Erre a kérdésre keresi a választ Seres László „Bojkottal és rakétákkal” című publicisztikájában a Magyar Narancsban.
A szerző bevezetőjében felsorolja a zsidó államot megbélyegző anticionista kliséket:
„Izrael illegitim és erőszakos, kolonialista és apartheid viszonyokat tart fenn, elnyomja és kizsákmányolja az általa megszállt területek őslakosait, sőt genocídiumot követ el a palesztinokkal szemben – hangoznak hosszú évek óta a zsidó állammal szemben bojkottot, tőkekivonást és szankciókat sürgető, palesztin kezdeményezésre létrejött BDS-mozgalom (Boycott, Divestment and Sanctions) szlogenjei amerikai campusokon, európai akadémiai berkekben, a nemzetközi művészvilágban.”
Seres László konkrétan azon húzta fel magát, hogy Laczó Ferenc történész A lehatárolás hasznai című írásában
„Kovács Andrással vitázva épp a BDS mozgalmat hozza fel röpke, odavetett példának arra, mennyire nehéz megalapozottan megállapítani egy megszólalás antiszemita jellegét: „például amikor a BDS (…) egyik tagja antiszemita érvet ad elő, nem pedig a szervezeti tagság alapján. Ha utóbbi esetén ’kisebb’ is a tévedés esélye (…), az ártatlanság vélelmét azért nem illene feladni.”
A publicista szerint
„Három okból lehet ilyesmit bedobni egy vitában, és ez ugyanaz a három ok, ami miatt valaki aláírhatja az antiszemitizmus fogalmát a BDS-mozgalom védelmében erősen leszűkítő ún. Jeruzsálemi Nyilatkozatot (JDA): naivitás, tudatlanság vagy színtiszta gonoszság. Az ártatlanság vélelme természetesen a történész szerzőt is megilleti, bár korrektebben járt volna el, ha Narancsban is elmondja, hogy szerinte a „megszállt és elnyomott palesztinok” sérelmeiért „köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős”, ezt állította ugyanis egy 2018-as interjújában, amelyben a palesztin terrorról véletlenül sem esett szó.
Ha viszont feltételezzük, hogy Laczó csak naivitásból értelmezi maximum egyedi kisiklásokként a BDS-aktivisták antiszemita közléseit, akkor itt a helyreigazítás: nem, véletlenül sem egyedi kisiklásokról beszélünk. Ha azok lennének, nem akarná az egyébként általa magyarra fordított nyilatkozat ennyire megvédeni Izrael bojkottját, mint nem antiszemita demokratikus tiltakozási eszközt.”
Laczó Ferenc Izrael-kritikus közéleti szerepvállalásáról a Neokohn is megemlékezett, miután a történész aláírta az úgynevezett „Jeruzsálemi Nyilatkozatot”.
Seres László az aláírók szemére veti, hogy a nyilatkozat
„egyetlen célja, hogy ne a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségnek (IHRA) a fél világ, így az Európai Unió, de még az FTC által is elfogadott antiszemitizmus-definícióját használjuk, hanem az övékét. Ez utóbbi szerint nem számít antiszemitizmusnak: a palesztin „igazságossági” harc támogatása, amelynek mögöttes célja Izrael zsidó nemzetállamként való megszűnése, vagy „bírálni és ellenezni a cionizmust a nacionalizmus egyik formájaként”.
A publicista úgy véli, hogy bár elvileg létezhet az Izrael-kritikának
„olyan megnyilvánulása, amely nem a klasszikus zsidóellenességet csomagolja társadalmilag elfogadott normák nyelvezetébe) – de többnyire bizony az. Az önálló zsidó államiság, a nemzeti autonómia alapja mégiscsak a cionista államalapító eszme. Ennek legitimitását megkérdőjelezni, az izraeli államot, mint zsidó közösséget támadni az IHRA meghatározása szerint egyértelműen – és nagyon helyesen – antiszemitizmus.”
A cikk további részében többek között emlékeztet, hogy
- nem véletlenül minősítette két éve a Bundestag, tavaly pedig Washington is egyértelműen antiszemita szervezetnek a BDS-t,
- téved, aki szerint a demokratikus és multikulti zsidó államot elszigetelni akaró BDS-mozgalom aktivitása kimerül Izrael gazdasági vagy politikai nyomás alá helyezésében,
- az Izrael-ellenes civil szervezetek, amelyeknek a bojkottmozgalom szerves része, megfordítják a tettes-áldozat viszonyt: nem a létrejötte óta az egzisztenciájáért küzdő zsidó állam védekezik a kezdetben arab nacionalista, utóbb iszlamista megsemmisítési szándék ellen, hanem ellenkezőleg, ők a kolonialista megszállók, akik idegenek a palesztinok földjén, ezért logikus, hogy minden eszközzel harcolni lehet ellenük,
- a BDS talán legkártékonyabb tevékenysége az amerikai és brit campusokhoz kötődik,
- számos személyes kapcsolat is kimutatható a bojkottmozgalom némely vezetője és a PFLP palesztin terrorszervezet között,
- a BDS hosszú évek kitartó munkájával felizzította az antiszemitizmus parazsát, úgyhogy a Hamász legnagyobb megelégedésére izraeli zászlókat éppúgy gyújtogatnak, mint ahogy német zsinagógák előtt uszítgatnak, Londonban pedig arab tüntetők „Mohamed hadseregét” éltetik, amely majd „kisöpri a zsidókat.”
Seres László mindebből azt a következtetést vonja le, hogy
„a civil BDS-mozgalom verbális támadásai és az iszlamista terrorszervezet rakétái ugyanannak az öngerjesztő, egymást erősítő folyamatnak a részei. A BDS és a többi NGO soha nem légüres térben kampányol a zsidó állam ellen. A légüres teret pedig hol szavak, hol rakéták töltik be.”
A teljes cikk — fizetés ellenében — itt olvasható.
