Peking és Moszkva egyszerre szállná meg Tajvant és Ukrajnát?

Retorikájukban, valamint katonai beruházásaikban, kiképzésükben és döntéseikben Kína és Oroszország is egyértelműen jelezte agresszív stratégiai szándékait. A cél, hogy félrevezetett militarizmusuk ne borítsa fel a Kelet-Ázsiában és Európában régóta fennálló biztonsági megállapodásokat – írja Carl Bildt.

Nyugaton Oroszország egyre több katonai egységet telepített az Ukrajnával közös határához közeli régiókba, ami indítékaira vonatkozó találgatásokra ad okot. Keleten pedig Kína Tajvannal szembeni magatartása válik egyre aggasztóbbá. Egy amerikai agytröszt széles körben ismertetett hadijáték-tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államoknak „kevés valós lehetősége” lenne, ha Kína támadást indítana a sziget ellen.

Mindkét esetben egyértelmű az agresszor stratégiai szándéka. Hszi Csin-ping kínai elnök kormánya a kínai „újraegyesítést” szorgalmazza, és ezt tekinti a kínai polgárháború méltó lezárásának. A második világháború után a Kínai Kommunista Párt birtokba vette a kínai szárazföldet, de nem sikerült felszámolnia Csang Kaj-sek nacionalistáinak uralmát Tajvanon.

Kína hivatalos nyilatkozatai az „újraegyesítésről” néha úgy szóltak, hogy azt békés úton kell megvalósítani; máskor azonban a kínai vezetők elhagyták a „békés” jelzőt. Hadseregének bővítése és felszerelése során Kína kifejezetten arra összpontosított, hogy kiépítse kapacitását Tajvan leigázására, ha az valaha is megpróbálná kikiáltani függetlenségét.

A legtöbb ország, beleértve az Egyesült Államokat is, régóta fenntartja az „egy Kína” politikát, és visszatartja Tajvan, mint független állam hivatalos elismerését. A szigettel való hivatalos diplomáciai kapcsolatok hiányában azonban számos ország más csatornákon, például a kereskedelem és a technológia révén fejlesztette kapcsolatait a szigetországgal.

Tajvan világelső a csúcstechnológiát képviselő mikrochipgyártásban, emellett a demokrácia egyik fényes sikertörténete is az övé. Ha a Tajvanon található kínai társadalom demokratikus lehet, talán ugyanez a politikai vízió egy napon Kína többi részére is kiterjedhet.

Kínának a tajvani chipgyárakra fáj a foga, az egész világ megégetheti magát emiatt

Tajvanon készül a világ összes chipjének 65%-a, ebből kifolyólag a globális ipar óriási árat fizetne a Kína bármilyen Tajvan elleni katonai akciójáért.

Eurázsia másik végén, Ukrajna helyzete gyökeresen különbözik Tajvanétól, nem utolsósorban azért, mert Oroszország hivatalosan is elismerte függetlenségét. A Vlagyimir Putyin orosz elnök által elrendelt Krím megszállását és annektálását törvénytelennek nyilvánította és elsöprő többséggel elítélte az ENSZ Közgyűlése (ahol mindössze 11 ország szavazott a határozat ellen).

Ennek ellenére tavaly nyáron Putyin egy hosszú és figyelemre méltó esszét tett közzé, amelyben azzal érvelt, hogy Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország a közös történelemi múltjuk miatt összetartozik. Az ukrán és fehérorosz szuverenitás – állítja – csak Oroszországgal együtt, a Kreml végső tekintélye alatt érhető el. Putyin revizionizmusa olyannyira messzemenő, hogy még Ukrajna szovjet alkotmány szerinti formálisan független státuszát is kritizálta (nem mintha ez akkoriban valaha is jelentett volna bármit is).

Putyin stratégiai szándéka világos: Ukrajna függetlenségét egyre inkább tarthatatlannak tartja. Ahogy Kína Tajvanra vonatkozó tervei, Oroszország is arra a konkrét célra készíti elő és szereli fel hadseregét, hogy megszállja és meghódítsa Ukrajnát (mielőtt bármilyen külső erő megzavarhatná a megszállást).

A Krím elfoglalása mellett a Kreml rendszeres katonai erőket küldött Ukrajnába (2014 augusztusában és 2015 februárjában is ezt tette a kelet-ukrajnai Donbász régióban). Úgy tűnik, Putyin kész és hajlandó is egy újabb hasonló behatolásra.

Szakértők szerint már lehet látni a korai jeleit a kelet-ukrajnai konfliktus eszkalálódásának

„Nem hiszem, hogy az oroszok blöffölnek, amikor azt sugallják, hogy hajlandóak háborút indítani az Ukrajnában kialakult helyzet miatt” – mondta George Beebe.

Senki sem kételkedik abban, hogy Tajvan kínai elfoglalása gyökeresen megváltoztatná Kelet-Ázsia biztonságát, ahogyan Ukrajna orosz inváziója is felborítaná Európáét. Amit azonban még nem értékeltek teljes mértékben, az annak a lehetősége, hogy mindkettő egyszerre, többé-kevésbé összehangolt módon történhet. E két akció együttesen alapvetően megváltoztatná a globális erőegyensúlyt.

Egy ilyen forgatókönyv nem is olyan elképzelhetetlen, mint amilyennek hangzik. Bár Kína azt állítja, hogy nem avatkozik be más országok belügyeibe, az ukrán szuverenitás kérdésében lelkiismeretesen hallgat. Nincs okunk azt gondolni, hogy nem támogatna egy újabb orosz támadást az ország ellen, ha ez a saját céljait szolgálná.

Az biztos, hogy óriási hiba lenne, ha Kína lerohanná Tajvant, és ha Oroszország is lerohanná Ukrajnát. Mindkét ország gazdasági fejlődését döntően visszavetnék a nagyszabású szankciók, amelyek elkerülhetetlenül bekövetkeznének ezután. Nagy lenne a kockázata egy szélesebb körű katonai konfliktusnak is, és az olyan országok, mint Japán és India szinte biztosan hatalmas katonai fejlesztésekbe kezdenének Kína ellenében (az európaiak pedig már most is határozottabban haladnak a védelmük megerősítése felé).

A harci dobok hangjait már tisztán hallani.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Milyen lesz a harmadik világháború?

A „2034: A következő világháború regénye” című új geopolitikai thriller egy fiktív, de nagyon is hihető történetet mesél el arról, hogyan keveredhet bele az Egyesült Államok a harmadik világháborúba.