Izraeli vasmunkás a Margitszigetre zárva

Jakov Tourmakin is tagja Hosszú Katinka Iron csapatának, amelyik az idei év legrangosabb nemzetközi úszóversenyén (ISL — Nemzetközi Úszóliga) szerepel, és amelyet Budapesten rendeznek. Izrael legjobb úszója buborék-létezésről, állami támogatásról és arab versenyek barátságtalanságairól is mesélt a Neokohnnak. 

Van már kedvenc helye a Margitszigeten?

Nem először vagyok Budapesten. A szigeten is jártam már korábban, de ennyi időt nyilván még sosem töltöttem itt. A sziget egy fantasztikus hely. Sok-sok csodálatos résszel. Nekem talán eddig a kedvencem az a nagy virágos kertre emlékeztető rész, ami valahol a sziget közepén van.

Gondolom, hat hét alatt nyilván várnak még önre újabb felfedezni valók…

Hát ha így marad a rend, ahogy most vagyunk, talán.

Ittlétünk egyik alapszabálya, hogy naponta csak 90 percet tölthetünk kint a hotelből. Azt is csak itt, mert a szigetet nem hagyhatjuk el.

Egy héten két versenynapunk van, és a többi napokon edzések. Oda buszokkal megyünk. Van tehát itt szabadidőm bőven.

Beszéljünk először az úszásról. Ön Izrael legeredményesebb sportolója azzal, hogy két nyári olimpián képviselhette hazáját, és volt ahol döntőbe is jutott, vagyis az adott úszástípuson belül a világ nyolc legjobb úszója közé került. Hogy lehet az, hogy nemzetközi versenyen alig-alig látni izraeli úszókat?

Odahaza összesen két profi klub működik, a Hapoel és a Maccabi. Én az utóbbinak vagyok a sportolója, mert Ashdodban élek, és itt működik a Maccabi.

Amíg egyedül csak itt, a Margitszigeten van három olimpiai méretű versenymedence, addig egész Izraelben mindössze kettő van. Az is egy helyen, Netanján.

Nyilván tudható, hogy Izrael nem tartozik az úszó nagyhatalmak közé, de azért önöknek vannak tengereik, tavaik. Hogy létezik, hogy nincs erősebb vízisportjuk?

Az úszás, akárcsak más olimpiai sportágak, nem tartozik a népszerű sportok közé Izraelben. Még mindig a futball és a kosárlabda a legnépszerűbb, senki nem közelíti meg az ő nézettségeiket. A dzsúdó nagyon erős, nemzetközi szinten is vannak magasan jegyzett izraeli sportolók, de ez sem érdekli igazán az embereket odahaza. Igen, vannak tengereink, de például nincs jó tengeri röplabdacsapatunk vagy vízilabda csapataink sem annyira erősek. Bár ezt talán kevesen tudják, a vitorlázásban szereztük országunk egyetlen eddigi aranyérmét az olimpián! Nyilván ennek már nagyobb köze van a technikához is, amiben azért Izrael nem tartozik a „futottak még”-kategóriába.

Most ezen a versenyen négy úszónk van itt, ez a mi erőviszonyainkhoz képest kiemelkedő. Tokióba, az olimpiára 8-9 úszónk ment volna.

Izraelben körülbelül 15-en vagyunk a legjobbak között, akik profi versenyzők, vagyis elsősorban ebből élnek, de csak olyan 10 sportoló van, akik folyamatosan utaznak nemzetközi versenyekre.

Nem könnyű csak a sportból megélni. Az állam is juttat egy kisebb fizetést, és a klubod is támogat. De ha nincsenek egyéni szponzoraid, akkor sokkal nehezebb a biztonságos megélhetés.

A legtöbb állami támogatás otthon inkább a hadierőre megy, mi úgy érezzük, hogy a sport nem annyira fontos és támogatott, mint például más országokban.

Most egy olyan országban versenyezhet, ahol rengeteg pénz megy a sportra. Csak erre az eseményre közel fél milliárd forint. Mit gondol erről?

Jakov Tourmakin, fotó: Mike Lewis

Sportolóként nekem nagyon jó érzés, hogy olyan országban versenyezhetek, és nem először, ahol élnek-halnak a vízi sportokért. Ilyenkor ha van közönség, nekem is jobb persze. Voltam Debrecenben, ahol ifjúsági Európa-bajnokságon nyertem két érmet, ott is fantasztikus volt a hangulat. Szerintem nagyon jó hogy nem csak  a tömegsportokra jut állami támogatás, hanem másra is. Ennek az egész sportrendezvénynek, az ISL-nek is ez a missziója: több figyelmet irányítani az úszósportra. Főműsoridőben, minden évben, nemcsak az olimpiák alatt, népszerűsíteni szeretné az úszást.

Ön szerint Izraelben egy ilyen esemény megteheti a hatását?

Csak az elején vagyunk. Ez még csak a második szezon, de ez a cél, és én bizakodó vagyok. 28 évesen rangidős vagyok az izraeli úszósportban, eddig nekem voltak a legjobb nemzetközi eredményeim. De

már most van itt egy 17 éves izraeli lány, aki sokra viheti, Anastasia Gorbenko, aki már két ifjúsági rekordot megdöntött itt. Hiszem, hogy az ISL-sorozattal esély lesz arra, hogy minél többen szerezzenek motivációt ahhoz, hogy csatlakozzanak, és elkezdjék a sportot.

Az alapítók szándéka szerint ezek a lehetőségek azért is vannak, hogy a fiatal versenyzők fel tudjanak készülni a profi sportolók életére. Az úszás nem olyan, hogy minden héten vannak rangos nemzetközi versenyek. Pár havonta van csak showtime, lehetőség a csillogásra, az ismertség megszerzésére. Itt is pénzdíjakról is szó van, amelyek hivatalosak, bárki megnézheti mennyi jár a leggyorsabbaknak.

Beszéljünk erről a szürreális körülményről: napi 90 perc kijárási engedélyük van a buborékból. Hetente két verseny van és a többi napokon pedig edzenek. Hogy lehet ezt bírni hat héten keresztül?

Senkinek nem egyszerű. Nekem otthon két kisgyermekem van. De összességében nagyon boldogok vagyunk, mert a legtöbbünknek egész évben nem volt lehetősége valódi versenyeken szerepelni. Azt a rendszert láthattuk az NBA-rájátszásában is, és más fontos sporteseményeknél is. Ez az egyetlen lehetőség, hogy verseny lehessen. Ötnaponta tesztelünk a vírus ellen, sok mindent lehet itt csinálni. Ma már a nyolcadik tesztem volt mióta itt vagyunk. Állandóan maszkban megyünk mindenhova, az étkezések is idősávokban mennek, hogy csak a legminimálisabb kontaktok legynek.

Úgy tudom, eredményei alapján ott lehetett volna Tokióban a nyári játékokon. Ez a mostani verseny rendszerét tekintve hasonlít arra?

Valamennyire igen. Azért a medencék itt nem olimpiai méretűek, itt a 25 méteres medencében versenyzünk. Itt csak néhány százan vagyunk, az olimpián több ezren. De ami a sportágat illeti, a mezőny az elitet képviseli. Mindenkivel találkozhattak volna Japánban is.

Mi a személyes célja ezzel a az itteni versenyen?

Az itteni rendszer nem az egyént helyezi előtérbe, hanem a csapatot. Minden verseny öt klub között megy. Még az időeredmények sem a legfontosabbak, hanem az adott futamban melyik csapat versenyzője lesz a leggyorsabb. Színtiszta adott  teljesítmény alapon. Ez egy teljesen új szempont. Nálam is az a legfontosabb, hogy minél gyorsabb legyek és segítsem az adott versenyben a csapatot. Az volt a vágyunk csapat szinten, hogy bekerüljünk az elődöntőbe, és eddig biztatóan szerepelünk.

Ön az Iron csapat tagja. Hogy került pont Hosszú Katinka csapatába?

Egyes csapatok menedzserei bárkit választhattak a világ elitjéből. Én kaptam egy emailt, és örömmel fogadtam el a felkérést. 16 női és 16 férfi úszó alkot egy-egy csapatot. Volt egy másik csapat is, amelyik szeretett volna a soraiban, de sokat nem gondolkodtam, hogy a legjobb magyar úszó által alapított csapat tagja legyek. Tudtam, hogy erős csapat leszünk. A világklasszis Milák Kristóf is itt lenne velünk, ha a vírus nem szól közbe nála…

Kicsit a családjáról: Oroszországban született. Hogy lett úszó?

Két éves koromban költöztünk Izraelbe. Ashdod városába kerültünk, és édesanyám akarta, hogy biztonsággal ússzak a tengerben. Ezért elsősorban miatta kerültem közel az uszodához.

26 éve él Izraelben, emlékszik ennél furcsább esztendőre?

Nem szeretnék politikáról beszélni. Az biztos, hogy nagyon felkavaró év ez mindenkinek az országban. Nem látjuk, mikor, hogyan lesz ebből kilábalás.

Izraeli sportolóként nemzetközi versenyeken szerepelni 1972-es müncheni tragédia óta nem lehet érzelemmentes. Vannak-e negatív vagy pozitív tapasztalatai?

Szerencsére inkább csak pozitív élmények. Ha például valahol külföldön épp valamilyen ünnep idején versenyzünk vagy edzőtáborozunk, a helyi zsidók képviselői, főleg a chabadosok mindig megtalálnak bennünket. Igyekeznek arról gondoskodni, hogy ott is otthon érezzük magunkat. Szingapurban is így volt alig két éve. Saját házukba hívtak ismeretlen emberek. Más külföldi barátaink szokták is kérdezni, hogy van ez veletek? Csak annyit mondok, mi zsidók összetartóak vagyunk. Mint ha családtagok lennénk. Budapesten pár éve ugyan ez történt, akkor is a helyi zsidó közösségből szerveztek nekünk idegenvezetést és kedves fogadtatásban volt részünk.

Volt azért kevésbé kellemes élmények is, de szerencsére eddig csak egy alkalommal.

Dohában versenyeztünk pár éve, és az úszás előtti bemutatásnál a kamerákkal nem akarták az arcunkat mutatni. Egyszerűen csak felvezettek bennünket, de azt sem mondták hogy Izraelből jöttünk, csak a nevünket. Ez remélhetőleg most változni fog a közelmúltbéli békeegyezmények miatt.

Az az érdekes különben, hogy a helyi arab emberek sosem fejeztek ki felénk semmiféle ellenszenvet. A taxisok, az önkéntesek nagyon készségese és barátságosak voltak mindig is.

Látom az olimpiai tetoválást a kezén. Nyilván az álmot érdemes volt megörökíteni. Mi a következő álma?  

Az, hogy túlszárnyaljam a saját rekordomat, és, hogy Tokióban mindkét számban a döntőbe kerüljek, vagyis a legjobb nyolc között képviselhessem Izraelt.

Olimpiai bajnokok kidusa Budapesten

Különleges sábesze volt több világhírű olimpiai bajnok úszónak Budapesten. A Nemzetközi Úszóliga (ISL) sztárjai izraeli sportolókkal közösen fogadták az ünnepet az EMIH-től kapott sábeszi csomaggal.