A kaszinó mogul egyike volt azoknak az egyszerre szeretett és gyűlölt amerikai milliárdosoknak, akiknek nagy hatása volt az amerikai politikára.
Sheldon Adelson halálát követően a Twittert elöntötték a rosszindulatú, és a méltató üzenetek. A Zsidó Hang a Békéért nevű szervezet korábbi ügyvezető igazgatója Rebecca Vilkomerson kijelentette, hogy születésnapi ajándéknak érzi a milliárdos halálát, Reza Aslan iszlám szakértő és kommentátor pedig azt írta, hogy „nehéz elképzelni pusztítóbb erőt az amerikai politikában, mint, amit Adelson jelentett”, és szerinte a kaszinó mágnás „milliárdokat költött a világ tönkretételére”. Ezzel szemben elismerő szavakkal nyilatkozott róla Harry Reid demokrata politikus, valamint Mike Pence alelnök azt írta, hogy a milliárdos számtalan „méltó ügyet támogatott.”
Adelson Izrael egyik legnagyobb barátja volt, aki a kilencvenes évek végén vált demokratából republikánussá, és dollár-milliárdokat adott konzervatív politikusoknak, és ezzel az elpártolással kivívta a demokraták utálatát.
Élete utolsó évtizedében hatalmas összegeket költött olyan jelöltekre, akik támogatták az iráni atomalkuból való kilépést, és elkötelezték magukat Izrael támogatása mellett. Egyik fontos támogatója volt Donald Trump újraválasztási kampányának is annak ellenére, hogy a két üzletember korábban nem rokonszenvezett egymással. Halála nagy csapás az izraeli jobboldal, és a nehéz helyzetben levő amerikai republikánus párt számára is.
Egy amerikai sikertörténet
Amikor Sheldon Adelson 1933-ban megszületett Bostonban, valószínűleg senki nem gondolta, hogy egy nap a világ egyik leggazdagabb embere lesz. A Forbes leírja, hogy Adelson szülei zsidó bevándorlók voltak, édesapja taxis volt, és a család olyan rossz körülmények között élt, hogy a gyerekeknek a földön kellett aludniuk, mert ágyuk csak a szülőknek volt. A milliárdos egy interjúban azt mesélte a magazinnak, hogy a környék zsidó gyerekei arra kényszerültek, hogy csoportosan járjanak iskolába, mert különben antiszemita támadások érték őket, főleg a helyi ír fiatalok részéről. A tinédzser Sheldon hamar elkezdett dolgozni, és a nagybátyja támogatásával kezdett el vállalkozni.
A Bussiness Insider életrajza szerint Sheldon Adelson – bár időnként elért kisebb-nagyobb sikereket – harminc évesen korára már túl volt két csődön. Felfutása a hetvenes években kezdődött, mikor megalapította COMDES nevű, technológiai cégeket felvonultató „trade showt” (magyarul szakkiállítás), amely a világ egyik leglátogatottabb ilyen rendezvénye lett.
Az Insider leírja, hogy Adelson viszonylag későn, 1989-ben vágott bele a kaszinó bizniszbe, amikor megvásárolta a Las-Vegasi Sands kaszinót és hotelt. Extravagáns európai nagyvárosok jellegzetességeit leutánozó kaszinói hatalmas sikert arattak. Leghíresebb kaszinója a Venetia, egy mini Velencét formáz, saját csatornával és gondolákkal. A Forbes beszámol róla, hogy a mágnás a 2008-as válságot követően majdnem csődbe ment, és minden megmaradt pénzét beleöntötte a kaszinóiba, amik aztán így sikerrel kilábaltak. A cégei azóta annyira be vannak biztosítva, hogy a járvány miatti közel 100%-os bevételi zuhanás ellenére is tartják magukat.
A királycsináló
Amerikában nagy hagyománya van a politikai támogatásoknak és a lobbizásnak. Ez a rendszer gyakran vált ki vitát, ugyanis olyan a jelenlegi szabályozás, hogy kampány célra létrehozott bizottságokon keresztül (ezek az úgynevezett Super PAC-ek) korlátlanul lehet adni pénzt egy jelölt számára. Az elmúlt választások során a demokraták sokkal több pénzt tudtak összegyűjteni, mint a republikánusok. Azonban a republikánusoknak mindig volt pár stabil milliárdos támogatója, mint Robert Mercer és a Koch család. A Kochok például hagyományos republikánus donorok, viszont nem támogatták Donald Trump 2016-os kampányát.
Az amerikai választási rendszerre az Adelsonhoz hasonló milliárdosoknak óriási a hatása. Az előválasztási időszakhoz ugyanis hatalmas mennyiségű pénzre van szükség, ezért is szinte lehetetlenség nagy pénzügyi támogatás és ismertség nélkül befutni. Ebben segítenek a különböző politikai donorok.
A milliárdosok mellett nagy cégek és alapítványok is vannak a fontos támogatók között. Túlzott befolyásuk miatt rengeteg kritika éri őket mindkét politikai oldalon, de valójában egyik oldal sem tud boldogulni nélkülük. Azonban támogatásuk azzal is jár, hogy a jelölteknek be kell állniuk olyan ügyek mögé, amik a támogatónak fontosak.
Az elmúlt években Sheldon Adelson lett a republikánusok aduásza, aki gazdasági helyreállása után hatalmas pénzeket fektetett abba, hogy megakadályozza Barack Obama újraválasztását.
2012-ben egyértelművé tette, hogy ellensúlyozni próbálja az olyan milliárdosokat, mint Soros György, aki főleg civil szervezeti hálózatán keresztül támogatta a demokrata jelölteket.
A Politico nyolc éve beszámolt róla, hogy Adelson azt tartja tisztának, ha nyíltan vállalja, és a saját nevében adja a pénzt, nem pedig vazallus „szervezetek mögé bújik.” Adelson 2012-ben hatalmas pénzeket áldozott először Newt Gingrich, majd Mitt Romney kampányára.
2016-ban Donald Trump azért is lett népszerű jelölt, mert — mivel saját vagyonnal rendelkezett –, nagyrészt ki tudta kerülni a donorokat. Adelson maga is sokáig halogatta az üzletember támogatását, de végül — a Time magazin beszámolója szerint — 25 millió dollárt adott a kampányának. Adelson számára vállaltan Izrael volt az egyik legfontosabb szempont, így mikor Trump áthelyezte a nagykövetséget Jeruzsálembe, a milliárdos személyesen is részt vett a felavatási ünnepségen, és onnantól kezdve mindenben támogatta az elnököt. Egyes elemzők egyenesen azt állították, hogy Trump Izrael-párti politikáját Adelson motiválta.
A Time magazin leírása szerint a milliárdost zavarták az őt érő gyakori kritikák, és ez motiválhatta arra, hogy az utolsó éveiben elkezdett a média irányába terjeszkedni, megvett egy las-vegasi újságot, és Izraelben az ő tulajdonában volt az ország legolvasottabb ingyenes napilapja, az Israel Hayom.
Izrael mindenek felett
A Times of Israel elemzése szerint Adelson kompromisszumok nélkül támogatta Izraelt. A milliárdos 1988-ban járt először a zsidó államban, és a cikkben megszólaltatott üzleti partner szerint az első pillanatban megszerette az országot. Ezt az is megerősítette, hogy 1991-ben feleségül vett egy izraeli orvost, Miriam Ochshornt.
A 90-es években a házaspárnak nagy szerepe volt abban, hogy a Kongresszus megszavazta az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezését, amit aztán Trump valósított meg a gyakorlatban.
Adelson nyíltan ellenezte egy palesztin állam létrehozását, és nézetei miatt gyakran iszlamofóbnak bélyegezték. Egy idő után kilépett a legnagyobb amerikai izraeli lobbi, az AIPAC mögül is mondván, hogy a „kétállami megoldás öngyilkosság”. A milliárdos nagy összegekkel támogatta Júdea és Szamária területén levő egyetem orvosi tanszékének létrehozását, a Jad Vasemnek pedig az évek során összesen 50 millió dollárt adományozott. Bár nagy támogatója volt Netanjahunak, a Guardian egy korábbi elemzése szerint egy ideje megromlott a viszonyuk, különösen mivel Netanjahu nem találta kellően támogatónak Adelson lapját, az Israel Hayom-ot. A brit lap által megszólaltatott, — Soros György által gründolt — amerikai zsidó szervezet, a JStreet egyik tagja egyenesen „szélsőjobboldalinak és veszélyesnek” nevezte a milliárdos nézeteit.
Adelson halála előtti egyik utolsó lépése az volt, hogy rekord összegért megvásárolta Herclijában az egykori amerikai nagykövetségi rezidenciát, hogy ezzel is megakadályozza, hogy egy eljövendő elnök visszaköltöztethesse a nagykövetséget Jeruzsálemből Tel-Avivba. Sheldon Adelson január 11-én, 87 évesen hunyt el. Izrael bízhat benne, hogy a család továbbra is támogatni fogja a zsidó állam ügyét, a republikánusok azonban pont akkor vesztették el egyik legfontosabb támogatójukat, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá.
Hajdú Tímea összes cikkét elolvashatja itt.






„Adelson halála előtti egyik utolsó lépése az volt, hogy rekord összegért megvásárolta Tel-Avivban az egykori amerikai nagykövetség épületét…”
Hogy is volt a regi vicc az ujsaghirrol, miszerint Moszkvaban Volvokat osztogatnak? Csak annyi a tevedes, hogy nem Moszkvaban, hanem Leningradban, nem Volvokat, hanem Volgakat, es nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Nem Tel Avivban, hanem Herzlijan, es nem a nagykovetseg epuletet, hanem a nagykovet rezidenciajat. Ez joval nagyobb kulonbseg, mint a Volvo es a Volga.
igen, köszönjük, pontosítottuk ezt a részt, anno mi is hírt adtunk róla https://neokohn.hu/2020/12/30/visszadas-helyett-inkabb-eladtak-a-tel-avivi-amerikai-nagykovetseget/
כל הכבוד !!!!
Bocsesz Sheldon támadásáért…nem néztem utána.
Viszont, Fapó, nem megy át…
Ez már a legalja, vagy van még ennél is szégyenletesebb?
Ez már a legalja, de természetesen az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások egyre gyakoribbak lesznek. Érzi az a bizonyos oldal, hogy eljött az ő idejük, és az elmúlt hetek eseményeinek tükrében láthatjuk azt, hogy ezt elég rendesen ki is használják. Már-már úgy is mondhatnánk, hogy visszaélnek vele. Tehát igen, egy jóérzésű ember számára már ez is elég sokkoló, de sajnos lesz még ez így se.
Egy ember halála mint születésnapi ajándék? Ez egy olyan hang, amit jobb ízlésű ember a seggének se engedne meg.
Bár egy zsidó süllyedt idáig, de remélem, hogy ez még ma se a Zsidó Hang.
Halvány lila fogalmam sem volt róla, hogy ki ez a nő, ezért rákerestem. Aminek kapcsán felmerűlt bennem a kérdés, hogy ha „szalonképesebben” viselkedett volna – tehát disztingvál és nem ereszt el ilyen undoritó megjegyzést egy ember halálával kapcsolatosan – vajon akkor is úgy érzed ill. éreznéd, hogy „zsidó hangként” nagyon mélyre süllyedt?
A Twitteren csiripelte :
https://uploads.disquscdn.com/images/4956584be1411aecb16816b140fffc5c08c4a9728e2448bfd71cd920b20b1847.png
Igen tudom, olvastam. Valamint a fenti ceikkben is megjelenik ezt az ominózus tweet – ha rákattintassz az első sorokban kék szinnel irt „kijelentette” szóra – „Rebecca Vilkomerson kijelentette”.
Talán rosszul tettem fel a kérdést, de arra voltam kiváncsi, hogy csak az Adelsonnal kapcsolatos undoritó megjegyzése váltotta ki belőled azt az érzést, hogy „zsidó hangként” nagyon mélyre süllyedt – vagy peidg a hölgy tevékenysége is hozzájárúlt ehez?
A Twitteren csiripelte :
https://uploads.disquscdn.com/images/4956584be1411aecb16816b140fffc5c08c4a9728e2448bfd71cd920b20b1847.png