Pelle János véleménycikkében a MANCS-ban megjelent Válságban a MAZSIHISZ – Akkor már inkább a Grünt… című cikkre reagál és bemutatja, hogy pontosan mióta is tart a neológia válsága Magyarországon.
Unikális jelenségnek tartottam, és kezdettől fogva érdeklődéssel figyelem a hazai gonzó-újságírás úttörőjeként ismert, „bal-liberális” Magyar Narancs és a Magyarországi Zsidó Hitközségek lapja, az Új Élet között kialakult együttműködést. Ez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy az 1989 októberében indult liberális szellemiségű, olvasmányosságra törekvő nyugat- és piacpárti politikai–kulturális hetilap teret ad olyan anyagoknak, melyeknek a MAZSIHISZ 1945-ben indult, kéthetente megjelenő, évtizedek óta olvashatatlan, „kőnyomatos” újságjában, az Új Életben lenne a helye.
A MANCS rovatot biztosított a Síp utcai vezetés által favorizált zsidó személyiségeknek, illetve hosszabb terjedelmű, interjúrészletekkel tarkított beszámolókat közöl a MAZSIHISZ belső ügyeiről, konfliktusairól. A legújabb terjedelmes cikk, mely a MANCS-ban látott napvilágot, a február 25-i számban jelent meg Válságban a MAZSIHISZ – Akkor már inkább a Grünt… címmel, Pálos Máté tollából.
Az írás összefoglalja mindazt, ami a MAZSIHISZ vezetése és a Rabbitestület konfliktusáról, anyagi és szexuális jellegű, nyilvánosságra került botrányairól az utóbbi időben napvilágra került.
Sokat elmond róla, hogy úgy enged teret az elnök, Heisler András véleményének, hogy nem közli az általa hevesen támadott zsidó felekezet, az EMIH vezető rabbijának reagálását.
Mielőtt azonban felidézem a vádakat, rövid történelmi visszatekintésre invitálom az olvasót.
Amikor ugyanis Pálos Máté a címben jelzi, hogy „Válságban a MAZSIHISZ”, még csak nem is utal arra, hogy ez a válság nem most kezdődött, hanem 160 éve, az 1870-tól 1872-ig tartó Országos Izraelita Kongresszuson. Ekkor alakult meg a neológ zsidó felekezet, a mostanitól alapvetően különböző történelmi és gazdasági viszonyok között. A több mint két évig tartó, heves vitákat hozó tanácskozást a korabeli kormány, Eötvös József kezdeményezésére nem csak azért hívta létre, hogy „tisztázzák a hitelveket”, hanem hogy végre válasszanak meg egy olyan testületet, melynek vezetői a magyarországi zsidóságot képviselik, és akikkel politikai ügyekben meg lehet állapodni.
A „feladott leckét” a kongresszus sajátos módon oldotta meg: megalakult ugyanis a neológia, mely kész volt a politikai együttműködésre, és az asszimilációra nyitott zsidóságot képviselte; a Status quo ante irányzat, mely a kongresszus határozatait nem ismerte el, és a neológiánál sokkal komolyabban vette a hitéletet és az ortodoxia, mely vallási alapon teljesen elzárkózott a politikától.
E három irányzat (de különösen a neológia és az ortodoxia) között súlyos harcok dúltak, a feszültség soha nem enyhült. Ebben az értelemben a neológia válsága nem most kezdődött, és meglehetősen régóta tart.
Lényegét Heisler András, a neológ MAZSIHISZ elnöke a MANCS-nak nyilatkozva így foglalta össze: „Továbbra is világi, és nem vallási vezetéssel képzelem el a szövetség irányítását, a közgyűlés ezzel a neológia 160 éves hagyományát kívánja megőrizni.”
Csak hát 1872 óta történt egy s más, többek között Magyarország elvesztette az első világháborút, melynek következtében Trianonban megfosztották területének kétharmadától, vele a magyar nemzetiségű lakosság egyharmadától. Aztán sor került a második világháborúra és a holokausztra, melynek közel 550 ezer magyar zsidó áldozata volt. Végül a kommunizmus a maradék zsidóságot a magángazdaság államosításával megfosztotta anyagi alapjaitól és betagolta a pártállamba.
Mindennek következményeként a MAZSIHISZ, mely 1990-ig a költségvetés támogatásából, azóta pedig állami forrásokból, kárpótlási pénzekből, az utóbbi húsz évben pedig jelentős idegenforgalmi bevételekből tartja fönn magát, alapjában érdekelt abban, hogy továbbra is egyedül ő képviselje a zsidó felekezetet, és a pénzt ő ossza el.
Minden olyan törekvés, mely veszélyezteti a világi vezetés, s személy szerint Heisler András monopóliumát ezen a téren, tehát a Rabbitestület, illetve a belőle kivált ZSIMA (Magyarhoni Zsidó Imaegylet) önállósulása, vagy a teljesen, illetve részben zsidó származásúakat a valláshoz visszatérítő EMIH működése, súlyos sérelem, elfogadhatatlan kihívás a MAZSIHISZ részére.
Azt, hogy a neológia nem a vallásról, hanem alapjában véve a hatalomról és a pénzről szól – amit az ortodoxok kezdettől fogva joggal vetettek a szemére – a MANCS cikke is pontosan, a jelenlegi állapotokat tükrözően megfogalmazza: „A MAZSIHISZ a hagyományosan baloldali érzelmű és integrálódott magyar zsidóságot, egyfajta kulturális zsidó identitást képvisel, öndefiníciója szerint értékalapon.” Ugyanez volt az álláspontja pártállami elődjének, a MIOK-nak is (Magyar Izraeliták Országos Képviselete), amikor a múlt század hetvenes éveiben évente öt-hat zsidó esküvőre, és ugyanennyi briszre (fiú csecsemők körülmetélése) került sor az akkor mintegy nyolcvan-százezer főre becsült magyar zsidóságban. Az amúgy fontos kulturális identitásról, mely a vallás nélkül nem sokat ér, eszembe jut egy azóta meghalt, ősei hitétől elfordult költőnő jelszava a kilencvenes évekből, amikor már az effajta intézményeknek végleg befellegzett: „Zsidók, gyülekezzetek a kávéházakban!”
Erkölcsileg kétes ügyletek és csalások, például az idegenforgalmi bevétel után folyósított, közel százmilliós „sikerdíj”, vagy a 120 millió forintos sikkasztás a Rumbach utcai zsinagóga felújításakor, melynek ügyében még folyik a nyomozás, feltehetőleg régebben is voltak a MAZSIHISZ-ben. Heisler ezekre szót sem veszteget, viszont a MANCS cikkében minden konkrétum nélkül milliárdos visszaélésekkel vádolja az EMIH-et. Holott ő sem tagadhatja, hogy Köves Slomó felekezete, mely kisebb költségvetési támogatásban részesül, mint a MAZSIHISZ, és ehhez jelentős külföldi amerikai támogatást hozzá téve fontos projekteket valósít meg, korrektül elszámol az állami pénzekkel.
Ami meg a magánéleti botrányokat illeti, egyes neológ rabbik és hitközségi vezetők szaftos históriái nem különböznek a katolikus papok, református és evangélikus lelkészek napvilágra került történeteitől. Újdonság viszont a MAZSIHISZ számára, hogy ezeket egy izraeli lap, a Jediot Ahronothoz tartozó online portál, az Ynet „szellőztette meg”.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyarországi neológia izraeli kapcsolatai nem hasonlíthatók az EMIH-éhez, mely a Likud támogatását élvezi. Ennek már csak azért is nagy a jelentősége, mert egy olyan jelentős projekt, mint a Sorsok Háza megnyitása az Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu közötti jó kapcsolatnak, és az Izrael és Magyarország közötti együttműködésnek lesz köszönhető.
Heisler András egyelőre még szilárdan ül az elnöki székben, köszönhetően annak, hogy az őt megválasztó és hatalomban tartó százakárhány tagú közgyűlés tagjainak egy része a MAZSIHISZ fizetett alkalmazottja, illetve a zsinagógák képviselőjeként szerény, bár a nyugdíjasok számára jelentősnek számító anyagi juttatásban részesül, amit a vezetés utal ki.
Az állam nem akar beavatkozni a Síp utca és az EMIH konfliktusába, bár a kormánynak kétségtelen érdeke, hogy egy kevésbé ellenséges, és az Izraellel fenntartott kapcsolatot nem gátoló, hanem elősegítő partnere legyen. Ehhez egy olyasfajta, a franciaországi CRIF-hez (Conseil représentatif des institutions juives de France) hasonló „ernyőszervezet” megalakítására van szükség, melynek a hazai neológia csak az egyik, a többi zsidó felekezethez hasonló jogokat és állami támogatást élvező tagja lesz.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.