Izrael is támogatja az iráni tűzszünetet. Mutatjuk a részleteket.
Donald Trump amerikai elnök kedden este bejelentette, hogy „kétoldalú tűzszünetben” állapodott meg Iránnal, miután telefonon egyeztetett Pakisztán miniszterelnökével és vezérkari főnökével, akik – elmondása szerint – arra kérték, hogy halassza el az Irán ellen tervezett újabb katonai csapásokat.
Kéthetes tűzszünetben állapodtak meg a felek
„Ha az iráni rezsim beleegyezik a Hormuzi-szoros teljes, azonnali és biztonságos megnyitásába, akkor beleegyezem abba, hogy két hétre felfüggesszük Irán bombázását és a támadásokat” – mondta Trump. „Ez egy kétoldalú tűzszünet lesz.” Az amerikai elnök szerint a döntés oka az, hogy az Egyesült Államok már elérte, sőt túl is teljesítette katonai céljait.
„Azért tesszük ezt, mert már teljesítettük, sőt meghaladtuk az összes katonai célkitűzésünket, és nagyon közel vagyunk egy végleges megállapodáshoz Iránnal a hosszú távú békéről, valamint a közel-keleti békéről.”
Trump azt is közölte, hogy Washington tízpontos javaslatot kapott Irántól, amely szerinte tárgyalási alapként használható.
„Tízpontos javaslatot kaptunk Irántól, és úgy gondoljuk, hogy ez működőképes alapot jelent a tárgyalásokhoz” – mondta. „A korábbi vitás kérdések szinte mindegyikében már megállapodás született az Egyesült Államok és Irán között, de a kéthetes időszak lehetővé teszi a megállapodás véglegesítését és lezárását.”
A megállapodás azt követően született meg, hogy Trump korábban kedden figyelmeztetett: ha Irán nem teljesíti az amerikai idő szerint este 8 órára kitűzött határidőt a Hormuzi-szoros megnyitására, akkor „ma éjjel egy egész civilizáció pusztulhat el, amely soha többé nem tér vissza”.
Irán feltételekhez köti a tűzszünetet
Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter az ország Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának nevében kiadott közleményében azt írta:
„Ha az Irán elleni támadások megszűnnek, hatalmas fegyveres erőink is befejezik védelmi műveleteiket.”
A közlemény szerint a következő két hétben a Hormuzi-szoroson való biztonságos áthaladás is lehetséges lesz, az iráni fegyveres erőkkel történő egyeztetés és a műszaki korlátok figyelembevételével.
Netanjahu támogatja a tűzszünetet
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerda hajnalban közleményben fejezte ki támogatását a megállapodás iránt.
„Izrael támogatja Trump elnök döntését, hogy két hétre felfüggessze az Irán elleni csapásokat, feltéve hogy Irán azonnal megnyitja a szorost, és leállít minden támadást az Egyesült Államok, Izrael és a térség országai ellen” – mondta Netanjahu.
Hozzátette: „Izrael támogatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit is annak biztosítására, hogy Irán többé ne jelentsen nukleáris, rakéta- vagy terrorfenyegetést Amerikára, Izraelre, Irán arab szomszédaira és a világra. Az Egyesült Államok közölte Izraellel, hogy elkötelezett ezen célok elérése mellett a közelgő tárgyalások során.”
Az izraeli kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tűzszünet nem vonatkozik Libanonra.
Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök – aki a közvetítésben szerepet vállalt – azonban ellentmondott az izraeli álláspontnak, és azt állította, hogy a megállapodás Libanonra is kiterjed.
„A legnagyobb alázattal jelentem be, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok, valamint szövetségeseik azonnali tűzszünetben állapodtak meg minden fronton, beleértve Libanont és más térségeket is” – írta az X közösségi oldalon. „Melegen üdvözlöm ezt a bölcs lépést, és mély hálámat fejezem ki mindkét ország vezetésének.
Meghívom delegációikat Iszlámábádba 2026. április 10-én, pénteken, hogy folytassák a tárgyalásokat egy végleges megállapodás érdekében.”
„Mindkét fél figyelemre méltó bölcsességről és megértésről tett tanúbizonyságot, és konstruktívan járult hozzá a béke és a stabilitás előmozdításához. Őszintén reméljük, hogy az úgynevezett iszlámábádi tárgyalások tartós békéhez vezetnek, és a következő napokban további jó hírekkel szolgálhatunk.”
Közös amerikai-izraeli háború Irán ellen
Mint ismert, Izrael és az Egyesült Államok február 28-án indított közös támadást az Iráni Iszlám Köztársaság ellen, amelynek során likvidálták Ali Hámenei ajatollahot, az ország legfelsőbb vezetőjét és az iráni vezetés egy jelentős részét. Azóta az amerikai és izraeli erők több ezer célpontot támadtak Irán-szerte, különös tekintettel a rezsim nukleáris és ballisztikus rakétaprogramjára, hadiiparára és kritikus infrastruktúrájára.
Az izraeli hadsereg emellett több mint 3500 terrorcélpontot támadott Libanonban, és több mint ezer Hezbollah-harcost ölt meg, miután az Irán által támogatott szervezet március 2-án belépett a háborúba Teherán oldalán.







Na, felébredt a Neokohn, írt valamit a beállt fegyverszünetről. Irán ezt győzelemnek állítja be a helyi médiában, és diadalmasan ünnepli az USA feletti teljes győzelmet. Trump pedig azt állítja, hogy elérték a katonai célokat, sőt túl is teljesítették. Bár ez sem teljesen igaz – Iránnak még van vagy 1000 (!!!) rakétája (ballisztikus és közép/hosszú távú), de kaptak eleget, rengeteg kár érte őket, csökkent a gyártási kapacitás, a készlet és a kilövési lehetőségek – de nem fekszenek a földön, ahogy tudjuk. De a lényeg nem a katonai győzelem, az csak eszköz a politikai győzelemhez: Irán megfékezése és lefegyverzése. Na, ez egyelőre várat magára…
Halleluja, megjött a bohóc esze! Mondtam, hogy a tíz pontos iráni javaslat tárgyalási alap, különben az USA beleragadna a mocsárba, és Irán még nagyobbat nyerne. Mert az csak duma, hogy elérte a célját az USA, ugyanis a tét nem Irán lefegyverzése.
Nem ez a végső cél, hanem a térségbeli amerikai hegemónia megőrzése, aminek most már biztosan vége, vezessenek is a béketárgyalások akármilyen eredményre, Trump a támadással magának elintézte. Meg a rengeteg eszével. A vége úgyis az lesz, hogy Irán a hajók áthaladásáért díjat szedhet, amit a felek betudnak majd háborús jóvátételnek.
Ugyanakkor én nem bízom a tartós tűzszünetben, mert a támadás másik fontos célja a világgazdaság romba döntése, ami hosszú folyamat, őszig biztos kitart, utána meg évekig, úgyhogy elhúzódó konfliktusra számítok, a háborút még hosszú ideig alapjáraton ketyegtetik.
Meg persze ne hagyjuk Izraelt se figyelmen kívül, hisz ahogy véget ér a háború, Netanjahu veszi a kalapját, meg a csíkos pizsamáját, és bevonul a börtönbe, úgyhogy neki aztán tényleg nem érdeke a harcok befejezése. Most igyekszik jó képet vágni hozzá, mert megint elfogyott a lőszere, a két hét arra szolgál, hogy feltöltse, hogy újult erővel kavarhassa a szart a Közel-Keleten.
Peace and Security
A lényeg, hogy megnyílik a szoros, kijuthatnak a bent rekedt hajók, megnyugodhat a piac, legalább pár hétig, de Irán 10 pontja és az USA 15 pontja még mindig fényévekre van egymástól, amit nem lesz könnyű összefésülni.
A mai világban már az is eredmény ha még egy kis időre el tudjuk hitetni magunkkal, hogy minden rendben lesz, miközben a szakadék fele tántorgunk.
szegény Castel 😂😂
Mi van Castellel? Ő nem ezt jósolta? Tulajdonképp nem is rossz jós Castel, csak fordítva kell alkalmazni a jóslatait. Amit ő jósol az biztosan nem fog megtörténni.
nem tudom, jósolt-e, de ő folytatta volna. ahogy egy szubkultúra mondaná, az utolsó F-15-ösig 🤭
most biztos csalódott
Castel, Castel, egy atv interjúban (Sváby naplójában) így nyilatkozott Török Rékának: a Gázában az izraeli bombázásokat követően az eü minisztérium rögtön kiadja az adatokat, hogy hány unikornis halt meg. Ezt akkor mondta, mikor az izraeli szárazföldi offenzíva megindult Gázába. A riporternő (?) szeme sem rebbent…. Pedig ott is rosszul tudta Castel, nem unikornisok haltak meg.
Castel, Castel, egy atv interjúban (Sváby naplójában) így nyilatkozott Török Rékának: a Gázában az izraeli bombázásokat követően az eü minisztérium rögtön kiadja az adatokat, hogy hány unikornis halt meg. Ezt akkor mondta, mikor az izraeli szárazföldi offenzíva megindult Gázába. A riporternő (?) szeme sem rebbent…. Pedig ott is rosszul tudta Castel, nem unikornisok haltak meg.
Nem roppant meg a perzsa rendszer
Lett a rendszernek egy kómában fekvő legfőbb vezetője és ennek a kómás fővezérnek kéne beadnia azt az iráni népnek, hogy költsenek egybilliót újrafegyverkezésre amit aztán megint pár hét alatt újra lenullázhatnak és kezdődhet ismét elölről, miközben a militarista vallási diktatúra helyett akár dubajozhatnának is mint a dőzsölő olajos arabok, vagy csak legalább internetük lenne ami még a busman buckalakóknak is van, csak nekik meg az észak-koreai népnek nincs.
A két hét alatt az USA az egész világból összegereblyézi a légvédelmi rakétákat.
Eddig ott is volt , ahol nem is kellett !
Mostantól ott sem lesz , ahol kellene.
Természetesen viszik Ukrajnából is !
Mert vannak prioritások …
A cionbölcsek meg elkezdhetnek gondolkodni.
Hogy most mi legyen ?
Mert túl sok és túl pontos iráni rakéta érkezett.
Nem erről volt szó !
A rombolás , az csak egy dolog.
De a hadiüzem tűpontos lerombolása az túlzás.
A dimonai rakétás bűvésztrükkről nem is beszélve.
Itt valami megváltozott.
Nagyon megváltozott …
MESüge, az oroszok bajban vannak
Minden fronton védekeznek ?
Kis maceszmanó , a nyúlbőr
nem véd meg azoktól a rossz ,
gonosz , iráni rakétáktól … :((
Elfoglaltak mar Kievet? Poltavat ? Lemberget ? Galiciat elfoglaltak mar 4 ev utan ?
Hat az ukran fövarosbol valamiert eltüntek … vajon miert nem ostromoljak az ukran fövarost, kispajtas ?
Majd eljön az is …
Időt akar nyerni a Dajerolt Hajú Hamiskártyás.
Most megint kaszáltak, akik nagy mennyiségű olajat adtak el- Trampli 2 méteres fiacskája, már nem először insider trading- el.
Időt akar nyerni a Dajerolt Hajú Hamiskártyás.
Most megint kaszáltak, akik nagy mennyiségű olajat adtak el- Trampli 2 méteres fiacskája, már nem először insider trading- el.
Allah szólt az iráni szent embereknek, hogy elfogytak a szűzek.