Sheldon Adelson több mint 100 millió dollárt adott Trump újraválasztási kampányának

A Guardian információ szerint az összeg jelentős része aktivista csoportokon keresztül kerül majd a kampányba, illetve olyan módokon, melyek lehetővé teszik, hogy az amerikai törvények szerint ne kelljen felfedni a támogató személyét – számol be a Jerusalem Post.

Nevük elhallgatását kérő republikánus vezetők azt mondták, hogy az Adelson-házaspár, akik híresen nagyvonalú adományozói a republikánus pártnak, az Izraellel kapcsolatos ügyeknek és különböző orvosi kutatásoknak, az idei kampány során is a 2016-os kampányban nyújtott 124 millió dollár körüli összeggel kívánják támogatni Trump kampányát.

Más források szerint a támogatás összege akár a 200 millió dollárt is elérheti.

Sheldon Adelson kaszinómágnás és neje, Miriam a 2016-os elnökválasztási kampányban eleinte nem Donald Trumpot támogatták, mert az összetűzésbe került a Republikánus Zsidó Koalíció számos tagjával, illetve 2015-ben még nem támogatta az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését.

Elnökként azonban Trump Izraellel szemben nagyon pozitív politikát folytatott és nem csak az amerikai követséget költöztette Jeruzsálembe, de megszakította a palesztinoknak folyosított támogatásokat, Izrael részeként ismerte el a Golán-fennsíkot, megszakította az iráni atommegállapodást, legutóbb pedig közel-keleti béketervében Júdea-Szamária egyharmadát engedi át Izraelnek.

Az Adelson-házaspár és Trump elnök jó viszonyát mutatja az is, hogy Miriam Adelson 2018-ban megkapta Trump elnöktől a megmagasabb polgári kitüntetést, a Presidential Medal of Freedomot.

Sorosra kapcsolva

Soros alapítványa rendkívül aktív a Közel-Keleten is. De vajon jó ez Izraelnek?