„Amit Heisler András művel (…) nem megbocsájtható bűn”

Lapunk hozzájutott Grósz Andor kecskeméti hitközség elnök leveléhez, melyben Heisler András Mazsihisz-elnök „ámokfutását” kárhozatta.

A levélben, melyet tegnap – február 3-án – küldött ki, Grósz felidézi a korábbi ügyeket, melyeknek egy részéről lapunk is beszámolt: így Róna Tamás főrabbi kirúgását, Mester Tamás BZSH-elnök megvádolását, továbbá Deutsch Zsuzsa eltávolítását a Szeretetkórház éléről.

Mint levelében véli,

„amit Heisler András és az őt támogató, »demokratikusan« /lista szerint megválasztott vezetőtársai művelnek az egyre jobban szétforgácsolódó MAZSIHISZ égisze alatt, az nem megbocsájtható bűn.”

Grósz úgy fogalmaz:

„Ezek az emberek Alapszabályunkat keresztül-kasul hágva, sok társunkat ilyen vagy olyan módon lekötelezve, a Rabbitestület véleményét az esetek többségében semmibe véve kiürítik szervezetünk elsősorban vallási jellegét és egy diktatórikus szisztémát a »Heisler pártot« hozták létre, ahol megvalósították az ötvenes évek hírhedt szlogenjét: »Aki nincs velünk az ellenünk.«”

Dr. habil Grósz Andor életrajza szerint orvos, 1977-től 1983-ig a Magyar Honvédség hivatásos tisztjeként a Kecskeméti Repülőkórházban működő Repülőorvosi Bizottság szemészeti osztályának vezetője, ezek mellett habilitált egyetemi oktató, tanszékvezető a Szegedi Tudományegyetemen. 2007-2011-ig a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Katonai főigazgató helyetteseként. 2011-2012-ben a Kecskeméti Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló- és Kutató Intézet Igazgatója volt. Grósz továbbá a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyt fenntartó közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A teljes levél alább olvasható.

Tisztelt Debreceni Küldött Társaim!

Amit Heisler András és az őt támogató, “demokratikusan” /lista szerint megválasztott vezetőtársai művelnek az egyre jobban szétforgácsolódó MAZSIHISZ égisze alatt, az nem megbocsájtható bűn.

Ez az ámokfutás két dologról szól: a megszerzett hatalom mindenáron történő megtartásáról és a másként gondolkodók ellehetetlenítésére irányuló törekvésekről (lásd: Róna ügy, Mester Tamás megvádolása, Dr. Rostával és Dr. Deutsch Zsuzsával történő elbánás, a DZSH ellen folytatott támadások stb).

Ezek az emberek Alapszabályunkat keresztül-kasul hágva, sok társunkat ilyen vagy olyan módon lekötelezve, a Rabbitestület véleményét az esetek többségében semmibe véve kiürítik szervezetünk elsősorban vallási jellegét és egy diktatórikus szisztémát a “Heisler pártot” hozták létre, ahol megvalósították az ötvenes évek hírhedt szlogenjét: “Aki nincs velünk az ellenünk.”

A jóérzésű zsidó emberek jelentős része egyre távolabb akarja magától tudni mindazt, amit ez a klikk művel. 

Úgy gondolom, hogy az idő hosszútávon meg fogja oldani ámokfutásuk problémáját, csak idő kérdése.

Az azonban félő, hogy ebben a hatalmi őrületben el fog veszni az a lényeg, amiért annak idején létrejött a MAZSIHISZ.

Amit utóbbi leveletekben nehezményeztek megértem és Veletek együtt tiltakozom a szervezetünk elnöke által csak “kisebbség”-nek titulált és “konzervatív” irányt képviselők elleni támadások miatt.

Hittestvéri üdvözlettel: Dr. Grósz Andor

„Hadd lássa ország-világ, mi folyik Heisler vezetésével a Síp utcában!”

Durva hangvételű levélben ront a BZSH elnökére a Mazsihisz, Mester Tamás tagadja a vádakat és az eltitkolt ügyek tisztázását ígéri.