
„Azt gondolnák, hogy a matematikusok, az informatikusok, a gépészmérnökök vagy az orvosok az elsők. Ők nagyon fontosak, de nem az elsők. Csak a másodikok. Volt egy ország, ami eldicsekedhetett azzal, hogy övéi a legjobb matematikusok, fizikusok és kohászmérnökök, de az az ország koldusszegény volt. Szovjetuniónak hívták. Amik az elsők, azok a piacok. Ez volt a fő dolog, amit be akartam vezetni az izraeli gazdaságba a magam módján.”
Orbán Viktortól és Varga Mihálytól ilyen karakán mondatok sem várhatók, nemhogy cselekvés, de az adók csökkennek, ez tény. Az ITCI szerint Izrael és Magyarország az adóügyi versenyképesség terén az OECD-mezőny éltanulói, ez némileg bizakodóvá tehet minket, hogy az adók talán nem zabálnak fel minket élve saját hazánkban. Izrael számára létkérdés, hogy megszívleli-e a piacpárti, vállalatbarát, növekedésorientált gazdaságpolitikai vívmányokat – remélhetőleg nem csak Netanjahu módján. Magyarországon csak a jólét függ tőle.
Már csak az a kérdés, hogy a demokratikus közvélemény megérti-e.