Az utolsó vita az Egyesült Államokban: Trump elnök szeretne maradni

A Neokohn szerkesztője

 

Donald Trump pozitív üzenettel próbálta megnyerni a bizonytalan szavazókat, miközben Biden azt hirdette, hogy „sötét tél” vár az Egyesült Államokra. 

Az elmúlt hónapok kampánya nagyrészt virtuális volt, elmaradtak a nagy választógyűlések, nem lehetett kisbabákkal fotózkodni, se pénzgyűjtő esteken olyan elszólásokat tenni, amelyeket egy jelenlévő aztán eljuttatott volna valamelyik New York-i lapnak. Idén egyetlen békésen ebédelő amerikait se zavartak meg a politikusok azzal, hogy pont az ő asztaluk mellett tartottak rögtönzött beszédet.

Minden, ami a kampányidőszakban történt — a BLM-tüntetéseken és a Trump-nagygyűléseken kívül –, virtuális volt. A Biden-kampánynak kedvezett ez a helyzet, a volt alelnök erősen kontrollált, szinte csak baráti közegben kellett, hogy szerepeljen. Nem kellett kínos találkozókon részt vennie, az ellenséges médiát teljesen kikerülhette, fontos kérdésekre, mint például, hogy megnövelné-e a legfelsőbb bírók számát, megtehette, hogy nem válaszol.

A demokraták ügyesen arra építettek, hogy Trump gyakran önmaga legnagyobb ellensége, így inkább hagyták Bident háttérbe szorulni. Ez a stratégia azonban a csütörtök esti vitán visszaütött. Biden ugyanis arra épített, hogy ő jobb ember, mint Trump, de nem dolgozta ki azt, hogy ő, Joseph R. Biden, mit tenne, ha az Egyesült Államok élére kerülne azonkívül, hogy „visszatérne az obamai útra.”

Biden nem teljesített rosszabbul, mint az előző vitán, viszont Donald Trump egy váratlan fordulattal visszafogott volt, hagyta beszélni, sőt beszéltette ellenfelét, és így, megszakítások nélkül, Biden üzenete nem volt meggyőző.

Kiknek a szavazatai döntik el az amerikai elnökválasztást?

Bár úgy tűnhet, Amerikában minden a kultúrharcról szól, nagy az esély arra, hogy ahogy 2016-ban, idén is a gazdaság lesz a döntő szempont a szavazók számára. 

A vita előtt már beharangozták, hogy nem engedik majd a feleket egymás szavába vágni, hanem ki fogják kapcsolni a mikrofonokat, és ez a szigorúbb formátum egy sokkal élvezhetőbb vitát eredményezett. A moderátor ezúttal Kristen Welker volt, az NBC televízió riportere, aki sokkal inkább a kezében tudta tartani a vitát, mint azt előzőleg Chris Wallace tette. A Guardian odáig ment, hogy egyenesen Welkert nevezte meg a vita győztesének.

Ezúttal is a koronavírussal indult a vita, ám a két fél teljesen más jövőt vázolt fel. Trump arról beszélt: megtesznek mindent annak érdekében, hogy gyorsan meglegyen az oltóanyag, szerinte véget fog érni a járvány, míg Biden azt mondta, hogy Amerika egy „sötét tél elé néz” és „további kétszázezer ember meghalhat.”

„Nem mondtam, hogy hamar véget ér a járvány. Azt mondom, meg kell tanulnunk együtt élni vele. Nincs más választásunk, nem zárhatjuk be magunkat egy pincébe, mint Joe”– mondta Trump, mire Biden úgy reagált, hogy az amerikaiak nem együtt élni tanulnak a vírussal, hanem „együtt halni.”

A demokrata politikus azt állította, hogy neki van terve a járvány legyőzésére, de ezt a tervet nem részletezte. A korábbi alelnök minden egyes halált az elnök számlájára írt. Trump víruskezelésével kapcsolatban sok jogos kritikát lehetett volna felhozni, kezdve a korai tesztelési problémáktól a gyakran változó üzenetekig, azonban ezeket nem említette a demokrata jelölt. Biden szokatlanul sötét hangulatban beszélt, amely aztán a teljes vitára kihatott. Ez azért is volt meglepő, mert Bidennek eddig az volt az üzenete, hogy ő hozza vissza a „normalitást”, sőt a jelölést elfogadó beszédét arra építette, hogy „a világosság erősebb, mint a sötétség.”

Frank Luntz politikai elemző fókuszcsoportjában a szavazók a következőképpen jellemezték a jelölteket. Trump: uralkodik magán, visszafogott, összeszedett, svindler, meglepően elnöki. Biden: homályos, nem konkrét, kitérő, védekező, nagypapás. 

Frank Luntz on Twitter: „My focus group’s words to describe Trump tonight:* „Controlled”* „Reserved”* „Poised”* „Con artist”* „Surprisingly presidential”Words to describe Biden tonight:* „Vague”* „Unspecific”* „Elusive”* „Defensive”* „Grandfatherly”👉🏻 https://t.co/LOOQDLAjoT pic.twitter.com/qa54f6F94S / Twitter”

My focus group’s words to describe Trump tonight:* „Controlled”* „Reserved”* „Poised”* „Con artist”* „Surprisingly presidential”Words to describe Biden tonight:* „Vague”* „Unspecific”* „Elusive”* „Defensive”* „Grandfatherly”👉🏻 https://t.co/LOOQDLAjoT pic.twitter.com/qa54f6F94S

Trump már a vita elején azt az üzenetet fogalmazta meg, ami az amerikai szavazókat már négy éve is meggyőzte: „én nem vagyok politikus, azt mondom, amit gondolok.” Az Egyesült Államokban ez az üzenet továbbra is sokakhoz szól. Az elnök ezt a kártyát több alkalommal is kijátszotta. A vita elején emlékeztette a szavazókat, hogy minden egyes kampányadomány, amit egy politikus elfogad, az egyben egy megegyezés is.

„Te vagy az, aki sok pénzt elfogadsz a Wall Streetről. Én nem fogadom el. Rengeteg pénzt gyűjtöttél. De minden egyes alkalommal, mikor pénzt gyűjtesz, megegyezéseket kötsz. Ha akarnék, én is gyűjthetnék több pénzt. Mint az elnök és mint olyasvalaki, aki ismeri ezeket az embereket, felhívhatnám a Wall Street urait, az összes cégvezetőt. De nem akarom ezt tenni, mert rossz helyzetbe kerülnék”

— jelentette ki az elnök.

Az alelnök nem igazán tudott jól reagálni Trump ütéseire, csak azt hajtogatta, hogy nem igaz, amit az ellenfele mond. Biden se kímélte Trumpot, idegengyűlölőnek nevezte, az adóügyeit emlegette, azt állította, hogy az ő hibája a járvány elterjedése stb. Sok esetben túl tágak voltak a korábbi alelnök támadásai, így nem landoltak olyan jól, mint Trump odaszúrásai.

„Mueller és 18 mérges demokrata 48 millió dollárt költött arra, hogy végignézze mindenemet, beleértve az adóügyeim, és nem találtak semmit. Biztosítalak, Joe, ha csak egymilliót költenénk a kivizsgálásodra, sok rossz dolgot találnánk”

— mondta Trump.

Biden egyik fontos érve eddig az volt, hogy ő „morálisan” felette áll Trumpnak, hogy az ő személyisége megfelelőbb, mint a New York-i milliárdosé. Azonban az elmúlt napokban felszínre került korrupciós vádak fényében ez most nem hatott olyan jól, mint korábban.

A fiával kapcsolatos vádakra Biden azzal reagált, hogy „orosz megtévesztési kampánynak” tűnnek, és kategorikusan tagadta, hogy a fia szabálytalanul járt volna el, mikor az ő alelnöksége alatt beült egy ukrán gázcég igazgatóságába.

Az FBI lefoglalta Hunter Biden laptopját pénzmosás gyanújával összefüggésben

Joe Biden demokrata elnökjelölt fiának, Hunter Bidennek a laptopját a Szövetségi Nyomozó Iroda állítólag már a tavalyi év végén bekérette egy pénzmosási ügy nyomozása kapcsán.

Trump annyira kihozta Bident a sodrából, hogy az alelnök gyakran csak rázta a fejét, miközben az elnök beszélt. Egy ponton még frusztráltan fel is tette a kérdést: „Honnan jön ez az ember?” Mire Trump belemondta a bekapcsolva hagyott mikrofonba: „Queensből.”

Az elnök dominanciáját nehéz volt megtörni, bár Bidennek akadt egy-két jobb pillanata, ami a szavazóknak lehet, hogy jobban fog tetszeni, mint a demokratáknak.

Egy alkalommal még korábbi főnökét, Barack Obamát is kritizálta a bevándorlás kérdésével kapcsolatban, és azzal védte ki az Obama-adminisztrációval kapcsolatos vádakat, hogy alelnökként nem sok beleszólása volt a dolgokba.

A vitán elhangzott tervek közül Biden leginkább a tiszta energiákra való átállást vázolta fel. Ez azonban pont azokban az államokban nem lesz népszerű, ahol a korábbi alelnök visszanyerhetné azokat a szavazókat, akiket Hillary Clinton elvesztett. A rozsdaövezet államaiban nem fog jól hatni az a Biden-ígéret, hogy át akar állni az olajról a zöld energiára. Ez politikailag azért is meglepő kijelentés, mert az Egyesült Államok mostanra érte el, hogy teljesen energiafüggetlen legyen.

Joe Biden: „I would transition from the oil industry” | PRESIDENTIAL DEBATE

President Trump and Joe Biden debate the oil industry.

Biden a klímaváltozással kapcsolatban is nagyon határozott álláspontot fogalmazott meg.

„A globális felmelegedés egzisztenciális veszélyt jelent az emberiségre. Morális kötelességünk foglalkozni vele. A vezető tudósok szerint nincs sok időnk. Nyolc-tíz év múlva átlépjük azt a határt, ahonnan már nem tudunk visszatérni” — jelentette ki a demokrata politikus.

Másfél héttel a választás előtt az amerikaiak jelentős része már valószínűleg eldöntötte, kire fog szavazni. Aki eddig utálta Trumpot, ezután is utálni fogja, aki alkalmatlannak tartotta Bident, az továbbra is annak fogja tartani. A vita nem ezeknek az embereknek szólt, hanem azoknak, akik a billegő államokban potenciálisan eldönthetik a választást. Négy éve is néhány tízezer szavazaton múlt Trump győzelme.

Nehéz megítélni, hogy mennyire számít egy vita. Egy biztos: Trump most mindent megtett, hogy javítsa az esélyeit. Másfél hét múlva megtudjuk, sikerült-e neki.

Van-e még bármi esélye Trump újraválasztásának?

A demokraták szerint az amerikai szavazóknak nem kell szeretniük Bident: elég, ha annyira utálják Trumpot, hogy hajlandóak ellene szavazni. Hajdú Tímea elemzése.