1920 augusztusában dr. Lederer Sándor (1852–1927), a Pesti Izraelita Hitközség elnökhelyettesének (későbbi elnök) és kultuszelöljárójának kezdeményezésére egy sor új intézkedést vezettek be, hogy elmélyítsék az ország legnagyobb hitközségében a hitéletet – írja Cseh Viktor a zsido.com oldalán.
Lederer a pesti neológia konzervatív szárnyát képviselte, jómaga nem is a Dohány utcai nagytemplomba, hanem a Rumbach utcai zsinagógába járt.
A hitközség képletesen értett zsinagógaépítőjeként tartják számon, hiszen egy sor fővárosi zsinagóga építésének a kezdeményezője volt, mint például a ferencvárosi (Páva utcai), józsefvárosi (Nagyfuvaros utcai), lipótvárosi (Hegedűs Gyula utcai) stb. zsinagógákénak (ne feledjük, hogy a 20. század elején mintegy kétszázezer zsidó élt Budapesten, java részük Pesten, azonban zsinagógából csak két nagyobb volt – négy, ha az Orczy házi és Kazinczy utcai orthodoxokat is számoljuk –, mely a legmegengedőbb számítások szerint sem volt képes a zsidók felét sem befogadni). Lederer vallásos szellemiségében közrejátszhatott az is, hogy vidéki, kiskunfélegyházi születésű volt.
A 20. század elején azonban csak az egyik probléma volt az, hogy sokak nem jutottak még nagyünnepekkor sem méltó módon berendezett zsinagógába, és ezért eltávolodtak a zsinagógai élettől. Az igazán nagy problémát a fiatalság távolmaradása és a vallásosságra való nevelés hiánya jelentette. Ezért Lederer általánosítani igyekezett a bár micva ünnepségeket, vagyis célul tűzte ki, hogy minden 13. életévét betöltött zsidó fiút felavassanak. Ehhez díjtalan tanfolyamokat indított, mely keretében heti két délutáni órában készítették fel az ifjúkat. Megkeresték a hitközség kötelékébe tartozó össze 12 éves fiút, és így 1920 őszén már 30 ilyen tanfolyamot indítottak, minek keretében az elkövetkezendő évben 2000 (!) fiú avatása oldódott meg, az előző évekbeli 300–400 bár micvához képest.
A teljes cikk itt olvasható.
